Budapest vezetése 2021-től kiemelten támogatja a város zöldítését. Bardóczi Sándor főtájépítész a Facebookon számolt be róla, hogy a 156 hektáros Mocsáros-dűlő erdősítése megkezdődik.
Ez azt jelenti, hogy az iparosodásnak áldozatul esett területen a 10 millió Fa Alapítvánnyal, és a III. kerülettel karöltve honos növények telepítésébe kezdenek.
Bardóczi Sándor azt írja: „A Mocsáros-dűlő az Ókorban még a Duna egyik feltöltődő mellékága volt, a középkorban vált bivalylegelővé, ma azt mondanánk rá divatos angol kifejezéssel: wetland. Aztán, ahogy a XX. század második felére elkezdett a mélyfekvésű terület körül minden beépülni, valamikor a 70-es évek végén rákerült a jel: tartalék beépítési terület. Ha a paneles beépítési lendület tovább tart, ma a Kaszásdűlőhöz vagy Békásmegyerhez hasonló kép tárulna elénk itt is.”
A rendszerváltással azonban a panelépítési kedv megtorpant, a területet azonban így is majdnem a beépítették. Pedig a Mocsáros-dűlő „egy része ma is fővárosi természetvédelmi terület, ám a legelőnek ennél kiterjedtebb része értékes reliktum. Ez az érték, a zöld értéke azonban valahogy sosem került eddig egy magasságba az építési telek értékével.”
A Mocsáros-dűlő a budai oldal egyetlen természetes állapotban megmaradt lápos-mocsaras élőhelye, ahol a kirándulókat tanösvények segítik. Számos védett faj otthona - olvasható a WLB riportjában.
Bardóczi szerint fontos, hogy az egykori, funkcióját vesztett gyártelepek helyén zöldfelületek létesüljenek. „Így keletkezett a Népliget, a Feneketlen-tó, a mai Tabán is. De az valahol példa nélküli, ilyen léptékben mindenképpen, hogy egy város Magyarországon, sőt maga az állandóan építkező főváros a saját tulajdonán kivételesen nagyfokú önmérsékletet gyakorol, és leveszi az építési lehetőséget a természet, a zöld javára egy olyan területről, amin évtizedek óta ott a jel.”
A főtájépítész azt mondja, most 650 ezer négyzetmétert mentenek meg a beépítéstől. „Ez annyira példátlanul paradigmaváltó tett, hogy sokan talán őrültségnek is tarthatják.
Ám ha a szavakban azt mondjuk, hogy klímavészhelyzet, akkor íme: ezek a tettek.”