Plusz

Az ígértnél négy évvel későbbre, 2023-ra csúszik a Liget intézményeinek átadása

2019.07.23. 11:55
Ajánlom
A fenti tehát az új dátum a projekt kezdetén kitűzött 2019-es, 2020-as átadáshoz képest. Közben a zöldterületek bővítését is megkezdték az Olof Palme ház előtti sétány kevesebb mint felére szűkítésével. Baán László és Gyorgyevics Benedek helyzetjelentése.

Jövő év közepéig az összes nagyberuházás elkezdődik a Városligetben, a fejlesztések kétharmada pedig már most épül vagy elkészült, így várhatóan 2022-re valamennyi új épület állni fog – mondta el Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa az MTI szerint.

A hírügynökség ugyanakkor nem hangsúlyozza, hogy mindezt a kormány jóval korábbra ígérte.

Májusban a miniszterelnök átadta az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épületét, ősszel megnyílik a felújított Olof Palme Ház, bejárata előtt az új rózsakerttel.

Ősszel adják át a Ligetben Budapest egyik legnagyobb és legkomplexebb játszóterét,

elkészül továbbá a komáromi Csillagerőd rekonstrukciója is. Az OMRRK Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb múzeumi háttérintézményeként épült fel a Szabolcs utcában. Jelenleg a múzeumi technológia beépítése, a műtárgyraktárak felszerelése zajlik, valamint a restaurátor műtermek berendezéseit építik és üzemelik be. 

„Az ultramodern épület kiemelt fontosságú a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum számára, hiszen ezeknek a több mint 300 ezer darabos raktári anyagát fogja őrizni, végre a nemzeti kincsekhez méltó körülmények között. A 20 milliárd forintos beruházás sok évtizedes gyűjteményi és raktározási problémákra jelent hosszú távú, megnyugtató megoldást” – hangsúlyozta Baán.

Befejeződött a műemléki rekonstrukciója a több mint 130 éves, leromlott állapotú Olof Palme Háznak is, amely ősszel Millennium Házaként a Városliget aranykorát bemutató időszaki kiállítással nyílik meg, később pedig állandó, interaktív tárlattal idézi meg a millenniumi Budapestet. Restaurálták a homlokzat Zsolnay-díszítését és hamarosan befejeződik a belsőépítészeti kialakítás, valamint az ideiglenes kiállítás installálása is.

A rózsakertbe augusztusban érkeznek a rózsatövek, és megkezdődött az oda tervezett Zsolnay-szökőkút gyártása is.

A Millennium Háza az eredeti építészeti dokumentációnak megfelelően valósul meg. A Millennium Háza a megújuló park egyik ékköve lesz: a Liget egyik legrégibb és legszebb épülete a múltra a jelen legkorszerűbb eszközeivel emlékező tudás- és élményközpontnak, valamint egy kávéháznak ad helyet.

Elkészült a komáromi Csillagerőd rekonstrukciója és bővítése is. A komplexumot és környezetét felújították, kiegészítve egy hétezer négyzetméteres kulturális központtal. Ott a Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteményének darabjai találnak otthonra, az intézmény 2020 első felében nyit.

A japán SANAA építésziroda által tervezett Új Nemzeti Galéria és a hazai feltalálók előtt tisztelgő Magyar Innováció Háza kivitelezése, valamint az 1952-ben lebontott, szecessziós Városligeti Színház újjáépítése esetében az intézményekkel egyeztetett tervezési folyamat a végéhez közelít, a sikeres közbeszerzési eljárás után a kivitelezés 2019 végén, 2020 elején kezdődhet el.

A Ligetbe látogatók tavaly már birtokba vehették a Vakok Kertjét, az ifjúsági sportpályákat és a kutyás élményparkot;

utóbbi látogatottsága már átlépte a 300 ezret. Látogatottsági rekordokat dönt a Liget Budapest projekt keretében felújított, október végén újranyílt Szépművészeti Múzeum is.

Gyorgyevics Benedek, a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatója hozzátette: idén elindult a parkfejlesztés második üteme, amelyben az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb játszóterét valósítják meg 2019 őszére.

Minden korosztály számára külön csúszdarendszereket, fészek-, kör-, mérleg- és függőhintákat, kötélpályákat, forgójátékokat, egyéni és páros rugós játékokat,

trambulinokat, többféle homokozót és vizes játékokat is telepítenek több mint 13 ezer négyzetméteren.

