Gondolom, sokan keresik majd távozásom okait. Emlékeznek, hogy én ezt a feladatot átmeneti időre vállaltam, míg megoldódik az intézmény jövője, és egy új, hosszabb időre kinevezett vezető biztosíthatja majd az Operaház működését. Két évad előkészítésére kértek fel, amelyet én örömmel teljesítettem is.
A felkérőm, Horváth Ádám barátom és kollégám volt, aki az intézményt 9 hónapon keresztül - azt hiszem sikeresen - vezethette, és aki meg is pályázta az Operaház főigazgatói posztját. A pályázatot a minisztérium által létrehozott szakmai bizottság 8-1 arányban a legjobbnak ítélte, és Réthelyi Miklós Miniszter úr ennek alapján 5 évre fel is kérte őt főigazgatónak.
A bizarr történet folytatását ismerjük, azóta a harmadik vezetőt nevezik ki a színház élére, a színház finanszírozásából elvontak 911 milliót, és ezáltal az Opera irányíthatatlanná vált.
Én is elvesztettem kezdeti lelkesedésemet, és hitemet abban, hogy a Magyar Állami Operaház környékén bármi is megváltozhasson, valamint természetesnek tartom, hogy az új vezető saját bizalmi embereivel kezdhessen hozzá embert próbáló feladatához.
Örömmel vonulok vissza, várnak rám a csodálatos karmesteri feladatok az Operaházban: a 3D Kékszakállú-Bolero, az új Simon Boccanegra, a Rajna kincse, a Tannhäuser, a Tosca, a Bohémélet, és az Aida, valamint koncertek a Filharmóniai Társaság Zenekarának az élén.
Távozásomnak lesznek lelkes ünneplői, akik ettől ismét régi helyzetük visszaállítását remélik. Már éltem meg hasonlót 2002-ben. A helyzet azóta is változatlan. Ez engem egyáltalán nem bánt, hiszen emberileg teljesen érthető.
Megnyugtató, hogy visszaadták a zárolások nagy részét, így lehetővé vált az Opera évad megnyitása. Aggasztónak tartom azonban, hogy azok a művészek, akik konkurenciát látva bennük eddig is sikeresen megakadályozták a külföldi művészek magyarországi fellépéseit, az utóbbi időkben a december 5-ei szavazás emlékét felidézve pedig a rendkívül tehetséges erdélyi énekeseink ellen kampányolnak.
Remélem, az új vezetés, mint ahogy ígérte, változatlanul megtartja az előkészített évadot, megadva a lehetőséget arra, hogy a közönség dönthesse el, hogy az az irány, amelyet elkezdeni szándékoztunk, helyes volt-e.
Az új vezetésnek sok sikert, az operaházi dolgozóknak nyugodt, jó művészi munkát, a közönségnek pedig rendkívüli opera és balettesteket, koncerteket kívánok.
A bejegyzésekhez a blog hivatalos fórumán lehet hozzászólni, és a Győriványi Ráth Györgynek szóló kérdéseket is ugyanott lehet feltenni.
A Fidelio.hu fórumai utólagosan moderáltak, a fórum szabályzatot ide kattintva tanulmányozhatják.