A ZAKosok operaprodukcióját Britten Szentivánéji álom és Purcell A tündérkirálynő című operáiból Almási Tóth András gyúrta össze. Az operametszetek összeillesztése rendezési és zenetörténeti szempontból is telitalálat. Britten ugyanis Purcellt tartotta előképének és zeneileg is sokat merítette belőle. A két mű között bár van így egy jó 300 éves szakadék, a mű egésze mentes a széttartásoktól, sőt a közös érintkezési pontok köszönhetően úgy kalandozunk a korok és stílusok között, hogy az nem megy a kohézió rovására.

Illetve kalandoztunk volna, ha a lett volna második rész. Almási jól döntött, amikor a második felvonás helyett inkább sörözni indult az osztállyal. Bár sokán szeretik párhuzamba állítani a barokkot a punkkal és a rockkal, az angol barokkon ez esetben mégsem lett volna helyénvaló erőszakot elkövetni. Meg különben is, Almási kitűnő pedagógiai érzékének és egyedi rendezői elképzeléseinek köszönhetően így is egy nem mindennapi félprodukcióban volt részünk.

Az ígéretes hangi és színészi adottságokkal megáldott énekes ifjoncok (Jakab Ildikó és Rab Gyula azért megérdemel egy zárójeles említést) gátlások nélkül, felszabadultan játszottak, karaktereik kidolgozottak és hitelesek voltak. Lecsúszások és szétesések nélkül énekelni ilyen körülmények között úgy, hogy a közönség, de még ők is jól érezték magukat (legalább is velünk ezt sikeresen elhitették), hát le a kalappal előttük.