Plusz

Az októberi Fidelio már a polcokon van

Fidelio Magazin 2018. október
2018.09.18. 12:10
Ajánlom
Az ingyenes programmagazin októberi számában az aktuális eseménynaptár mellett megtalálja Fáy Miklós rovatát, gasztro ajánlatunkat, valamint számos interjút, többek között Kováts Adéllal, Dolhai Attilával és Devich Gergellyel. Lapozzon bele online!

Az országosan terjesztett, ingyenes kiadványban a fővárosi programkínálat mellett híreket, ajánlókat, kritikát és számos interjút talál.

Nóra nem néz hátra

Tizenöt évvel a színháztörténet egyik legzajosabb ajtócsapása után visszatér Nóra a Belvárosi Színház új előadásában, a Nóra II. részben. A szerep kapcsán Kováts Adéllal beszélgettünk, aki először vállalt vendégszereplést, amióta a Radnóti Színházat igazgatja.

6M6C26961-120633.jpg

Bodnár Erika, Kováts Adél - Nóra II. rész (Fotó/Forrás: Pénzes Kristóf / Orlai Produkciós Iroda)

Sokan rácsodálkoznak Dolhai Attilára Koppány szerepében, pedig a Budapesti Operettszínház bonvivánja rockbanda énekeseként kezdte a karrierjét. Az István, a király új produkciójáról beszélgettünk vele.

A húszéves Devich Gergely neve több helyről lehet ismerős a zenekedvelők számára: korábban megnyerte a Banda Ede- és a Friss Antal-gordonkaversenyeket, lemeze a Hungarotonnál jelent meg. Muzsikusdinasztia tagja, de a szülők nem kötelezték arra, hogy zenész legyen. Október 31-én harmadmagával – édesanyjával és Osztrosits Éva hegedűművésszel – lép fel a Soltiteremben.

Hány fokon ég a kultúra?

A Duna Művészegyüttes és a Fugato Orchestra a CAFé Budapest Fesztiválon közösen elmélkedik arról, milyen lenne egy olyan világban élni, ahol könyveket égetnek. Az október 16-án a Müpában látható Rezonancia 451 – Az újjászületés kapcsán Juhász Zsolttal, a Duna Művészegyüttes vezetőjével beszélgettünk.

A fiatal nép-, jazz- és underground zenészeket, valamint képzőművészeket is magába tömörítő, Parasztok Atmoszférában című projekt arra tesz kísérletet, hogy a progresszív kultúra és a táncházmozgalom között keressen átjárást. Kiss-Balbinat Ádám népzenészt, a projekt egyik alapítóját faggattuk a Budapest Ritmo Fesztiválon október 6-án látható előadás apropóján.

Várvédő, haditudósító, űrkutató, karmester, szumóbajnok, hajóstoppos – ráadásul magyar és nő. Fodor Marcsi és Neset Adrienn 50 különleges női életutat gyűjtött össze gyerekeknek szóló kötetében, ami a felnőttek körében is nagy sikernek bizonyult. Ennek kapcsán kérdeztük őket.

Apró szobrok rejtélye

Felkerestük az elmúlt hónapokban sorra felbukkanó pici szobrok, például a Főkukac és Mekk mester alkotóját, Kolodko Mihályt, aki elárulta, miért titokban helyezi ki őket, és azt is, hogy milyen rejtett jelentése van a minialkotások minden apró részletének, sőt a helyüknek is.

_MG_3276-120810.jpg

Kolodko Mihály

Ha Gombóc Artúr szeretné a sört, örülne, mert csakúgy, mint a csokinál, a sör esetében is végtelen a lehetőségek tárháza: világos, barna, búza, málnás, meggyes, citromos, mézsör, IPA, sőt a borbeer, ami egy musttal együtt erjesztett sörlé – ezt talán a borkedvelők is megkóstolnák. Ehhez kapcsolódóan olvashatja Balázsy Panna gasztro-ajánlatait az októberi lapszámban.

Recenziók

Az aktuális számban is megtalálja Fáy Miklós kritikus rovatát, amelyben ezúttal többek között a Meztelen Juliet című Jesse Peretz-filmmel, a Met Adia-közvetítésével és Roger Crowley Kalmárköztáraság című kötetével foglalkozik.

A Revizor kritikai portál rovatában részletet olvashatnak Puskás Panni Kárpáti Péterrel készült interjújából, amely abból az alkalomból készült, hogy a Színikritikusok Céhe a Kárpáti Péter írta és rendezte Tótferi című előadást, a Titkos Társulat produkcióját jelölte legjobbnak a független színház kategóriájában.

Lapozzon bele az újságba:

A 2018. októberi szám megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon. A címlapon a Radnóti Színház A művésznő és rajongói című premierjének plakátja látható, a hátsó borítón pedig az Orlai Produkciós Iroda Férjek és feleségek című előadásának plakátja.

KULT50 a Színházak éjszakáján

Amerikában az elmúlt időszak a Time's up! és a #Metoo-kampánytól volt hangos, amely során döntő többségben női alkotók szólaltak fel a férfiak uralta filmipar visszásságai ellen. Magyarországon közben épp a női alkotók söpörnek be jelöléseket és díjakat Hollywoodban, Berlinben vagy Cannes-ban, hangos nemzetközi sikert aratva. Ennyivel jobb a helyzet itthon női alkotóként? Érdemes egyáltalán különbséget tenni női és férfi alkotók között? Merre tart a hazai filmgyártás? Van holnap a mozi számára?

nokakiktol-120711.jpg

nokakiktol-120711.jpg

Erről is beszélget Réz András esztéta, filmkritikus szeptember 22-én 13.30-tól a Rózsavölgyi Szalonban három hazai filmrendezővel, Enyedi Ildikóval, Mészáros Mártával és Szilágyi Zsófiával a Fidelio KULT50 beszélgetés-sorozatának keretében. Jelentkezz be az eseményre ide kattintva.

A KULT50 kiadványt keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg online a lira.hu oldalán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Színház

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Plusz interjú

Legendás öltözékek – Öltözékek legendái – Regőczy Krisztina kűrruhája a Folk Fashion kiállításon

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításán Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó matyómintás övvel díszített kűrruhája is megtekinthető.
Plusz hír

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz hír

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz hír

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.