Plusz

Budapesten lép fel Ennio Morricone

2015.07.14. 10:40
Ajánlom
Az olasz filmzeneszerző, Ennio Morricone jövő év elején világkörüli turnéval ünnepli hivatásos zeneszerzői és karmesteri pályájának 60. évfordulóját. 2016. január 17-én maga vezényli műsorát a Budapest Sportarénában.

Ennio Morricone több mint 500 zeneművet komponált kifejezetten mozi- és tévéfilmek aláfestéséhez, emellett pedig több mint 100 klasszikus zeneművet jegyez. Volt egyszer egy vadnyugat, Egy maréknyi dollárért, A Profi, Aki legyőzte Al Caponét, Volt egyszer egy Amerika, A misszió, Cinema Paradiso, A legjobb ajánlat, stb. A Jó, a Rossz és a Csúf című film zenéje a második helyet foglalja a valaha komponált legjobb filmzenék Top 200-as listáján.

A 60 év zene - világturné 2016. január 15-én Prágában indul. Prága az otthona Morricone szeretett együttesének, a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekarnak, amely előző nemzetközi turnéja során is kísérte a mestert, és főbb nemzetközi mozifilmjeihez velük készített lemezfelvételt. Csakúgy, mint a korábbi turnék során, a programban több mint 200 zenész és énekes szerepel majd a színpadon.

Az eljövendő turnéval kapcsolatosan Morricone a következőket mondta:

"Hatalmas élmény, hogy műveimet fiatalok és idősebbek, a legkülönbözőbb anyagi és kulturális háttérrel rendelkező rétegek egyaránt örömmel meghallgatják. Munkásságom 60 éve során több mint 600 művet komponáltam, ebből jónéhány vált generációkon átívelő ismert slágerré. Jövőre egy teljesen új programmal lépünk fel. Tervezek például egy szvittet, melynek elemeit 7 különböző mozifilmhez szereztem, és ezek mindegyike Oscart nyert! De természetesen játszunk klasszikus darabokat a nagyszerű Sergio Leone-féle westernekből is."

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Plusz portré

Arábiai Lawrence élete a valóságban izgalmasabb volt, mint a filmen

Thomas Edward Lawrence néven született százharminc éve, 1888. augusztus 16-án, ismertté Arábiai Lawrence-ként vált. Az arab öltözetben járó, a nyelvet és kultúrát tökéletesen ismerő férfi egy személyben volt tudós, katona, titkos ügynök és kalandor, élete filmre kívánkozott. 1962-ben monumentális, Oscar-esővel jutalmazott eposzt forgattak róla.
Plusz szfinx

Új szfinx-szobrot találhattak Egyiptomban

Keveset tudni a frissen felfedezett szoborról, de a jelek szerint a gízai piramisok mellett álló világhírű látványosság mellett ez lehet a második egyiptomi szfinx.
Plusz ajánló

A színpad mint rituális tér – a Fidelio programjai a Sziget 7. napján

Vannak az életben olyan találkozások, amelyek egy csapásra megváltoztatják a világnézeted, amelyektől új emberré válsz. A Fidelio Színház- és Táncsátorban kedvedre válogathatsz a magyar és nemzetközi produkciók közül, amelyek garantáltan maradandó élményt nyújtanak. Íme a 7. nap kínálata.
Plusz hírek

Parazita élt a szemében - képet festett róla

Sok művész merít ihletet az saját élményeiből, akár szenvedéseiből - Ben Taylor viszont ennél is tovább ment: azt állítja, képének csak részben ő az alkotója.
Plusz ajánló

„A folyamatos mozgás tesz minket teljessé” – a Fidelio programjai a Sziget 6. napján

A Fidelio Színház- és Táncsátor hétfői kínálatában Cserepes Gyula lehámozza a nézők szégyenlősségét, miszerint a hangszer és a színpad érinthetetlen, a dél-koreai Silentium című produkció pedig bemutatja, hogyan töltődik fel a testünk és a lelkünk. Nézz be hozzánk!