Plusz

Az Operaház elhaló lelke, avagy mivé lesz a muzsika?

2011.12.15. 23:11
Ajánlom
A Magyar Állami Operaház mai helyzete az egyik legjobb példa arra, hogyan fojtogatja indáival az öncélú hierarchia az alkotó életet, és teremti meg a kétségbeesésből fakadó félelmet.

„...Igazság nélkül szemétre hányt dög vagyok,
láthatatlan bú zápfoga.
Társai a Hazug Gyilkos kezén rabok,
gy
őz elnyomói tábora,
rendeleteivel mindenkit utolér,
megöl, proskribál, tönkretesz,
elhervasztja az életet. Szívem felé
irányította t
őrömet.
Történelmét megírni, kérdem, ki marad?..."

Andrē Chēnier: Jambusok

A Magyar Állami Operaház mai helyzete az egyik legjobb példa arra, hogyan fojtogatja indáival az öncélú hierarchia az alkotó életet, és teremti meg a kétségbeesésből fakadó félelmet. Az Operában a hierarchia ugyanis már egyre kevésbé a kvalitások természetes elrendeződésének eredménye, mint inkább a túlélésre játszó nyers érdekérvényesítés színtere. Egy színtér, ahol az emberek nyelvét elsősorban már nem a szellemi kultúra, hanem, a túlélésért való versengés mozgatja. Így a házban egyre inkább az egyéni önkény és a státuszharc kerül előtérbe. Ebben a helyzetben előfordulhat, hogy a karmester is megzavarodik, mert megkeverik, és kibillen a muzsika lelkének világából. Jelenleg ugyanis nem az Opera önálló lelke működteti az intézményt, hanem egy finánc hatalmi erő.  Ez az erő mindent megtör, a lelket nem ismeri, így a muzsika házát is mozsárként kezeli.

Az intézményben egykor még léteztek személyek, akik hordoztak egy minőséget: ha elvették a státuszukat, akkor is emberként tudtak megmaradni az Operában. A pozíció elvesztése nem jelentette integritásuk megbontását. Amennyiben egy kvalitással rendelkező műszaki vezetőt megfosztottak volna a státuszától, akkor éppúgy tudott volna dolgozni egy asztalos, villanyszerelő vagy díszítő mellett. A hierarchia önkényétől függő személy azonban erre nem képes, hisz ő nem integráns egészként van jelen az intézményben, csupán alkatrészként. Az öncélú hatalom hajcsárai csakis a hatalom irányába alázatosak. Az alkotót és az alkotást természetüknél fogva nem tisztelik, hisz arra nem, mint „szentre és sérthetetlenre", hanem mint a túlélés versenyének résztvevőire tekintenek. Ez a nyers „darwinizmus" a művészetet anyagivá, a fogyasztás tárgyává teszi. A kultúrát azonban ezzel épp lényegétől fosztja meg. Minden, ami marad, félő csupán csontvázzá válik. A hatalmi hierarchia emberének a munka nem szolgálat, hanem elsősorban „kihívás". Ezen embertípus a szakmára, az emberre, és a kultúrára elsősorban nem önálló alkotásként, hanem mechanikus részegységként tekint. Az ésszerűség címén fejezgetnek, miközben a gépszerűség jegyében még nagyobb fejet növesztenek. A bürokrata számára ugyanis az alkotó, csak gép, az alkotás, gyártás. És az Opera maga a gyár.

A gépember térnyerésével a muzsika házát egyre inkább eluralja a lelketlenség. A lelkiismeretre „veszélyesnek" ítélt személyeket, pedig kitiltják az Operából. A dal színházát vezető erőknek végre szembe kellene néznie az épülettel szemben álló „szellemszállóval", a volt Balettintézettel, mely vészjóslóan susogja a jövőt: ha véglegesen mindenkit eltipornak, az Opera nem élők, hanem élőhalottak, „emberalatti emberek" házává lehet. Ahol ugyanis a társulat lelkileg egyre nyomottabb, kiszolgáltatottabb állapotba kerül, ott az élet pusztán a túlélésre koncentráló vegetatív szintre süllyed. Ma az operai kultúra házában kényszeredett mosollyal és az elapadó erőforrás minisztériumának csalárd ígéreteivel leplezve mondják ki az emberek felett az ítéletet - a művészek és a műhelyek tekintetében egyaránt. Például az elmúlt hónapokban a ház műhelyei extra üzemben dolgoztak szünetek nélkül, esetenként munkaszüneti napokon is. Köszönhetően a vezetőség részéről korábban át nem gondolt szoros határidőknek (Bánk Bán, Boccanegra, Don Giovanni). A műhelyek összeszorított foggal, de a hűség jeleként erejükön túl teljesítettek. Eközben a „megbecsülés" jeleként az igazgatóság már az ünnepekre készült, és közölte egyes vezetőkkel a meglepetést: ki kell választani azon személyeket, akiket - miután a produkciók megmentésének munkálataival végeztek - el lehet bocsátani.

