Plusz

Bartók-rock

2016.05.27. 12:10
Ajánlom
Rockos Bartók-feldolgozásokat ad elő négy hegedűművész hölggyel a Mini együttesből ismert Török Ádám fuvolás-énekes és Papp Gyula billentyűs október 9-én a fővárosi Marriott Hotel dísztermében.

A Mini 1971-es legendás felállása, amelyben Török Ádám és Papp Gyula mellett Nagy István basszusgitáros és Németh "Nemecsek" Tamás dobos szerepelt, feldolgozta Bartók Béla Este a székelyeknél című művét. Sokan ezt számítják az első magyarországi prog-etnorock-világzene megjelenésnek, és ez is felcsendül az októberi koncerten, amely a Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévhez kapcsolódik.

Török Ádám

Török Ádám

Idén a Mini együttes Mini Acoustic World néven akusztikus turnét tesz és egy CD-t is megjelentet. A koncerteken a legendás Mini-szerzemények akusztikus hangszerelésben hangzanak el. A Mini négyeséhez köthető számos, azóta klasszikussá vált dal, köztük a Gőzhajó, a Vissza a városba, a Kereszteslovag, a Halványkék gondolat vagy a Délelőtt. Az Este a székelyeknél Bartók-feldolgozás újrafogalmazott változata (Éjféli találkozás Béla bácsival alcímmel) Török Ádám 2013-as, Elrohant az idő című lemezén szerepel.

A rockosított Bartók-koncerten Török Ádám, Papp Gyula és Nagy István, valamint Tóth Dénes (akusztikus dobok, ütőhangszerek) lesz a színpadon, valamint egy női vonósnégyes és két vokalista hölgy. Az októberi est a Danubius Music és az Art Anzix Színház közreműködésével valósul meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ha ez így marad, nehezebbé válik az ELTE Zenei Tanszék működése

Le kellett építeni az oktatói létszám egyharmadát a tanszéken, miután 250 millió forintot von el a BTK-tól a kormány. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Tánc

Gyárépületből lett a tánc új otthona – Bejártuk a Nemzeti Táncszínház frissen átadott épületét

A Nemzeti Táncszínház Millenárison található új épületének exkluzív sajtóbejárásán azt is megtudtuk, hogyan lesz valami szupermodern és korszerű annak ellenére, hogy „régi”.
Könyv

Kötött sapka – Tandori Dezső emlékére

A 80 éves korában elhunyt költőre Fáy Miklós emlékezik.
Klasszikus

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz interjú

Belekóstolnánk egymás emlékeibe?

Van-e ízük az emlékeknek? Vagy fordítva, milyen emlékek kapcsolódnak egy „egyszerű” vasárnapi ebédhez? Hívhat-e időutazásra egy desszert, egy süti? Góg Angéla food designer nem egyszerűen ételeket tervez, hanem a hozzájuk kapcsolható/kapcsolódó szociális attitűdöket is vizsgálja projektjeiben. Most éppen a jövő ételeit kutatja.
Plusz videó

Flashmob segített a szegedi egyetemistáknak a vizsgaidőszakban

Az egyetemi könyvtárban magoló diákok közé egy teljes rézfúvós zenekar rejtőzött el. A videón megnézhetik, hogy reagáltak a hirtelen kialakult bulira.
Plusz grammy

Nagyot nyert a This Is America a Grammyn

Rendőri brutalitásról és rasszizmusról szól az év dala, de a Grammy bírái felfedeztek nekünk egy kortárs hegedűversenyt is.
Plusz hír

A POKET lett a közönség kedvence a Highlights-on

Hatodik alkalommal díjazták a legizgalmasabb hazai, kreatív projekteket és példaértékű történeteket a Highlights of Hungary-n.
Plusz magazin

Fáy Miklós: Ma a művészet termék

Fáy Miklós kritikus ezúttal a Jurányi Házban látahó Csáó! című előadással, az Alita című filmmel, a Magyar nemzeti galériában látható Korniss Dezső-tárlattal, valamint a Margaret Island közelgő koncertjével foglalkozik rovatában.