Bár a kiállítás szó hallatán a legtöbben még tárlókra és ismeretterjesztő szövegekre asszociálunk, idehaza is egyre gyakrabban szembesülhetünk vele, hogy a múzeumok szemléltetőeszközei jelentősen bővültek az elmúlt években-évtizedekben. Ha nem is akarjuk mindenáron hangsúlyozni a világ változását és a felgyorsult életritmus hatását az emberi érzékelésre, akkor is beláthatjuk, hogy változatos csatornákon, több érzékszervre hatva jobban, de legalábbis különbözően, a szituációhoz jobban igazodva lehet információt átadni.
És persze élményeket, hiszen ez lett napjaink egyik legnépszerűbb szava, élményeket akarunk átélni, szüntelenül, minden helyzetben, akár a tudásunk bővítése közben is.
Épp erre az elvárásra épített a bécsi Mythos Mozart műfaji szempontból nehezen besorolható programja, amely öt termen keresztül, multimédiás eszközökkel igyekszik közel hozni hozzánk a zeneszerző világát.
Bécs, 1791 (Fotó/Forrás: Mythos Mozart )
Aki azonban a klasszikus zene vagy a komponista iránti rajongása miatt keresné fel a kiállítást – jobb híján maradjunk ennél a kifejezésnél –, könnyen csalódhat. A Mythos Mozart nagyon látványos honlapja nem tájékoztat arról, elsősorban kit is tekintenek célközönségüknek. Így mielőtt rátérnék a részletes beszámolóra, előrebocsátanám, kik azok, akiknek szerintem érdemes részt venniük a programon, és kik azok, akik inkább kerüljék el.
Mindenképpen nézze meg a Mythos Mozart-kiállítást…
- aki izgatottan fedezi fel a modern technika nyújtotta vizuális lehetőségeket,
- aki nem kedveli a klasszikus zenét, de adna neki még egy esélyt,
- aki le akarja győzni a komolyzenével kapcsolatos szorongásait („azt csak a vájtfülűek értik”),
- aki szeret mindenféle látványos programokon szórakozni,
- aki meg kívánja mutatni egy ismerősének, hogy a klasszikus zene nem valamilyen elérhetetlen dolog,
- aki szenvedélyesen szeret felkeresni olyan helyeket, ahol valaha híres emberek jártak (a Mythos Mozartot annak a háznak a pincéjében rendezték be, ahol Mozart meghalt).
Ezzel szemben nem biztos, hogy ideális programot jelent a Mythos Mozart annak …
- aki azért megy el egy kiállításra, hogy új ismeretekhez jusson,
- akit zavar, amikor látványos dolgok történnek, lényegi tartalom nélkül,
- akit idegesít, ha egy zeneművet nem lehet elejétől végéig meghallgatni,
- aki már eddig is rengeteget tudott Mozartról, de szeretné még jobban megismerni,
- akinek madár- vagy klausztrofóbiája van.
Mozart kézírása (Fotó/Forrás: Mythos Mozart )
Ezen a ponton pedig el is érkeztünk a kiállítás legnagyobb gyengeségéhez. Bár sok hatásos megoldást csodálhatunk meg, vetítéseket, a mesterséges intelligencia művét és így tovább, az utolsó érdemleges információ, amit Mozarttal kapcsolatban szerezhetünk, az előcsarnokban ér minket, amíg a jegyünkön szereplő időpontra várakozunk. A falon néhány ábra azt mutatja meg, hogy nézett ki az épület Mozart idejében, térképeken követhetjük végig az utazásait, és egy készséges teremőr angol vagy német nyelven el is magyarázza, pontosan mit látunk, illetve mesél a ház történetéről.
Ezután elkalauzol bennünket az egész létesítmény talán legötletesebb programpontjához, ahol egy fotó készül rólunk, amit egy program Mozart-korabeli parókával és öltözettel lát el,
majd a 18. századi hangulatú háttereket mutató képernyők egyikén meg is jelenik saját, festményesített énünk. Ha többen fényképezkednek egyszerre, ezek az avatarok interakcióba is lépnek egymással, az enyém például folyton hátbavágta azt a német úriembert, akivel egy képbe kerültünk – nem tudom, a személyiségvonásokat milyen eszközzel sikerült kikövetkeztetni.
Ezután a látogatók már kísérő nélkül járhatják végig a termeket, mindenhol egy nagyjából nyolcperces látványosságban vesznek részt, ezután nyílik ki a következő terem ajtaja, hogy továbbmehessenek. Mivel Mozart halálának helyszínén járunk, a legelső helyiség a Requiemé, fekete falak között százával lobognak a gyertyák – illetve úgy tesznek, mintha lobognának, egészen közel kell mennünk, hogy lássuk, mi tesz lehetővé egy ennyire valósághű illúziót. Minden egyes gyertya egy apró kijelzővel rendelkezik, azokon jelennek meg a kis lángok, melyek a zene ütemére mozognak, néha felerősödnek, máskor elhalványulnak. Amikor belépünk, a Lacrimosa-tétel szól, aztán egy hangulatfestő zúgásból bukkannak fel időnként újabb dallamfoszlányok, majd tűnnek el benne, miközben kisfilmet látunk Mozart haláláról és temetéséről.
