Plusz

Cannes-i füttyszó a nyerteseknek

2016.05.23. 11:01
Ajánlom
Talán soha nem volt még annyira vitatott a zsűri döntése a cannes-i fesztiválon, mint vasárnap este. A díjkiosztót követő sajtótájékoztatón az újságírók huhogással fogadták a kilenctagú testületet, amelynek tagja volt Nemes Jeles László, a Saul fia Oscar-díjas film rendezője is.

A fődíjjal jutalmazott Én, Daniel Blake című film, a mostantól kétszeres Arany Pálma-díjas Ken Loach alkotása "teljesen kiváló" - mondta a zsűrielnök George Miller. A Mad Max-sorozat ausztrál rendezője szerint, "amikor ezer ember van egy fesztiválon és véleményt alkot, mindig lesz olyan, aki bírálja a díjazást, ez része a játéknak, a fesztivál kellemes részének".

A fesztiválpalota sajtótermében a díjkiosztás alatt az újságírók néhány kivételt leszámítva valamennyi díj bejelentését hangos nemtetszéssel fogadták, majd az első Twitter-bejegyzések és cikkek is azonnal vitatták a zsűri választását.

"Az idei gyönyörű versenyt elrontotta az elvakult zsűri" - írta a Les Cahiers du Cinéma francia filmes folyóirat a Twitteren, míg a másik legjelentősebb francia filmes lap, a Le Positif vezetőkritikusa, Philippe Rouyer csalódott a díjakban, amelyekből szerinte kizárólag a társadalmi és humanista jellegű filmeknek jutott, a nagyszabású, innovatív alkotások rovására.

A sajtó egyöntetűen hiányolta a díjazottak közül a Tony Erdmann című német versenyfilmet, Maren Ade vígjátékát, Kleber Mendonca Filho brazil rendező Aquarius című filmjét és az Elemi ösztön holland rendezőjének, Paul Verhoevennek az Elle című erotikus thrillerét Isabelle Huppert főszereplésével. "A berlini Maren Ade, amely meghódította a szíveket, üres kézzel megy haza. Mi marad a cannes-i fesztiválból?" - írta honlapján a Süddeutsche Zeitung német lap.

"Huszonegy film volt versenyben, nagyon sok lehetőség volt, de csak nyolc díjat adhattunk át" - válaszolta a zsűrielnök arra a kérdésre, hogy a kritikusok körében favoritnak számító Toni Erdmann miért nem kapott semmilyen díjat.

"Megpróbáltunk nem figyelni a filmkritikákra, mert magunk akartunk dönteni, mi így dolgoztunk. Szigorúan és energikusan dolgoztunk, sokkal hosszabban, mint más zsűrik szoktak" - mondta a zsűrielnök.

Nemes Jeles László, a tavalyi fesztiválon a zsűri Nagydíját elnyert Saul fia rendezője üdvözölte, hogy az idei nagydíjas Juste la fin du monde (Épp a világ vége) című kanadai alkotást 35 milliméteres filmre forgatták, s annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben több 35-ös filmet válogatnak be a versenybe. Elmondta, hogy mennyire megérintette őt Xavier Dolan ambiciózus filmje. Emlékeztetett arra, hogy az alig 27 éves kanadai rendező tavaly abban a zsűriben foglalt helyet, amely a Saul fiának ítélte a Nagydíjat, de hozzátette, hogy nem ez volt az oka, hogy támogatta a kanadai alkotást.

"Nagyon tetszett nekünk a film. Az elejétől meghallottuk a rendező különleges hangját. Boldog vagyok, hogy léteznek olyan rendezők, akik a saját útjukat járják, másfajta filmeket csinálnak, mint amilyenek korábban készültek" - hangsúlyozta a magyar zsűritag.

Az egyik leginkább vitatott díj a női alakításé, amelyet a Fülöp-szigeteki Jaclyn Jose vehetett át Brillante Mendoza Ma'Rose című dokumentarista módon forgatott filmjének főszerepéért, amit több kritikus is epizódszerepnek tekintett. "Ez egy nagy szerep, ő viszi végig a filmet, nekem megszakadt a szívem" - mondta Donald Sutherland kanadai színész. Dán kollegája, Mads Mikkelsen szerint "csodás színésznőről" van szó, aki egyáltalán nem epizódszereplő a filmben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Stand upokkal érkezik a Roma Hősök Fesztivál

Rengeteg humorral, zenével, színházzal zajlik május 5. és 9. között a 8. Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivál, amely idén több helyszínen valósul meg: az eseménysorozat előadásait az Eötvös10-ben és a Pinceszínházban érdemes keresni.
Plusz hír

Mesterek nélkül nincs jövő – 18 kitüntetett vette át a Mester-M Díjat

Tizennyolc kivételes pedagógus, művésztanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 16-án, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz ajánló

Összművészeti fesztivállal ünnepli második születésnapját a DANTE

Mintha csak tegnap lett volna… de most van, és mindjárt lesz: kétéves a DANTE Közösségi Alkotótér, és másodszor lesz DANTE szülinapi fesztivál április 23–26. között.
Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.