Mennyire élénkek az ifjúkori emlékei?

Bálint gazda 1937-ben (Fotó/Forrás: Bálint gazda Facebook-oldala)

Igen élénkek a gyöngyösi emlékeim. Apám birtokos volt, három-négy éves koromtól kezdve tanított engem mindenre, ami a növénytermesztéssel és az állatokkal kapcsolatos. Kézen fogott, és mindenhova vitt magával. Hamar megtanultam valóban sok mindent, hatéves koromban például egy kis pónifogatot kaptam születésnapomra, és egyedül el tudtam látni a lovakat. Később aztán az általános iskolát, és a remek gimnáziumot is itt végeztem, olyan tanáregyéniségekre emlékszem vissza, akik egész további életemre meghatározóak voltak.

Hogyan jellemezné a kulturális miliőt, amibe beleszületett a városban?

A felnőttek legérdekesebb találkozóhelye a Kereskedelmi Kaszinó volt. Azért hívták kereskedelminek, mert kereskedők alapították, de tulajdonképpen a társadalomnak minden részéből jártak oda férfiak. Szolid szórakozás volt ez, elsősorban beszélgettek az emberek egymással, meg kártyáztak, billiárdoztak, a tarokk volt az úri játék, de később bridzsezni kezdtek a nyugati érdeklődésű urak, és gazdag könyvtárral is rendelkezett a hely. Hasznos volt, mert az információcserét is elősegítette.

Tekintélyes nagyságú zsidó közösség élt ekkor Gyöngyösön. Az utókor egyik örök kérdése, így az enyém is: hogyan éltek együtt? Mennyiben volt a levegőben az, ami bekövetkezett pár évvel később, a zsidótörvények, a holokauszt?

A háborúban, a táborokban számos családtagomat elvesztettem, és amikor én magam végül is hazajöttem, a házunk, a birtokunk sem volt meg, innen kezdtem elölről az egészet. De a háború előtt a városban nem volt különösebb ellentét, jól éltünk együtt és egymás mellett. Gyöngyös lakosságának 10%-a volt zsidó, sokféle foglalkozásúak. Nagyrészt kereskedők üzlettel, terménykereskedők, borkereskedők.

Kelet-Európa minden országából jöttek kereskedők, főleg csehek, szlovákok, lengyelek, kaftános zsidók, és hát magyar kereskedők is persze. Rendkívül szigorú etikája volt ennek a piacnak. A termények nem voltak ott, és nem kötöttek szerződést, hanem valaki odament a kereskedőhöz és azt mondta: „Szeretnék eladni húsz mázsa saszla szőlőt.” Kérdezte a kereskedő, mikorra tudja becsomagolni, mikorra szállítsa le neki a ládákat, ami szükséges a szállításhoz, aláírtak egy kis cédulát, hogy mennyiért veszi meg és mikorra szállítja el, és ez szentség volt. Apám sokszor mondta, hogy aki egyszer nem tartja be azt, amiben megállapodtak és ami erre a kis cédulára föl volt írva, az legjobb, ha még egyszer nem ment el oda. Ezt azért szeretem különösen hangsúlyozni, mert ugye ma a kereskedelmi etika nem mondhatnám, hogy a csúcsponton van, nem mindig teljesülnek azok a dolgok, amiket az emberek elvállalnak, szóval érdemes volna újra megszilárdítani ezt a hozzáállást.

Bálint gazda (Fotó/Forrás: Bálint gazda Facebook-oldala)

Később aztán még egyszer, amikor kuláknak nyilvánították, akkor újra elvették a birtokot… Belegondolni is nehéz, hogyan lehet ép ésszel túlélni ezeket a megpróbáltatásokat. Meg lehet-e fogalmazni bármit is abból, hogy mi segített?

Talán az mindenképp, hogy igen értékes, szeretettel teli gyerekkorom volt. Elsősorban apám foglalkozott velem, mindenre megtanított, kisajátított engem. Vakarék gyerek voltam, két sokkal idősebb nővérem után végre egy fiú jött a családba, aki tovább tudta volna vinni azt, amit az apja létrehozott és esetleg még fejleszteni is képes lett volna. Elmondhatatlan, mennyi mindent megtanultam tőle. Például emlékszem, ahogy megmutatta, hogyan kell értékelni a búzakalászokat, hogy melyik fajtában hány sorban helyezkednek el a szemek, melyek azok, amelyek könnyen kicsépelhetők, és melyek nehezen, mert a pelyva nagyon körülveszi a búzaszemet.

Hiszen nekem nem kellett elmagyarázni, hogy hogyan messük meg az almafát, a körtefát, meg hogy ültessük el a káposztapalántát, mert én ezt otthon megtanultam és jól tudtam. És hát nem azt mondom, hogy büszkén, de szívesen emlékszem rá, hogy a kollégáim is becsültek, szerettek ezért, mert tudtam nekik segítséget nyújtani, elmagyarázni dolgokat. Például emlékszem, az első gyakorlati napon száraz trágyát kellett morzsolnunk. Erre szükség van, bizonyos nagyon tápanyagigényes növények talajába keverik bele, és akkor fejti ki nagyon jól a hatását, hogyha tényleg apró morzsákra van szétszedve. Azok, akikkel együtt csináltam ezt a munkát, hát kétségbe voltak esve, én meg próbáltam érthetően rávezetni őket, hogy erre is szükség van, utána az ember szappannal megmossa a kezét és akár elmehet a cukrászdába is megenni egy süteményt, semmi akadálya.

