2011. január 3.

Visszajöttem, január van. A hó is elolvadt, a nap is süt néha. Ez egyrészt csalóka tavaszi érzés-foszlánykákat generál a lakosok lelkében, másrészt lerántja a jótékony leplet a város piszkáról. Rettentő koszos egy város ez a Berlin. És ezúton kommentelem egy korábbi megjegyzésemet: tényleg jó dolog, hogy itt nem sózzák fel az utakat hó esetén. Ehelyett viszont fekete salakkal hintik be a járdákat, és ez a fekete salak szeméttel vegyes halmokat képez a hó elolvadtával. Nagyon nem szép látvány. Viszont meg kell jegyeznem, egy-két hómentes hét után a helyi közterületfenntartónak is szemet szúrtak a csúnya dombocskák, és kiküldte dolgozóit seprűvel és lapáttal, a problémát orvosolandó.

Még egy kis emlék, decemberből

Egy külvárosi gyártelepen parkoljuk le az autót, méteres hó, sötét, kihalt táj. Egy nagy vaskapu résnyire nyitva, behatolunk. A gyár üres udvarán sétálunk át, egy bódéból halvány fény szűrődik ki. A bódé belül összkomfortos mulatóhelynek van berendezve, modern bárpulttal, tánctérrel, kis színpaddal. Itt kerül megrendezésre minden hónapban a FREAKS! Kabarett. A nagyjából kétméteres drag queen óriási parókájába kis diszkógömböket tűzött, saját bevallása szerint is enyhén kóvályog az elfogyasztott nagy mennyiségű gin-tonictól. A kabaréban bárki részt vehet, bármilyen - saját megítélése szerint - "freak"-nek minősülő műsorszámmal. A körülbelül harminc főt számláló nézőközönség ma öt fellépőt tekinthet meg. Az első versenyző meztelenre vetkőzik, sok sört iszik, majd egész felsőtestét sörbuborékokkal borítja. A második szám egy arcot is elfedő, testre simuló, pókemberszerű jelmezbe öltözött férfi performansza - szigorúan megkomponált kortárs tánc-etűd. A következő műsorszám a jövő zenéje, beatbox-formában prezentálva. A negyedik fellépő egy csodaszép transzvesztita, aki énekelni szeretne, de sajnos nem tud. Utolsóként egy akrobata lány lép színre, profi, de kevéssé izgalmas módon mutatja be hajlékony testét. Végül a közönség szavaz. Őszinte bánatomra az akrobata-lány győzedelmeskedik. (Én a Pókemberre tettem le a voksom.) Almodóvar-filmek világát idézi a kellemes hangulatú este, a végén mindenki a ház vendége egy schnapsra, aztán bezár a bazár.

Január 6.

A színházban most nincs sok dolgom, a Kaméliás hölgyet csak a hónap végén kezdjük próbálni, most mindenki a szövegpéldányra vár. A rendező meg csak ír, szorgalmasan. Szabadok az esték, lehet színházba járni!

Január 7.

A mizantróp a Schaubühnén, Ivo van Hove rendezésében. A holland rendező most először rendez Berlinben; Budapesten 2009 tavaszán, a "Nincs lehetetlen" holland kultfeszt keretében, a Nemzeti Színházban játszották egyik rendezését, Premier címmel - az előadás John Cassavetes Opening night című filmje nyomán készült. A budapesti előadást illetően homályosak az emlékeim, csak a főszerepet játszó színésznő, Elsie de Brauw játéka maradt meg a fejemben. Nos, A mizantróp esetében sem lesz ez másként, kivéve, hogy itt még egy színészi alakítás sem teszi emlékezetessé az estét. Igen, a rendező holland, de az előadás a par excellence unalmas német színház mintapéldája. Fekete-fehér german box a díszlet, középen szép nagy vetítőfelülettel. A szereplőket élőben veszi két operatőr, ezeket a képeket látjuk a hátsó monitoron. A rendezés a német, középosztálybeli harmincas generációba helyezi a cselekményt, mindenki unalmas és burzsuj, kivéve a kissé excentrikus Alceste-t. A szereplők okkal-ok nélkül üvöltöznek, szexelnek, virsliket dugnak fel a seggükbe (ezt nem nyelvi hanyagságból írtam ilyen csúnyán), mindezt háromszor négy méterben, közelről közvetíti a kamera, ha esetleg nem látnánk minden szőrszálat a nézőtér távolából. Ingerültnek hangzom, mert az is vagyok - az egésznek nincs semmi teteje, nincs humora, nincs benne szándék, vagy ha van is, nem érezhető. Ebben a színházi kultúrában így oldják meg azt a kritikus szituációt, mikor az alkotóknak nincs eszköze/gondolata egy szöveggel kapcsolatban.

Január 8.

Szerintem jó találmány, hogy minden taxi egyforma vajszínű.

Január 9.

Ralph Benatzky singspieljét, az "Im weissen Rössl"-t novemberben mutatták be a Komische Operben. A német nyelvterületen jól ismert darabot az operafenegyerek Sebastian Baumgarten rendezte, ezért is jöttem el megnézni. (Sajnos nem gyakran engedhetem meg magamnak az operát, a nagyon jutányos áron kapható diákjegy is nagyjából négyezer forintnak megfelelő euróba kerül.) Maga a darab még a bugyuta cselekménnyel is spórol, a zene pedig a jódli-kultúrkört idézi. Hiába az ötletes és vicces rendezés, még így is csak a szünetig bírom.

Január 11.

Újra Schaubühne, ezúttal Szecsuáni jóember, rendezte Friederike Heller. A színpadon kezdetben csak a hangszerek láthatók, később leereszkedik egy hatalmas kapu, és hátul körben egy ezüstszínű háttérfüggöny. A tér tehát aránylag funkcionális, nem kreál illuzorikus látványvilágot, színházban vagyunk. A rendező üdítő összhangban tartja a játéknyelvet a térkoncepcióval, egy-egy szereplő aszerint játszik más-más szerepet, hogy éppen felveszi-e a sapkáját vagy pedig leveszi. Jó humorú, szabad, szórakoztató előadást látunk - jól érezzük magunkat, szeretjük a színházat, mi mindannyian a nézőtéren, ideértve a körülbelül százhúsz középiskolást is.

Január 16.

Csodálatos Mosoly országa a Komische Operben. A rendező, Peter Konwitschny, illetve a díszlet- és a jelmeztervező nem az egzotikus, romantikus Távol-Keletet, hanem a valódi, diktatorikus Kínát jeleníti meg. A második felvonás egy néma betéttel kezdődik, az ősembertől Hitlerig körülbelül nyolc-kilenc különböző történeti kor uralkodója vetélkedik egymással, mindenki a saját fegyverével (kőbunkóval, ágyúval, atombombával) arat győzelmet. A második-harmadik felvonás díszletét a fel-le húzható rolók határozzák meg, mindenhol ki-be kukucskál valaki, át-áthatol egy-egy tekintet. Végül, az előadás menetével összhangban, Szu-Csong herceg kiadja a néma parancsot - a halálba küldi Lisát és Ferkó főhadnagyot. Elsőre evidens megoldásnak tűnhet ez a librettónak ellentmondó rendezői döntés. Talán az is. Az előadás azonban olyan pontosan, átgondoltan van felépítve, hogy a néző nem blöfföt kiált, hanem komoly alkotói szándékot vél megérteni az este végeztével. Ehelyütt megemlítem, hogy az előadást Kovács János dirigálta, a darabot aránylag jól ismerő, ámde laikus fülem véleménye szerint csodálatosan.