Plusz

Budavár és a Vigadó 333 éves közös múltja

Érdekességek a Pesti Vigadó történetéből
2019.11.10. 11:00
Ajánlom
A Vigadó elődjének, a Redoute-nak létrejötte majd az épület és utóda a Vigadó élete nagyban összefüggött a Duna szemközti oldalán magasodó vár életével.

Kezdhetjük azzal, hogy a török Budavárból történő 1686-os kiűzése után merült fel Pest lakosaiban, hogy szükségük volna egy bálteremre és egy színházi teremre a városban, hogy ne kelljen átkelniük szórakozás céljából a német ajkú Budára. Célkitűzésük beteljesülését csak kései utódaik – unokáik, dédunokáik – láthatták megvalósulni, hiszen csupán a XIX. század első harmadára készült el a Redoute, ami kifejezetten a bálok számára épült fel. A pesti klasszicista építészet csúcsteljesítményének sorsát az pecsételte meg, hogy itt ülésezett az első népképviseleti országgyűlés 1848-ban, így a tavaszi hadjárat alkalmából Budavár ostroma során a megerősített várból ágyúval lőtték Pest klasszicista palotasorát, megsemmisítve így a fényűző palotát is.

Aztán felépült a hazai romantikus építészet csúcsteljesítménye, a Feszl által tervezett Vigadó,

és 1886-ban nagyszabású eseménysorral – több mint 2000 korabeli tárgyat és metszetet tartalmazó kiállítással, emléktábla avatással a várban, a visszafoglalást bemutató tanulmányokkal vagy éppen Csiky Gergely Petneházy című színműjével – készültek Budavár visszafoglalásának 200. évfordulójára, amelynek csúcspontját kétségtelenül Ferenc József és a külföldi delegációk részvételével a Vigadóban megtartott díszülés jelentette.

BudavaresVigado_2-120221.jpg

Pesti Vigadó

A látványosság vágya miatt már jóval a hivatalos kezdés előtt megteltek a környező utcák a bámészkodó érdeklődők tömegével, akik között csak a lovas rendőrök tudták fenntartani a rendet.

Ha a sok díszmagyarba öltözött meghívott között a közönség felismert egy-egy népszerű személyiséget élénken üdvözölte, a honvéd-altábornagyi ruhában érkező gróf Andrássy Gyulát éljenzés is fogadta. Délután öt órakor érkezett meg a császár nyitott udvari fogatban, tábornoki egyenruhában, s foglalta el helyét a nagyteremben felállított nagy piros bársony támlaszékén, a trónon. A szervezők figyeltek arra is, hogy meghívják az ostromban részt vevő nemzetek delegációit, valamint a támadók leszármazottait, ők az első padsorokban illetve külön emelvényen foglalhattak helyet. Kitüntetett helyen, Ferenc József oldalán kapott helyet a német császár küldöttsége, ami mindennél jobban mutatta a két uralkodó egymás iránti figyelmét. Ráth Károly főpolgármester és B. Kemény Gábor, a Magyar Történelmi Társulat elnöke megnyitó beszédei után gróf Széchen (Szécsen) Antal másfél órás felolvasásában (!) ismertette a visszafoglalás jelentőségét, ezt követően Budapest első embere az ülést 10 percre felfüggesztette, mialatt a király távozott. A rendezvény folytatásaként az ostrom részleteit ismerhették meg a résztvevők, végül Ráth újabb felszólalása a programok végét jelentette. Másnap került sor az ünnepi Te Deumra, majd a Vasadi Ferenc tervezte emléktábla leleplezésével zárultak az ünnepségek, éppen 133 évvel ezelőtt.

Tehát éppen 333 esztendeje annak, hogy az egyesült európai, keresztény seregek kiűzték a törököt Budavárából, lehetőséget adva így Pest lakosai számára egy bálterem létrehozására, amely épülete előbb a Redoute, majd a Vigadó nevet kapta.

Támogatott tartalom.

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.
Plusz

Paradicsom, stand-up, kertmozi és balkáni ritmusok – élményekkel teli hétvége Terézvárosban

A július 11-12-i hétvége Terézvárosban a nyár legjobb hagyományait idézi: piac, szabadtéri stand-up, kertmozi és táncház várja az érdeklődőket a Hunyadi téren és az Eötvös10-ben.
Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Nyári történetek a városban – játék, irodalom, zene és mozi Terézváros közterein

Július közepén Terézváros utcái és terei ismét megtelnek élettel. Az Eötvös10 szabadtéri programsorozatai ezen a héten is arra hívják a városlakókat, hogy ne csupán áthaladjanak a jól ismert helyszíneken, hanem közösen fedezzék fel őket.
Plusz ajánló

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.
Plusz ajánló

Paradicsom, stand-up, kertmozi és balkáni ritmusok – élményekkel teli hétvége Terézvárosban

A július 11-12-i hétvége Terézvárosban a nyár legjobb hagyományait idézi: piac, szabadtéri stand-up, kertmozi és táncház várja az érdeklődőket a Hunyadi téren és az Eötvös10-ben.
Plusz hír

Mesemondó-képzés indul a Hagyományok Házában

Az idén 25 éves Hagyományok Háza ősszel pedagógusok és közművelődési szakemberek számára indít mesemondó-képzést, amely elmélyült szakmai és gyakorlati tudás megszerzésére ad lehetőséget a szövegfolklór tanulásáról és tanításának módszertanáról.
Plusz gyász

Elhunyt Bonnie Tyler

A walesi énekesnő, akit „a női Rod Stewartként” is emlegettek, nemrég sürgősségi operáción esett át, ezért korábban tervezett koncertjeit elhalasztották. Hetvenöt éves korában érte a halál.