Plusz

Bekövetkezett, amitől tartottak: eltűnt a Süsüt ábrázoló műemlék Csukás István sírjáról

2024.12.05. 16:42
Ajánlom
A Farkasréti temető művészparcellájában található síremlékről eltűnt az a bronzszobor, amelyet két évvel ezelőtt avattak fel a 2020-ben elhunyt Nemzet Művésze emlékére, a költészet napja alkalmából. A műalkotást Pintér Attila készítette, aki tőlünk értesült a történtekről.

Mint arról korábban beszámoltunk, két évvel ezelőtt, 2022-ben avatták fel Csukás István síremlékén Pintér Attila bronzszobrait, amelyek a Nemzet Művésze két legendás karaterét, Pom Pomot és Süsüt ábrázolják. A sírra egyúttal két idézet is felkerült a 2020-ban elhunyt költő, írótól:

Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és nem tehetek arról, hogy meghalok. Ami a kettő között van, arról tehetek. Ez az én szabadságom, ha úgy tetszik, öröklétem.

Míg a második idézet a hitvallásába enged betekintést: „Két szárnyam van: az egyik a vers, a másik a mese, és ezekkel szépen repülök.”

fe62ad43-471e-4b0d-9721-ece6daa03121-160607.jfif

Csukás István sírja a Farkasréti temetőben, a Süsü-szobor hűlt helyével. A felvétel 2024. december 1-jén készült. (Fotó/Forrás: Olvasónk felvétele)

A közelmúltban olvasónk jelezte felénk, hogy a Farkasréti temető művészparcellájában található síremlékről eltűnt a Süsüt ábrázoló alkotás. Lapunk megkereste telefonon Pintér Attilát, aki tőlünk értesült a történtekről. Mint fogalmazott, lesújtotta a hír.

Bekövetkezett, amitől tartottam

– fogalmazott, arra utalva, hogy vélhetően illetéktelenek távolították el a szobrot.

A síremlékről készült fotók alapján a szobrászművész rámutatott, egy ponton vésés nyomait véli felfedezni. Mint mondta, a szobrot három ponton is rögzítették, valamint kőragasztóval is hozzáerősítették a sírhoz, így valószínűleg az elkövetőknek „keményen kellett dolgozniuk”, hogy eltávolítsák. Hozzátette, mivel a bronz puha anyag, azt sem tartja kizártnak, hogy megsérülhetett az emlékmű.  

A Pom Pomot ábrázoló szobor látszólag sértetlen állapotban maradt. 

FRISSÍTÉS! 2024. 12. 09.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.  Temetkezési Divíziója megkeresésünkre közölte, mint a Farkasréti temető fenntartója, ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek rongálás tárgyában. Továbbá megerősítették, hogy Csukás István családja szintén feljelentést tesz a rendőrségen az ügy kivizsgálása alapján.

Válaszukban úgy fogalmaztak: „A hatályos jogszabályok keretei között Társaságunk minden lehetséges intézkedést megtesz a jogellenes cselekmények megelőzése és megakadályozása érdekében a több mint 400 hektárnyi területű, összesen 15 fenntartásába tartozó temetőben.

A biztonsági szolgálat tagjainak a figyelmét minden esetben felhívjuk, hogy járőrszolgálatuk során fordítsanak fokozott figyelmet a temetők rendjének a betartatására és megóvására, a temetőkbe esetlegesen nem kegyeleti céllal érkezők kiszűrésére.

Társaságunk az Üzletszabályzatában a sírhelyek őrzését nem vállalja és ezzel kapcsolatban jogszabályi kötelezettség sem terheli. A temetőben a Társaságunk biztonsági szolgálata őr- és járőrtevékenységet lát el bűnmegelőző jelleggel, melynek során az észlelt jogsértő cselekményekkel kapcsolatban fellép, indokolt esetben hatósági eljárást kezdeményez.

A Temetkezési Divízió által fenntartott és kezelt temetők kamerákkal történő, folyamatos megfigyelése az elmúlt évtizedek gyakorlata alapján, kegyeleti és adatvédelmi okok miatt nem lehetséges.

Fejléckép: Csukás István síremléke és a Süsüt ábrázoló szobor (bal oldali fotó: Fidelio, jobb oldali fotó: Soós Lajos / MTI)

Mostantól Süsü és Pom Pom őrzi Csukás István örök álmát

Kapcsolódó

Mostantól Süsü és Pom Pom őrzi Csukás István örök álmát

A híres egyfejű sárkány és a szőrpamacs szobra a Nemzet Művésze címmel kitüntetett író sírján kapott helyet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Plusz interjú

Legendás öltözékek – Öltözékek legendái – Regőczy Krisztina kűrruhája a Folk Fashion kiállításon

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításán Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó matyómintás övvel díszített kűrruhája is megtekinthető.
Plusz hír

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz hír

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz hír

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.