Az idők jele, ha az intrika és a politika szövevényeinek hálójában belép Don Giovanni az Operába. A hatalmi ösztön falánkságából elkövetett merénylet azonban elkerülhetetlenül szembesíti az Operaház szellemével, amely végül magával vonszolja, és a mélybe rántja. Don Giovanni tragédiája ugyanaz a lázálom, mely forradalmi, politikai síkra fordítva a jakobinusok hatalmi tobzódásában kulminált. Ebben a lázálomban a lelkiismeret elől való menekülés a hatalmat éhes bestiává változtatja, mely mindent felfal, hogy végül önmagát eméssze el. A szellem nélküli hatalom ugyanis nem az életet, hanem a halált szolgálja. A „bestia" az élők fejét veszi, sorsát azonban el nem kerülheti. A hatalmat a lelkiismerettel szembesítő tüzes poéta, Andrē Chēnier is erre mutat rá. A költő kezdetben maga is a szellemtelenség hatalmának megtévesztettje, és így akaratlanul is a „nagy szajha" támogatója. Miután azonban a költő felismerte annak viselkedését, lélekölő kegyetlen voltát, szembeszállt vele. A szellemi ember lényege ugyanis, hogy nem fél, hisz létének centruma a túlélés felett áll. Így azzal zsarolni nem lehet. A szellemi kultúra feltétlen híve a terrort semmilyen szinten nem támogatja. Legyen szó egy nyíltan jakobinus, vagy a lelkeket humánusan gyilkoló „emberarcú" hatalom bürokratikus félelemkeltéséről.

Lehet-e valódi kultúráról beszélni ott, ahol a kultúra szolgálói félelem alatt állnak? Lehet-e arról beszélni, hogy a Magyar Állami Operaház a valódi szellemi kultúrát szolgálja, mikor olyan erők önkényének van kiszolgáltatva, mely a kultúrára csak eszközként, szolgáltatásként, piaci termékként tekint?

A néhai királyi intézményt egykor viselkedésekkel, tudatossággal és a muzsika lelkével kovácsolták teljessé. Az Operának lelke volt és így zenei hatalma. Az önálló lélek eltüntetésével azonban a ház Apollón helyett egyre inkább a kufárok színterévé lett. Vajon hol van az, az „ősi kovács", aki végre nem a kereskedők önkénye, hanem az istenek rendje szerint kovácsolná a helyére a jelenkori opera házát, a dal összetört olimposzi világát?

 

egy harang az Operából

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Csontváry ritkán látható, 1901-ben festett szicíliai tájképét is élőben csodálhatjuk a Virág Judit Galériában

A Holdtölte Taorminában című festmény felbukkanása azért számít művészeti szenzációnak, mert a magántulajdonban lévő festményt régóta nem láthatta a szélesebb közönség. „Kevés mű maradt fenn Csontváry után, magángyűjteményben pedig nagyjából húsz darab lehet. Ezek egyike a Holdtölte Taorminában” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.
Színház

Találkozni önmagunkkal: ez is egyfajta megváltás – interjú Gáspár Ildikóval a Bűn és bűnhődésről

Március 8-án mutatják be a Bűn és bűnhődést az Örkény István Színházban. Az előadás rendezőjével Dosztojevszkij leghíresebb regénye mellett a női karakterekről, önként vállalt szenvedésről és a színházak társadalmi szerepéről is beszéltünk.
Klasszikus

A zene- és énektanári pálya népszerűsítését segíti a frissen átadott Kodály Műhely

A Városmajorban található intézmény kurzusoknak, szakmai és módszertani bemutatóknak, művészeti, zenetudományi témájú kerekasztal-beszélgetéseknek és kamarazenei hangversenyeknek ad helyet.
Színház

Forradalomra uszít az óbudai tanár az Átriumban

A Hannibál tanár úr című, ikonikus Fábri Zoltán-film egy letűnt korszakot idéző történet, amelynek színpadi átdolgozása megdöbbentően pontos és különösen aktuális társadalmi látleletté vált napjainkban.
Plusz

Elhunyt Jan Assmann egyiptológus, vallástörténész

A világhírű német tudós nevéhez fűződik egyebek közt a kulturális emlékezet fogalma, amelyet feleségével közösen dolgoztak ki. 2018-ban a Német Könyvkereskedelem Békedíjával tüntették ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz gyász

Elhunyt Jan Assmann egyiptológus, vallástörténész

A világhírű német tudós nevéhez fűződik egyebek közt a kulturális emlékezet fogalma, amelyet feleségével közösen dolgoztak ki. 2018-ban a Német Könyvkereskedelem Békedíjával tüntették ki.
Plusz ajánló

Drehertől Dreherig – a kőbányai sörgyártás lenyűgöző története

Mi köze a sörnek a boszorkányokhoz? Hogyan kapcsolódnak a Dreherek a martonvásári Beethoven-szoborhoz? Mikor készült az első magyar partyhordó? Egyebek közt erre is választ kaphatunk március 1-jén Sziklainé Lengyel Zsófia előadásán.
Plusz interjú

Ez nem egy egyszemélyes történet – interjú Nagy Judit Évával

Nagy Judit Éva újságíró, kommunikációs és interkulturális tanácsadó hat év alelnökség után lett a Magyar–Kínai Baráti Társaság elnöke tavaly decemberben.
Plusz ajánló

„Jön a szép kikelet” – megjelent a márciusi Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a 2024. márciusi Fidelio. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz ajánló

A vegán táplálkozásról és életmódváltásról tudhatunk meg többet Karalyos Gábor előadásán

A XV. kerület Zöld Jövő Szabadegyetem elnevezésű programjának következő estjén, február 19-én Karalyos Gábor színművésszel, népszerű bloggerrel találkozhat a közönség a Csokonai rendezvényházban.