Plusz

Bartók szellemiségét képviselő produkciók színesítik a Bartók Tavasz műsorát

2024.02.01. 13:00
Ajánlom
Április 5. és 14. között ismét felpezsdül a kulturális élet Budapesten, hiszen kezdődik a negyedik Bartók Tavasz, amelynek tucatnyi helyszínén idén is díjnyertes produkciók, világhírű előadók, magyarországi és ősbemutatók, nem mindennapi együttműködések, valamint a kortárs komolyzenétől a világzenén, a jazzen, a táncművészeten és a képzőművészeten át a könnyűzenéig saját műfajukban kiemelkedő alkotók várják a látogatókat.

Magyarként abban a kivételes helyzetben tudhatjuk magunkat, hogy Bartók Béla kulturális öröksége zenei nevelésünk alapját képezi, és talán nem is gondolnánk, hogy a zeneszerző hatása országhatárokon, sőt kontinenseken is átível, hiszen Amerikától Kínáig számos műfaj képviselője tekinti etalonnak.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Bartók nélkül a mai kor művészete nem lenne olyan, amilyen,

a Bartók Tavasz művészei és produkciói pedig ékes példával szolgálnak a fesztivál névadójának évtizedek alatt mit sem csökkenő kulturális hatására.

Buchbinder-130120.jpg

Rudolf Buchbinder (Fotó/Forrás: Bartók Tavasz)

A Müpában hallhatja először élőben magyar közönség a Grammy- és Oscar-díjas kínai zeneszerző, Tan Dun monumentális, a nyugat-kínai világörökségi helyszínen, a Mokao-barlangokban eltöltött hosszú meditáció által ihletett Buddha-passióját. A több mint hatvan éve pályán lévő osztrák zongoraművész, Rudolf Buchbinder a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vendégeként örök kedvence, Beethoven valamennyi zongoraversenyét készül eljátszani két koncerten. Az Énekek éneke című programra a zsidó liturgiában meghatározó kántorművészet olyan kiválóságai érkeznek a Müpába, mint a világszerte ismert Avraham Kirshenbaum, a Bethlen téri zsinagóga főkántora, Zucker Immánuel vagy az amerikai Nissim Saal, míg az ifjabb generációt a müncheni Ohel Jakob zsinagóga főkántora, Chaim Stern, valamint Rudas Dániel és Raáb Gábor képviseli majd. Igazi csemegének ígérkezik a francia zeneszerző és producer, David Chalmin, illetve a The National gitárosa, Bryce Dessner közös projektje, az Electric Fields, amelynek célja, hogy a modern hangszerelési technikákat segítségül hívva varázsolják maivá és időtlenné három kivételes női zeneszerző költeményeit a középkortól a barokkig.

Bartók örökségének nyomába ered a Söndörgő és a Kelemen Kvartett. A közös koncert gerincét adó Bartók-művek mellett a 2024 nyarán megjelenő legújabb Söndörgő-albumból is kap majd egy kis ízelítőt a Zeneakadémia közönsége.

Balog József az erdélyi származású zeneszerző, Szabó Csaba zongoradarabjait tűzi műsorra a Budapest Music Centerben,

míg a szikrázóan tehetséges Karosi Júlia az észt zongoraművésszel, Kristjan Randaluval és a kanadai trombitással, Ingrid Jensennel közös, saját kompozíciók mellett népdalfeldolgozást és többek közt Bartók-darabok átiratait is tartalmazó Inner Voice című új lemezét mutatja be a Magyar Zene Házában. Szintén a Bartók Tavaszon vendégeskedik Japán vezető elektronikus zenei producere és képzőművésze, Ryoji Ikeda, akinek matematikai modellek segítségével vezérelt live setje egy futurisztikus jövőbe repíti majd a nézőket. Az Akváriumban ad először koncertet Magyarországon az angol neopszichedelikus rockzene meghatározó formációja, a Jason Pierce által alapított Spiritualized, akik nélkül a Tame Impalától az MGMT-n át a King Gizzard & The Lizard Wizardig számos zenekar máshogy szólna ma. Közép-Európa egyik legjelentősebb világzenei fesztiválja, a Budapest Ritmo 2024-ben is a főváros szívébe hozza a szcéna legfrissebb előadóit Afrikától a Balti-tengerig, a bantu punktól észt hárfásokon és balkáni rezeseken keresztül a fúziós etnojazzig.

