Paul McCartney ötlete annyi volt csupán, hogy bújjanak álruhába, szabaduljanak meg attól a tehertől, hogy ők a világ legjobb rockbandája. Ekkor már elkészült a Revolver, amelynek a dalait nem játszották koncerteken, mert az aprólékos stúdiómunka reprodukálhatatlan volt színpadon. Sőt, a fellépéseket is abbahagyták, hiszen sikoltozás és balhé közepette nincs értelme zenélni. Közben pedig olyan alkotói láz fogta el őket , amelyet a legnagyobbak is megirigyelnének. A zenekar alteregója a Bors Őrmester Magányos Szívek Klubjának Zenekar lett: „Bármit tehettél, mikor kezedbe fogtad a mikrofont vagy a gitárodat, mert nem önmagad voltál” – mondta Paul.

Valami volt a levegőben, és a Beatles gyorsan lecsapott rá. San Franciscóban megjelentek a hippik, a Swinging Londonban pezsgett az élet, olyan zenekarok keltek életre, mint a Velvet Underground, akikkel Andy Warhol is dolgozott együtt, a Jimi Hendrix Experience és folkos Incredible String Band. Az emberek készek voltak arra, hogy spirituális és mély élményben részesüljenek egy lemez hallgatásánál. Nem a Sgt. Pepper az első concept-album – azaz a nem csak dalok sorozataként, hanem egységes egészként hallgatandó lemez –, hiszen a Beach Boys és Frank Zappa előbb készített ilyet, de az övék lett a legjobb.

A Sgt. Pepper egy példánya, mellette a Revolver. (Fotó/Forrás: Bloomberg / Getty Images Hungary)

Egyetlen előadónak sem sikerült olyan maradandót alkotni abban a nagyon eseménydús 1967-es évben, mint a Beatlesnek. A Sgt. Pepper art-rockos stílusával pontot tesz a beatkorszak végére, optimizmusát a pszichedelikumokból meríti, zeneiségét pedig már nem az előző évtizedből hozott Elvis és Chuck Berry, hanem a stúdióban töltött rengeteg kísérletezés és az indiai zene határozza meg . A többsávos felvételi technika és a hangszínkeverés úttörője a Beach Boys volt a Pet Sounds című albummal, de a Beatles volt az, aki igazán mágikus hatást ért el ezekkel.

Pszichedelika

A pszichedelikumok nélkül soha nem jöttek volna létre ezek a mesterművek – ezt még a brit lovagi címet kapott George Martin is elismerte, aki producerelte az albumot, és aki soha nem vett tudomást a fiúk drogos ügyeiről. Ha Lennon Lucy in the Sky with Diamonds című dalának kezdőbetűit összeolvassuk, az LSD mozaikszót kapjuk, a szerző persze váltig tagadta a szándékosságot. A fiam, Julian hozott nekem egy rajzot, kérdeztem, mi ez, azt felelte, Lucy az égben gyémántokkal – magyarázkodott. Hiába, a dal szürreális szövege több mint leleplező, az egész pedig egészen gyönyörű. Később, a lemez megjelenése után a rádióknál rövid úton tiltólistára került. Pedig az album nem állásfoglalás a drogok mellett, egyszerűen csak egy olyan világnézetet közvetít, amelynek alapja a pszichedelikumok által megváltozott gondolkodás.

A Beatles 1967-ben (Fotó/Forrás: Chris Walter / Getty Images Hungary)

A Beatles egy évvel korábban kezdett pszichedelikumokat fogyasztani, és habár John és George első LSD-élménye elég kaotikusan sikerült (azt vizionálták, hogy felgyulladt velük a lift), tovább kísérleteztek az anyagokkal. „Megváltoztatja az életed, és soha nem fogsz ugyanúgy gondolkodni aztán. Johnt nagyon izgatta ez – mesélte Paul. – Engem megijesztett. Soha nem érkezni haza...”

George Harrison, az együttes gitárosa 1966-ban Indiába utazott, hogy Ravi Shankarral zenéljen együtt, és teljesen megváltozott ennek hatására.

Először éreztem azt, hogy megszabadultam attól, hogy én egy beatle vagy egy sorszám vagyok.

A társadalomban akármilyen finoman is, de számozzuk egymást, magunkat, és az állam is ezt teszi velünk.” Később, 1968-ban a Beatles közösen Indiába utazott. (Ezt az elvonulást néhányan egyenesen Jézus negyven napos pusztai magányához hasonlították.)