Hasonlót kellene megtapasztalnunk ahhoz, ahogyan a komponista fejében kavargott a zene utolsó napjaiban?
Meglehet, hiszen a film is inkább impressziókra épít, látunk egy betegágyában fekvő embert, majd a haladó halottaskocsit, jegyzőkönyvet az elhunytról, és így tovább. A hatás tényleg működik, talán az egész kiállítás legkompaktabbul összerakott termében járunk, még ha kissé bosszantó is, ahogyan egyetlen zenei részletet sem lehet végighallgatni, ráadásul nem is a művön belüli sorrendben követik egymást.
Gyertyatenger a Requiem szobában (Fotó/Forrás: Mythos Mozart )
A következő terem a Mozart Bécse címet viseli. Macskaköves utcára érkezünk (a kövezés valódi, nem vetítés), körben pedig a falakon egy barátságos, 18. századi város képeit láthatjuk, piaccal, jövő-menő emberekkel. Majd kinyílik egy ajtó, és a vetítés úgy változik, mintha mi mozognánk, egy terem belsejében találjuk magunkat. Aztán újra kijutunk a szabadba, körmenet és katonai felvonulás halad el mellettünk,
egy falnyi méretű galamb kicsit fenyegetően csapkod a szárnyával – az illúzió olyan hatásos, mintha valóban az utcákat rónánk.
Láthatjuk a város éjszakai életét is, hogy aztán emelkedni kezdjünk, és felülről, a környező tájakkal együtt csodálhatjuk meg Bécset. Eddig is hallhattunk foszlányokat A varázsfuvola zenéjéből, főleg az Éj királynőjének áriájából, végezetül azonban egy kis animáció zanzásítva be is mutatja az opera cselekményét, a sárkánykígyó legyőzésére és Pamina kiszabadítására koncentrálva.
Ezután a leginteraktívabb szoba következik, melynek témája a Kis éji zene. Itt érintőképernyők várják a látogatókat, ahol
a legváltozatosabb hangszereket választhatják ki, hogy azok lejátsszák a jól ismert Mozart-dallamot.
Kínai lant, pásztorfurulya, számos ütőhangszer és még ki tudja, hányféle zeneszerszám képe villan fel a kijelzőn, de persze a hagyományosabb hangzás hívei választhatnak zongorát – vagy akár szaxofont. Szerencsére a különféle hangszerek mind ugyanott tartanak a zenében, bármikor is kattintottunk rájuk, így nem lesz hangkavalkád, hanem egyre többen vesznek részt a muzsikálásban. Egy ponton aztán a rendszer átveszi az irányítást, hiába válogatna az ember a lehetőségek közül, egy egész virtuális zenekar játéka tölti be a teret, az egyik falon látható, nagy kijelzőn pedig a hangszereseket látjuk játék közben.
Szinapszisok a Géniusz szobában (Fotó/Forrás: Mythos Mozart )
Mozart kreativitása – ezt a talányos címet viseli a következő terem. Belépve rengeteg fura formájú, műanyag füzér között találjuk magunkat, amelyek különböző színekben és erősséggel képesek világítani.
Néhány pillanat kell hozzá, hogy az ember felismerje, az ágas-bogas formák idegsejtek alakjára emlékeztetnek, itt tehát éppen Mozart agyában tartózkodunk.
Középen egy kényelmesen párnázott, kör alakú ülőalkalmatosság található, itt mindenki kényelmesen elhelyezkedhet a lelógó idegnyúlványok között, hogy aztán A varázsfuvola nyitányát végighallgatva figyelhessük, mint futkosnak végig a fények a sejteken. Egyszerre relaxáló és bizarr élmény, ugyanakkor itt legalább egy teljes zenemű elhangzik.
Az utolsó teremben újfent egy lenyűgöző vetítésnek lehetünk tanúi (ide belépve tábla figyelmezteti azokat, akik érzékenyek az erős fényhatásokra, hogy az egyik fal túloldalán egy szelídebb képi megoldásokkal élő kisfilmet nézhetnek meg). A szobának ugyanis minden falán képek gomolyognak, a mesterséges intelligencia a Mozarthoz kapcsolódó kottákból, festményekből és még ki tudja, miből hozott létre egy igen látványos animációt, mely a zene ritmusára mozog.
Nyakig merülünk tehát a zeneszerző világában, anélkül, hogy igazából felfognánk, mit is látunk, sávok, körök, spirálok jelennek meg a szemünk előtt,
számtalan apró képpel, miközben egyre erősebbé válik a kiállítás egészét végigkísérő érzés: itt minden Mozartról szól, de valójában semmi sem szól róla…
A Mythos Mozart izgalmas élményt jelenthet, ha nem dédelgetünk túlzott elvárásokat a kiállítással kapcsolatban. Azok a turisták, akiknek a komolyzene valamilyen formája ugyanolyan látványosságnak számít Bécsben, mint a Sacher-torta és Stefansdom, bizonyára örülnek, hogy ilyen könnyed és szórakoztató módon tudhatják le ezt a programpontot. Akik azonban mélyebben akarnak megismerkedni a komponista munkásságával, inkább válasszanak egy koncertet vagy opera-előadást.
A kiállításról további információ ide kattintva érhető el.
Fejléckép: A varázsfuvola szoba (Fotó/Forrás: Mythos Mozart kiállítás)
hírlevél
