Bubics Ádám: „Hatvan színház és negyven író frissességét hozzuk el a Pozsonyi Piknikre”

Egy korábbi beszélgetésben a kezdeti időszakok kapcsán arról beszélt, a tervük az volt, hogy a Pozsonyi Piknik ne váljon óriásrendezvénnyé. Mára mégiscsak egy nagyon fajsúlyos rendezvényről beszélünk, mégis sikerült megőrizni azt a fajta otthonosságot, ami a kezdetek óta jelen van.

Valóban az volt a fő törekvés, hogy meghúzzuk a határvonalakat, hogy elkerüljük a fesztiválosodást, és ez sikerült is. Mindvégig azt tartottuk szem előtt, hogy maga a rendezvény az ott jelenlévők között játszódjon le, a közönség és a fellépő művészek interakciójából szülessen meg. Ehhez elengedhetetlen, hogy megfelelő produkciók kerüljenek színpadra, olyan előadók, akik nyitottak. Hiszen a Pikniken húsz-huszonöt perces műsorokkal dolgozunk, ahol nincs annyi idő, mint egy klasszikus előadás esetében: azonnal rá kell hangolódni a közönségre, meg kell szólítani őket és kialakítani velük a kapcsolatot. Ez valamiféle rendhagyó intenzitást igényel, de a Pozsonyi Piknik csaknem húsz éve bizonyítja, hogy működik. Egy színházban hagyományosan azt kell elérni, hogy a közönség belépjen egy másik világba, mi viszont azt szeretnénk, hogy a művészek, a kulturális szolgáltatók lépjenek be az átlagember világába. Néhány éve így hangzik a szlogenünk:

Hát, erről van szó. Otthonos, intim közeget szeretnénk teremteni. Ez persze furcsa egy több százezres rendezvény estében, mégis működik. Nagyon sok előadóművész arról számol be, hogy még emlékeznek, amikor 2010 körül gyerekként jártak nálunk, vagy éppen csak kosárlabdáztak a Szent István parkban, látták, átélték a Pozsonyi Piknik hangulatát – most pedig már ők állnak a színpadon. Ettől olyan barátságos, otthonos a légkör.

Az első Pozsonyi Pikniket 2009-ben szervezték meg. Ennyi idő alatt a közönségük nemcsak bővült, hanem jelentősen át is alakult. Figyelembe kell venniük ezt, amikor összeállítják a programot?

Alapvetően szerencsénk van ebben a tekintetben is, hiszen nem egyedül kell döntenünk. Nemcsak a különböző társulatok, hanem írók, kiadók, zenekarok is részt vesznek nálunk, akik ugyancsak együtt változnak a közönséggel. Új dalok, előadások, könyvek születnek, a művészek folyamatosan a ma emberének szóló üzeneteket fogalmaznak meg. Ez is a dolguk, hiszen ha a maradék 364 piknikmentes napon nem keresnék a lehetőségét, hogy megszólítsák az embereket, árván maradnának a könyvek és üresen a színháztermek. Mi minden szeptemberben hatvan színház és negyven író frissességét hozzuk el. Szervezőként ez nagyon egyszerű helyzet, hiszen nem magunkat, a saját elképzeléseinket kell előtérbe állítani, mi, úgymond, csak engedjük, hogy folyamatosan megújuljon a Pozsonyi Piknik – ezzel együtt természetszerűen jön a generációváltás is.

Előadás a Pozsonyi Pikniken (Fotó/Forrás: Pozsonyi Piknik)

Szervezőként mi az önök feladata?

Amint véget ére a Piknik, lényegében már másnap elkezdjük szervezni a következőt. Mindig vannak, akik kimaradtak a programból, vagy azért, mert nem fértek bele, esetleg nem volt éppen olyan produkciójuk, ami alkalmas lett volna egy 20-25 perces blokkban. Szóval elindul egyfajta gyűjtés és ötletelés, ami hónapokon át, tárgyév májusáig tart, és a végén van egy hatalmas halmaz, amiből válogatnunk kell. Meg kell néznünk, milyen előadások működtek, melyek kevésbé, esetleg hogyan változtassunk a produkciók sorrendjén. Lényegében ez szerkesztői, rendezői munka, aminek a nehézsége és a szépsége egyszerre, hogy rengeteg értékes dologból kell választanunk. Ez egy kulturális svédasztal. Ilyenkor arra a tapasztalatunkra építhetünk, amit az elmúlt csaknem húsz év során szereztünk.

Mely programokat emelné ki az idei kínálatból?