A Városligetben 7 új vagy megújított játszótér kap helyet, de a második ütemben kialakítanak több sportpályát és egy 2 kilométeres, kivilágított futókört is. A Liget több szakaszban újul meg, a folyamatos látogathatóságot szem előtt tartva. A növényzet fenntartható módon, mennyiségében és minőségében is megújul, a park így a mostaninál jóval zöldebb, korszerűbb lesz – hangsúlyozta Gyorgyevics.

2017 vége óta zajlik a Néprajzi Múzeum épületének kivitelezése, amely most a mélyépítési szakasznál jár. A cölöpözést követően az alaplemez és a szigetelés kialakítása valósul meg, majd kezdődik a magasépítés. A múzeum 2020 végére már szerkezetkész állapotban lesz. Az egykori Hungexpo irodaházak helyén épülő Magyar Zene Házánál már a magasépítési munkálatok zajlanak. Elkészült az alaplemez és a belső oldali szigetelés, jelenleg a bélésfal és az oszlopok vasalását végzik; az épület egy éven belül szerkezetkész lesz.

A Dózsa György úti, 800 autót befogadó mélygarázst várhatóan jövő nyáron átadják. Az autómentes Városliget érdekében további földalatti parkolók is épülnek: az Állatkerti körúton 700, a Hermina úton 275 férőhelyes létesítmény. A Kós Károly sétány forgalommentes promenáddá alakul át, ezzel napi 10-15 ezer autótól mentesül a Liget – közölte.

Megkezdődött a Liget aszfaltfelületeinek csökkentése is. Elsőként a 14 méter szélességű Olof Palme sétány burkolatát szűkítik 6 méterre.

Csak ezzel mintegy 1600 négyzetméternyi zöldfelületet adnak vissza, a teljes park felújítása során pedig további több ezer négyzetmétert „zöldítenek vissza” a ligeti betonutak rovására.

A civilek kevésbé optimisták a jövőt illetően

A Városliget beépítése ellen már a tervek felmerülése óta harcolnak a Ligetvédő civilek, akik minden törvényi eszközzel igyekeznek megakadályozni a fák kivágását, illetve a zöldterületek csökkentését. A 444.hu információi szerint legutóbb még a folyamatosan dráguló projekt emelkedő költségeiért is a csoportot okolta a fák átültetését intéző Galapagos Zoo Service nevű cég. A megállapodás értelmében 218 fát kellett volna átültetnie 232 millió forintért, ezt azonban „23 millió forinttal megdrágították. A kivitelező jelezte a Városliget Zrt.-nek, hogy a ligetvédők tiltakozásai miatt a szerződésben rögzítettekhez képest eltérő módon kellett elvégezni a munkát, vagyis el kellett hárítani a tüntetések miatti munkavégzési akadályokat, valamint fokozott személy-, vagyon-, munka- illetve balesetvédelmi intézkedésekre volt szükség” - írja a portál. 

A Városliget ügyében a Civil Zugló Egyesület is aktívan harcol a beépítés ellen. A kerület környezetvédelmi tanácsnoka, Várnai László és csapata első körben hat pert indított: a Néprajzi, a Közlekedési Múzeum, az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és két – a Dózsa György úti és a Hermina úti – mélygarázs építési engedélye ellen. Sikerrel. Ám hiába kötelezték új eljárásra a hatóságokat, az engedélyeket végül változatlan formában újra kiadták – foglalta össze az eddigieket a Magyar Narancs.

Így néz ki a felújítás közben a Szépművészeti Múzeum

Kapcsolódó

Így néz ki a felújítás közben a Szépművészeti Múzeum

Legutóbb az 1940-es évek elején lehetett teljes pompájában látni a második világháborúban megsérült, majd azóta bezárt Román csarnokot, 2018 őszén azonban ismét birtokba veheti a közönség, ha befejeződik a Szépművészeti rekonstrukciója.

Nyitás előtti készülődés a Szépművészeti Múzeumban

Nyitás előtti készülődés a Szépművészeti Múzeumban

Belestünk az október 31-én újranyitó Szépművészeti Múzeumba, hogy megmutassuk hogy készül a 3,5 éves szünet után a látogatók fogadására. Galéria!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Sokat tanulok a gyerekektől” – Simon Zoltán, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Simon Zoltánt, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI digitális kultúra oktatóját, a robotika tehetségműhely vezetőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.