Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár június 26-án jelentette be, hogy új személyekkel bővül a Kulturális Államtitkárság csapata. „A helyettes államtitkári pozíciókra olyan embereket kerestünk, akik a saját területükön már bizonyítottak, és akik szavának súlya van” – fogalmazott.
Közösségi oldalán egyelőre két nevet osztott meg: Berg Judit íróét és Sipos Imre színművészét, azonban Popa Gergely, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar korábbi igazgatója saját közösségi oldalán már megköszönte Nagy Ervin bizalmát, hogy a zeneművészetért felelős helyettes államtitkári posztra nevezte ki: „Köszönöm a megtisztelő bizalmat. Zenészként és intézményvezetőként is pontosan tudom, milyen értékeket képvisel a magyar zenei élet, és mennyi megoldandó feladat áll előttünk; helyettes államtitkárként ezért a területért felelősen, szakmai párbeszédre építve fogok dolgozni” – írja Popa.
Sipos Imre a jövőben az előadóművészetekért felelős helyettes államtitkári pozíciót fogja betölteni.
„Amikor az előadóművészeti terület vezetésére kerestem megfelelő embert, nem volt kérdés, hogy olyasvalakit szeretnék magam mellett tudni, aki a gyakorlatban, a színpadon és a kulisszák mögött is pontosan ismeri a szakma valóságát, kihívásait és szépségeit. Imrével egyszerre végeztünk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és több darabban is játszottunk együtt. Évtizedes színművészeti és rendezői tapasztalattal rendelkezik, ráadásul olyan neves intézmények művészeti és prózai tagozatának vezetéséért felelt, mint a Kecskeméti Nemzeti Színház vagy a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház.
Imre vezetői alkalmasságát szakmai felkészültsége mellett kiemelkedő stratégiai menedzsmentképessége is alátámasztja. Ez a fajta sokoldalúság számomra garancia arra, hogy a hazai kulturális élet és az előadóművészet a legjobb kezekbe kerül” – fogalmaz bejegyzésében Nagy Ervin.
Berg Judit látja el az irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkári feladatokat.
„Juditot a legtöbb családnak és olvasónak valószínűleg nem kell hosszan bemutatni. A kortárs magyar gyerekirodalom egyik legmeghatározóbb alkotója, látja és érti a magyar könyvpiac, a kiadók és a kortárs szerzők mindennapi helyzetét. Az elmúlt két évtizedben olyan komplex kulturális projekteket menedzselt, amelyek komoly szervezői és stratégiai látásmódot igényelnek. Emellett az olvasásnépszerűsítés terén végzett elhivatott munkája alapvető fontosságú lesz a jövőre nézve, hiszen a magyar irodalom és a könyvszakma támogatásához olyan gyakorlatias, a szakma sűrűjéből érkező vezetőre van szükségünk, mint Judit, aki képes hidat képezni az alkotók és az államigazgatás között.
Az irodalom mellett Judit felel az egyik legfontosabb, a mindennapjainkat közvetlenül érintő területért, a közművelődésért is. A kultúra ugyanis nem egy elvont fogalom, és nem korlátozódhat a városi polgárságra. A közművelődés a nemzet megtartó ereje, a helyi közösségek motorja, amely többek között hatással van a nemzet kultúrához való viszonyára, a mentális egészségére és társas kapcsolataira egyaránt. Érdemes tehát ezt a területet komplexitásában érteni és fejleszteni, amire Juditot abszolút alkalmasnak tartom” – írja a miniszter.
Fejléckép: Berg Judit, Popa Gergely és Sipos Imre (fotó/forrás: Nagy Ervin hivatalos oldala)



hírlevél