Az avantgarde hatása

John Lennon nem sokat tartott az avantgarde-ról egészen addig, míg Yoko Ono fel nem bukkant az életében. („Az avantgarde francia szó, annyit tesz, lósz*r” – mondogatta állítólag.) 1966-tól viszont nyitott volt a kísérletezésre. A Being for the Benefit of Mr. Kite! című dal egy lenyűgöző hangmontázs, ahol a dalszerkezetben a szóló helyén egy vásári orgona hangfelvételének véletlenszerűen összevágott részletei hallhatók. A lenyűgöző A Day in the Life pedig egy egyedi happeninget is magában foglal.

A dalban volt ugyanis két huszonnégy ütemes bridge, ahol McCartney, aki ekkor már hallgatta Cage, Stockhausen és Luciano Berio zenéjét, egy hatalmas zenekari "gesztust" képzelt el. A szimfonikus zenekar feladata mindössze annyi volt, hogy tetszőleges skálán, tempóban és hangokon, de huszonnégy ütem ideje alatt jussanak el egy E-dúr hangzatig. „Persze – mondta a zenészekről George Martin – úgy néztek rám, mint aki megőrült.” A Londoni Szimfonikusok zenészek morogtak, hogy egy rockzenekar szeszélyeit kell kiszolgálniuk, de meggyőzte őket a magas órabér. A dal teljes felvétele egyébként összesen harmincnégy órát vett igénybe. (Összehasonlításképp: az együttes teljes legelső lemeze 11 óráig készült.)

Az ikonikus lemezborító

A Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (1967)

A 60-as években egy átlagos lemezborító legfeljebb 50 fontba került, a Beatles lemezkiadóját érthetően sokkolta, amikor a banda azzal az ötlettel állt elő, hogy egy hatalmas fotómontázst szeretnének a borítónak, és egy csomó olyan figurát tennének rá, akik valahogy hatottak rájuk. „Azt üzenik, hogy a popos Beatles meghalt, éljen az új, népszerű és avantgarde Beatles” – írta egy kritikus, Colin Fleming. A képen ott van a régi Beatles is a Madame Tussauds panoptikumból  származó viaszszobrok formájában, és egy csomó híresség, többek között Marlene Dietrich, Terry Southern, Bob Dylan, a sátánista Aleister Crowley (ami egyértelműen szemtelen provokáció), Marlon Brando, Oscar Wilde, Stan és Pan és Edgar Allan Poe. Az egész költsége mintegy 3000 fontot tett ki. 

Tudat alatt ez a borító inspirálta McCartneyt?

A borító eredetiségéről is vannak kétségek. Egy svéd lemezkereskedő, Jorgen Johannson vetette fel a közelmúltban, hogy lehetséges, hogy a gombafejűeket a Mercblecket nevű svéd zenekar borítója „ihlette”, amelynek középpontjában szintén egy katonazenekari dob áll, a kép szereplői pedig egyenruhában feszítenek. A dolog pikantériája, hogy ez az elfeledett svéd együttes épp Beatles-feldolgozásokat játszik a lemezen.

A Beatles 5 hónapot töltött a stúdióban (összesen 700 órán át dolgoztak), és amikor május végén, reggel hat órakor kitámolyogtak a stúdióból a lemez próbavágású acetátpéldányával, felkeresték egy barátjuk King's Road-i lakását, kitárták az ablakokat, és a hangszórókból Chelsea háztetőire zúdították a Sgt. Pepper hangjait.

A környéken mindenütt kinyíltak az ablakok, az emberek kíváncsian kihajoltak. Mindenki tudta, ki játszik a lemezen

– írta Derek Taylor hangmérnök.

1967. június 1-jén Nagy-Britanniában piacra dobták az albumot, az emberek meglepődtek és megkönnyebbültek. Az együttes felbomlásáról ekkor már felröppentek a pletykák, de McCartney. Lennon, Harrison és az állandóan alulértékelt Ringo Starr gyorsan helyretette a hírt: még mindig ők viszik a zászlót a rockzenében. A lemezt folyamatosan játszották a rádiók, vallásos áhítat övezte Bors őrmestert. „Meghatározó pillanat a nyugati civilizáció történetében” – írta a Times. A Byrds együttes gitárosa egész éjjelen át a lemezt játszotta egy San Francisco-i szállodában, miközben százak hallgatták vele csöndben, a hallban guggolva.

„Egyszerűen csak jó koncertet adtunk”

– mondta később Paul McCartney.

Bors őrmester és a Magányos Szívek Klubjának Zenekara 50 éves.