Homérosz (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)
Homérosz az eposzaiban meglepő módon írja le a színeket. A vak énekmondó palettája a fémes színekre korlátozódik, a feketét, a fehéret, a sárgászöldet, a piros lilás árnyalatát említi, és ezeket is érdekes kontextusban. Ebből következtetett arra számos történész, hogy a görögök színvakok voltak. Így tudta Aldous Huxley is, aki Az érzékelés kapuiban ezt írta: „Az ember igen fejlett színlátása biológiai szempontból luxus – felbecsülhetetlenül fontos számára, mint intellektuális és lelki lény számára, de állatként a túlélése szempontjából szükségtelen.
Azon jelzők alapján ítélve, amelyeket Homérosz adott a trójai háború hőseinek szájába, az derül ki, hogy annak idején a színek megkülönböztetése terén [a görögök] alig múlták felül a méheket.
Az emberiség fejlődése – legalábbis ebből a szempontból – bámulatos.”
Homérosz bronzszínűnek írja le az eget, a tenger és a birkák szerinte olyan színűek, mint a bor. (Az idézett részletek Devecseri Gábor fordításából származnak, bár nem hívhatjuk a magyar fordítást segítségül teljes bizonyossággal. Devecseri ugyanis gyakran a mai színosztályaink szerint fordította a kérdéses részleteket.)
a szürke
víz partjára leült, bámulta a borszinü tengert
Homérosz a chloros melléknevet használja a mézre, ami a zöld egyik árnyalata. Még érdekesebb, ahogy Hektór haját írja le: a kyanos jelzőt használja, amelyből a cián szó ered, ami pedig a világoskék egyik árnyalata. A vér színét sem egyértelműen vörösként határozza meg, hanem a fekete vagy a zöld különböző árnyalataival:
Hektór rohamát megrendítette a dárda,
úgy hasitott a nyakába: kiszökkent éjszinü vére
Ahhoz, hogy a kérdés végére járjunk, valóban máshogy láthatták-e a görögök a színeket, idézzük meg Empedoklészt, az első görög színelmélet kidolgozóját, aki a színeket négy osztályba sorolta: a világos vagy fehér, a sötét vagy fekete, a vörös és a sárga osztályaiba. Ez elég szokatlanul hangzik, de összeegyeztethető Homérosszal, illetve a kolophóni Xenophanész leírásával, aki a szivárvány színeiként lilának, sárgászöldnek és vörösnek látta.
Végül is milyen színű az ég?
Ez vezetett számos tudóst arra a következtetésre, miszerint
Ezek a kutatók azt hozták fel érvként, hogy a szem különösen hajlamos az evolúcióra, és lehetséges, hogy az ókori görögök retinája még nem volt elég fejlett. Azonban még tovább árnyalja a kérdést, ha a színek kifejezését a nyelviségnél kezdjük kutatni. Eleanor Irwin kanadai kutató szerint ennél a népnél még nem vált fogalmilag külön a szín, az anyag és az árnyék. Lehetséges, hogy a chloros szó nem egyszerűen a zöld színt jelentette, hanem a nedvességet, a frissességet és az élénkséget is.
Hasonló véleményen van Mark Bradley is, aki szerint a görögök teljesen máshogy fogadták be a világ „színességét”, mint mi. „Nagyon nehéz lefordítanunk Homérosz színmeghatározásait a modern nyugati nyelvekre” – mondta Bradley. Szerinte azok a kutatók, akik színvaknak hitték a görögöket, nem vették figyelembe, hogy ők egész mást gondoltak a színekről. A chroma szó ugyanis nem egyszerűen a színt jelentette, hanem a dolgokat borító anyagot. Tehát a fa faszínű volt, az üveg üvegszínű, és így tovább. „Nem absztrahálták úgy a színeket, mint mi tesszük ma. (...) A szín egy tárgy vagy létező külső manifesztációja volt a szemükben, és az érzékelése egybefonódott a szagokkal, a halmazállapottal, az élességgel, az érintéssel és az anyaggal.”
Az Iliász szereplői (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)
– véli Bradley. Amikor Homérosz borsötétnek írja a tengert, nem kifejezetten a színét akarja leírni. Az eposzban ekkor egy tragédia készülődik, és az eposzíró ezt vetíti előre: „tenger veszélyes, zsarnoki, mérgező, csakúgy mint a bor.”
Az elmúlt száz évben a világ különböző, élő és már kihalt nyelveit elemezték a színek leírásának szempontjából. Ezekkel a tudományos eredményekkel ma már semmire sem megyünk, hiszen nem vették figyelembe a tényt, hogy a szín fogalmi és nyelvi konstrukció.
hírlevél