KelemenKvartett-130301.jpg

Kelemen Kvartett (Fotó/Forrás: Bartók Tavasz)

Sűrű lesz a táncrajongók naptára is, hiszen két hazai bemutató mellett egy igazi világklasszis előadás is érkezik a fesztiválra. A világhírű, nagy hagyományokkal rendelkező Les Ballets de Monte-Carlo a Nyizsinszkij-díjas Jean-Christophe Maillot Hamupipőke-koreográfiáját hozza el az Erkel Színház színpadára,

a Duna Művészegyüttes bemutatóját a székelykapuk szimbolikus üzenetei inspirálták,

míg a FrenÁk Társulat új darabjának két, egymást egyszerre ellenpontozó és kiegészítő része korunk ellentmondásaira reflektál. Guessous Majda Mária „Mesi”, a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes nagy sikerű, a 2022-es Bartók Tavaszon bemutatott összművészeti produkciója a magyar és arab népzene kapcsolatát állította a fókuszba, ezúttal azonban a Tiszta forrás Bartók török gyűjtéseire és a Bartókon nevelkedett török zeneszerzők műveire támaszkodva, zene és tánc kapcsolatán keresztül készül megismertetni minket a bartóki életmű néhány jellegzetes darabjával.  

A fesztivál programjából nem hiányozhat a képzőművészet és az irodalom sem; a Szépművészeti Múzeum a Virginia Museum of Fine Artsszal együttműködve az Egyesült Államokba kivándorolt magyar fotográfusok – köztük Martin Munkácsi, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László – munkáiból rendez tárlatot, a Magyar Nemzeti Galéria mintegy kétszáz műalkotásból álló életmű-kiállításának középpontjában pedig a zseniális festő, Anna Margit áll. A német Chet Bakerként is emlegetett trombitás, Till Brönner európai identitást kutató fotósorozatának a Ludwig Múzeum ad otthont, a költészet napját pedig a Müpában ünnepelheti a közönség.

A Bartók Tavasz programkínálata itt tekinthető meg részletesebben. >>>

Fejléckép: A Tiszta forrás című produkció (forrás: Bartók Tavasz)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Advent a történelmi falak között – ünnepi programokkal készül a Várkert Bazár

Az ünnepi kulturális kínálatban lesznek nagyszabású koncertek, családi programok, adventi séták, irodalmi és táncos estek, továbbá hangulatos iparművészeti vásár, valamint szabadtéri kiállítást is.
Plusz ajánló

A férfiidentitást állítja középpontba az ANNO fesztivál

„Azok a csodálatos férfiak” – ez a játékos, mégis sokatmondó mottó indítja útjára 2025 novemberében a XV. kerület legnagyobb kulturális eseményét, az ANNO összművészeti fesztivált.
Plusz ajánló

75 év a mozgás szabadságának szolgálatában – jubileumi gálaest a Pető Intézet javára a Pesti Vigadóban

A Pető Intézet immáron 75 éve bizonyítja, hogy a mozgás nem csupán fizikai képesség, hanem a méltóság és az önállóság része. Ezt ünnepli az intézmény jubileumi jótékonysági gálaestje november 24-én a Pesti Vigadóban, ahol a magyar művészeti élet elismert alkotóinak összefogása által valósul meg az intézmény dolgozóinak és diákjainak támogatása.
Plusz hír

Négyen vehették át a Nemzet Művésze díjat

A Nemzet Művésze díj Bizottság Geiger György trombitaművész, Kiss János balettművész, az MMA alelnöke, Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja és Serfőző Simon író, költő, az MMA rendes tagja részére ítélte oda az elismerést.
Plusz hír

Gerendai Károly stratégiai vezetésével rendezik meg jövőre a Szigetet

Az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a jövő évi rendezvény szervezésének a Sziget, amelyet 2026. augusztus 11-15. között terveznek megrendezni.