Plusz

Bemutatjuk a világ legcsendesebb helyét

2016.01.26. 13:30
Ajánlom
A Microsoft által tervezett visszhangmentes szobához képest még egy könyvtári olvasóterem is zajosnak számít.

A Minden, ami hallás portál beszámolója szerint míg a csendesnek mondott helyek zajszintje általában 30 decibel körül mozog, addig a tavaly októberben, az amerikai Redmondban bemutatott úgynevezett csendszobában 20,3 decibeles értéket mértek. Ezzel a Guinness Rekordok Könyvében egyből megkapta a világ legcsendesebb helye címet is, megelőzve ezzel a korábbi első helyezett, a minneapolisi Orfield Laboratories hasonló fejlesztésű kamráját.

Microsoft Audio Lab

Microsoft Audio Lab

A titok nyitja természetesen a tervezésben rejlik: a falak, a plafon és a padló is mind úgy vannak kialakítva, hogy ne visszaverjék, hanem elnyeljék a hanghullámokat, vagyis a már eleve teljesen izolált szobában egyáltalán nem alakul ki visszhang.

A helységben egy hangot azonban mégis hallani fognak, ez pedig saját testük működésének zaja lesz. Mind a Microsoft, mind az Orfield Laboratories csendszobájában hosszabb időt eltöltők arról számoltak be, hogy miután magukra hagyták őket, pár perc után elkezdték hallani saját szívverésüket, gyomorműködésüket és légzésüket, sőt bármily meglepő, még a fülükben képződő neszekre is felfigyeltek, melyek akkor keletkeznek, ha a fület semmiféle hanghatás sem éri.

A világ legcsendesebb helyét a Microsoft többek közt hangfelismerő berendezések tesztelésére, illetve gépek zajszintjének mérésére használná a jövőben.

Tudta?...

... hogy a furulya zajterhelése nagyobb, mint a városi forgalom zaja az autóban ülve? Vagy hogy az iPodon fülhallgatóval való zenehallgatás durvább, mint a francia kürt hangja? A Minden, ami hallás portál témában született érdekes infografikáit itt tekintheti meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Izgalmas produkciókkal készül megünnepelni 90 éves jubileumát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Van is ok az örömre, hiszen szép lassan újraindul a kulturális élet. Ám az óvatosságnak is helye van, ugyanúgy, mint a reménynek. Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával a művészetbe vetett hit jegyében, a pandémia árnyékában, a színházi világon jóval túlmutató kérdésekről is beszélgettünk.
Vizuál

Ferenc Jóska visszafoglalta az egykor róla elnevezett hidat!

Újabb Kolodko-miniszobor jelent meg Budapesten: ezúttal a Szabadság hídon, amely korábban Ferenc József nevét viselte.
Plusz

Kulturális sokszínűség a Bartók Béla Boulevard-on

A Bartók Béla úton idén is megrendezik az Eleven Tavaszt, mely egyedi kortárs alkotásokkal, köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel várja a látogatókat.
Klasszikus

A közönséget is várják a Cziffra György-emlékév következő koncertjére

Az első, közönség számára is nyitott koncertet május 11-én tartják Szegeden, a Nemzeti Színházban. Az Hommage a Cziffra elnevezésű esten Szabó Marcell zongoraművész és a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép fel, vezényel Medveczky Ádám.
Klasszikus

Kezdődik az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Május 7-től 18 napon át világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adják egymásnak át a virtuális színpadot a Müpa új, ingyenes, online fesztiválján. A fesztivált Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala streamkoncertje nyitja a Milánói Scalából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz

Kulturális sokszínűség a Bartók Béla Boulevard-on

A Bartók Béla úton idén is megrendezik az Eleven Tavaszt, mely egyedi kortárs alkotásokkal, köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel várja a látogatókat.
Plusz hír

Augusztusra módosult a Fishing on Orfű dátuma

A szervezők úgy határoztak, hogy az eredeti júniusi dátum helyett, az előre meghirdetett pótdátumon, azaz augusztus 25. és 28. között tartják meg a Fishing on Orfű fesztivált, mely tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt - adták hírül az esemény hivatalos honlapján.
Plusz hír

Idén sem rendezik meg a Sziget Fesztivált

A Volt Fesztivál és Balaton Sound mellett, Magyarország legnagyobb könnyűzenei fesztiválja a Sziget is elmarad.
Plusz ajánló

Pentaton Hangstúdió – egy tiszta hang a belváros szívében

2021-ben új szolgáltatással bővült az ország legnagyobb múltra visszatekintő privát művészügynöksége, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség portfóliója: megnyílt az újonnan kialakított Pentaton Hangstúdió.
Plusz hír

Időutazás Rómában: újjáépítik a Colosseum arénáját

A Római Colosseum eredeti fapadlózatát még a 19. században szedték fel, amikor régészeti munkálatokat végeztek az arénában. A felújítás után a látogatók lehetőségük nyílik arra is, hogy beléphessenek a föld alatti tárnákba.