Plusz

Bowie dala szólt a marsi landolás közben, de nem Bowie énekelt

2021.02.22. 14:45
Ajánlom
Több mint 470 millió kilométer megtétele után sikeresen landolt a Marson a NASA Perseverance marsjárója közép-európai idő szerint csütörtök este. Közben Yungblud feldolgozásában David Bowie Life on Mars című dala szólt.

A Jet Propulsion Laboratoryban (JPL), a NASA bolygókutató intézetének irányítóközpontba közép-európai idő szerint csütörtökön, nem sokkal 22 óra előtt érkezett meg a megerősítés, hogy a Perseverance sikeresen leszállt a vörös bolygóra.

Nem sokkal később az első fekete-fehér felvételek is megérkeztek a marsjáróról: az egyiken a rover árnyéka is látszik a bolygó kies felszínén.

PIA24430-Perseverances_first_full-color_look_at_Mars-144716.png

A Perseverance marsjáró első színes, nagyfelbontású fotója, amit február 19-én küldött haza a Földre (Fotó/Forrás: NASA)

A landolást élőben közvetítették, a közvetítésben a 23 éves fiatal brit énekes, Yungblud feldolgozásában David Bowie 1971-es slágere, a Life on Mars szólt. A BBC beszámolója szerint Yungbludot a menedzsere azzal hívta fel, hogy a NASA érdeklődik iránta. „Micsoda, lelépsz asztronautának?” – kérdezte az énekes a menedzsert. „Nem, te idióta, rólad van szó” – érkezett a válasz.

Az egy dolog, hogy a bálványod egyik legnagyobb dalát énekelheted – a Földön. De hogy mindez összekapcsolódik egy landolással egy másik bolygón, ez őrület

– mondta Yungblud.

A tavaly július 30-án útjára indított marsjáró egy kockázatos leszállást követően a 250 méter mély Jezero-kráterben érte el a Mars felszínét, egy egykori tómederben.

A NASA szakemberei által csak „a rettegés hét percének” nevezett leszállás során először a hatalmas ejtőernyő nyílt ki, majd levált a hőpajzs, és a leszállóegység megközelítette a leszállás tervezett helyét, közben radarokkal keresve a megfelelő terepet a landoláshoz. Az utolsó mintegy 20 méteren végül egy úgynevezett égi daru eresztette le a marsjárót a felszínre.

Nasa-144043.jpg

A Perseverance a Marson landol 2021. február 21-én (Fotó/Forrás: NASA)

A Perseverance rádiójelei a Mars távolság miatt több mint 11 perc késéssel érkeztek be a kaliforniai irányítóközpontba.

Az egytonnás, nagyjából terepjáróméretű robot a tervek szerint egy teljes marsi évet – 687 földi napot – fog eltölteni a bolygón,

ahol esetleges múltbéli mikrobiális élet nyomai után fog kutatni. Ennek megfelelően választották ki a leszállás helyszíneként az egykori tómedret, mivel a szakemberek szerint az ottani üledékes kőzetben lehet a legnagyobb esély arra, hogy megtalálják az élet nyomait. A Perseverance tanulmányozza a planéta éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjt, amelyeket egy későbbi misszió során az Európai Űrügynökséggel együttműködve vissza is terveznek hozni a Földre, ahol a legfejlettebb laborokban vizsgálhatják meg azokat.

David Bowie utolsó, legnehezebb szerepe

Kapcsolódó

David Bowie utolsó, legnehezebb szerepe

Öt éve, utolsó albumának megjelenése és hatvankilencedik születésnapja után két nappal elhunyt David Bowie. Hogy a Blackstar hattyúdalnak készült-e, abban az alkotótársak véleménye is megoszlik. Nézz fel, a mennyben vagyok – énekelte a popsztár, és ezt aligha lehet másképpen értelmezni.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Jubileumi évadot hirdetett a 60 éves Gyulai Várszínház

A hatvanéves Gyulai Várszínház által kínált összművészeti programsorozat kiemelkedő eseményei a X. Színházi Olimpia nemzetközi előadásai, saját szervezésű színházi fesztiválok, saját színházi bemutatók, a Free Zenei Fesztivál és az Irodalmi Humorfesztivál.
Plusz ajánló

Világsztár hegedűs, Petőfi táncban és egy kiállítás Budapestről – Sokszínű hétvégét ígér a Margitszigeti Színház

Pénteken a közönség részt vehet egy varázslatos nyitókoncerten Daniel Lozakovich világsztár hegedűművész vendégszereplésével a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, vasárnap pedig egy fergeteges táncjátékkal várnak mindenkit Petőfi életének legszebb pillanatairól.
Plusz hír

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz hír

Kováts Adél színművész és Sumonyi Papp Zoltán költő, író is a XIII. kerület díszpolgára lett

85 éves a XIII. kerület. Ebből az alkalomból Dr. Tóth József polgármester díszpolgári címet adományozott Kováts Adél Kossuth-díjas színművésznek, Dr. Simonyi András diplomatának és Sumonyi Papp Zoltán József Attila-díjas költőnek, írónak.
Plusz ajánló

Antal-napi vigasság a Gödöllői Királyi Kastélyban

Idén különleges családi nappal várja látogatóit a Gödöllői Királyi Kastély június 18-án, amely az építtetőnek Grassalkovich I. Antalnak állít emléket. Az egésznapos programban többek között meseelőadás, koncertek, épülettörténeti séta és múzeumpedagógiai foglalkozások is szerepelnek.