Bálint gazda a diplomaosztáson, 1941-ben (Fotó/Forrás: Bálint gazda Facebook-oldala)

A nemrég megjelent életrajzi kötetében – amelynek végleges formáját Bánó Andrással együtt írták – részletesen mesél erről az időszakról, ott említi azt is, hogy a földeken mindig át kell menni átlósan…

a 49 éves Bálint gazda (Fotó/Forrás: Bálint gazda Facebook-oldala)

Igen, apám mindig ezt mondta nekem, hogy hintóról nem lehet megállapítani, hogy mennyi vagy milyen lesz a termése mondjuk a kukoricának vagy repcének, a táblákon rendszeresen átlósan is végig kell menni. És mindig vitt is magával. Aztán sokkal később, amikor egy állami gazdaságnak a főagronómusa, szakmai vezetője voltam, akkor a hozzám beosztott kerületvezetőknek is előírtam ezt, hogy minden hónapban egyszer minden táblát átlósan át kell járni, és én is jó példával jártam elő, én vezettem mindig őket, hiába utáltak eleinte ezért. Később belátták, hogy ha az ember fölül egy hintóra vagy most már egy autóra és körbejárja a táblát, akkor csak azt látja, hogy a tábla szélén milyenek a növények. De azt, hogy a közepén mi van, azt nem lehet látni. Ennek talán van egy filozófiai olvasata is, de sokkal fontosabb, hogy ezért van nagyon nagy jövője például a drónok hasznosításának a mezőgazdaságban, ez nagyon nagy mértékben vihetné előre a termelés eredményeit.

Elképesztő, hogy itt ül velem szemben a százegyedik évében, és a drónhasználatban rejlő mezőgazdasági innovációról beszél…

Az innováció apám gazdaságában is alap volt. Számtalan egyedi fejlesztést hozott létre, például a gazdaságon belüli saját kisvasúti szállítást, ami igen jelentős volt, hiszen sem az időjárástól, sem az állatok állapotától nem függött többé a szállítások időpontja.

Ez a Mányi Állami Gazdaság volt, Fejér-, Komárom- és Pest-megye közös sarkában. Volt a gazdaságnak egy olyan dimbes-dombos része, ami sokszor fejtörést okozott, és eszembe is jutott, hogy közvetlenül a háború előtt, a 40-es évek legelején nagyon jó ára volt a gyapjúnak meg a báránynak, a juhsajtnak. És apám, - aki a gazdaságban mindenféle állatot tartott, szarvasmarhát, lovat, sertést, baromfit, de valamiért birka korábban nem volt - akkor elment Kassára és gyorsan vásárolt kétszáz darab anyajuhot. Mert volt a Gyöngyös keleti lejtőjén elterülő Sárhegyen a gazdaságunk részeként egy harminchektáros legelője, ezt soha korábban nem használták, de így a birkákkal nagyon jövedelmezőnek bizonyult. Na most a nagygazdaságban is hasonló volt a helyzet ezzel a dimbes-dombos nagy területtel, és én a feletteseimnek elmondva ezt, velük egyetértve vásároltam kétezer anyabirkát hogy elkezdjünk juhászkodni. Óriási szerencsénk volt, mert találtunk egy családot, amelynek feje, a férfi, az számadó juhász volt az egyik egyházi birtokon, és fölnevelt maga mellett három fiatalembert, akik pásztorok voltak. Hozzá még a felesége kitűnő sajtot tudott gyártani, és hát ez egy nagyszerűen jövedelmező ágazata lett a gazdaságnak, különösen a sajttermelés. Az egyik kereskedelmi nagyvállalathoz bevittem mintának egy ilyen sajtot, és rövidesen hívtak is, hogy ők az összes termelt sajtot megvásárolják tőlünk, úgyhogy nem volt semmi gondom az értékesítéssel, amennyi sajtot elő tudtunk állítani a Pusztai néni a vezetése mellett, annyit mindig el tudtunk adni. Jó üzlet volt.

Bálint gazda (Fotó/Forrás: Bálint gazda Facebook-oldala)

Azt milyen belső stratégiával dolgozta föl, hogy gyerekkorában ennyire sok mindent megtanult az apjától, utána a főiskolán is továbbfejlesztette ezt, hogy kamatoztathassa a saját birtokon, és éppen mire minden egyben volt, addigra már nem volt birtok, és már nem a saját földjén, hanem egy állami gazdaságban találta magát?

Nézze, abban a pillanatban, amikor Gyöngyösön a gazdaságot tőlünk másodszorra is elvették, ez nem jelentett különösebb lelki megtörést számomra, mert akkor egy olyan világ volt. Akivel csak találkoztam, mindenki azon panaszkodott, hogy elvették tőle a gyárát, az üzletét a külkereskedelmi vállalatukat; szóval az egy olyan világ volt, hogy az emberek hozzászoktak. De furcsa módon, ahogy öregszem, egyre több nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre, amikor saját gazdája voltam a földnek és megint visszaemlékezem apámnak a mondására, hogy

És ezt érdekes módon megtaláltam a római latin irodalomban is, mert Cicero, amikor kikerült a szenátusból egy szavazás értelmében, akkor a következőt hagyta a szenátus elnökének: Nihil melius nihil homine libero dignius, quam agricultura – azaz: Semmi sem méltóbb az emberhez, és semmi sem tesz szabadabbá, mint a gazdálkodás.

Fejléckép: Bálint gazda (Bálint Gazda facebook-oldala)