Mivel három helyszínünk is van – Jászai Nagyszínpad, Fidelio Színpódium, illetve a Gyerekpiknik –, nagyon nehéz volna mindent felsorolni, de akkor most kicsit szubjektív leszek. Halász Judit fellépését a Jászai Nagyszínpadon azért emelem ki, mert kivételesen felnőtteknek szóló dalokkal fog érkezni, ami különleges. Először én magam is meglepődtem, hiszen vele kapcsolatban megszoktuk, hogy többnyire gyerekkoncerteket tart. Aztán felidéztem magamban a Kép a tükörben című lemezét – amit gyerekként én is rengeteget hallgattam –, és rájöttem, hogy ott bizony sok zeneszám nem kifejezetten a kicsiknek szól. Ugyancsak ezen a színpadon este megemlékezünk a kilencven éve született Hofi Gézáról is. Délelőtt a Fidelio Színpódiumon lép fel a Benkó Dixieland Band, a koncertjüket azért is említem meg, mert sokan talán nem tudják, hogy még mindig aktív az együttes. Ahogy az is nagy öröm, hogy több év után visszatér a Pozsonyi Piknikre Varnus Xavér, aki vendégfellépőket is hívott: a Kuna Testvérekkel áll színpadra, az ő koncertjük zárja majd a programokat. 

Kapcsolódó

Halász Judit a „régi gyerekeket” is várja a Pozsonyi Pikniken

Szeptember 5-én újra Pozsonyi Piknik. Újlipótváros „kulturális falunapján”, az Újpesti rakparton ismét két színpadon, köztük a Fidelio Színpódiumon váltják egymást a minőségi kultúrát kínáló programok.

Mire számíthatnak az érdeklődők a Gyerekpikniken?

Az imént beszéltem arról, hogy szeretnénk, ha a művészek lépnének be a közönség világába: ezt a gondolatot a Gyerekpiknik jelképezi a legjobban. Már jó pár évvel ezelőtt megszüntettük a színpadot, és kizárólag olyan produkciókat és előadókat fogadunk, akik az emberek között járva, úgyszólván 360 fokban adják elő a műsorukat. Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, az utcaszínházak régebb óta léteznek, mint a kőszínházak, csak az idők során háttérbe szorultak. Az első évben mindenkinek, a nézőknek és a művészeknek is furcsa volt ez az előadásmód, de idővel egyre többen szerették meg.

A népdaloktól elkezdve az Oroszlánkirályig sok minden megszólal a nap folyamán, lesz tánc- és bábelőadás, koncertek és színházi előadásrészletek.

Utalt rá, hogy lényegében már a Piknik másnapján elkezdik szervezni a következő évi rendezvényt. Vannak olyan jövőbeli tervei, amit nagyon szeretne, ha megvalósulnának?

Az őszinte válaszom az, hogy nincs. Persze, vannak elképzelések és hosszabb távú víziók, de én inkább szeretem megvárni, hogy a rendezvény után milyen visszajelzések érkeznek hozzánk a nézőktől és a közreműködőktől, illetve azt, mi magunk mit tapasztalunk. Nem szeretnénk előre eldönteni dolgokat, inkább reagálni szeretnénk. Erre jó példa, ami 2013-ban történt: ez volt az utolsó alkalom, hogy a Pozsonyi úton szerveztük meg a Pikniket, mert akkor gyakorlatilag eldőlt, hogy kinőttük a helyszínt. Teljesen bedugult az utca és a környék. Amikor egy hetvenéves nénit lényegében bodysurfözve kellett kihozni a színpad elől egy komolyzenei kamarakoncertről a mentőkhöz, akkor be kellett látnunk, hogy újra kell terveznünk a dolgokat.

Mi az a pont, amikor el tud feledkezni a teendőkről és kicsit át tudja élni ön is a Piknik hangulatát?

Nem is tudom… vajon a rendező úgy szokta érezni, hogy részesévé vált a filmjének? A rendezvény ideje alatt folyamatosan járok egyik helyszínről a másikra, problémákat, feladatokat oldok meg. Az önfeledt örömöt és felszabadultságot legfeljebb akkor érzem át, amikor a nap végén, valamikor késő éjszaka megkapom az üzenetet a takarítócsoport koordinátorától: minden kész, tiszta az utca. Mi, szervezők nem azért vagyunk ott, hogy részeseivé váljunk a rendezvénynek. Le kell mondanunk a programok élvezetéről, hogy a közönség ne csak idén, hanem jövőre is a lehető legjobb élményekkel távozzon a XIII. kerületből.

A cikk létrejöttéhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) programját használtuk. 

Fejléckép: Bubics Ádám (Forrás: Pozsonyi Piknik)