Plusz

Churchill valóban rasszista volt, de ha ledöntjük a szobrát, mit oldunk meg vele?

2020.06.17. 13:05
Ajánlom
Ha ledöntjük Churchill szobrát, az azt jelentené, hogy létezik egy mérce, amely alapján a történelem állandóan újraírható. Ha ez így van, akkor nekünk is van miért tartanunk. Vélemény.

Egy héttel azután, hogy Winston Churchill londoni szobrának talapzatára felfújták, hogy Európa bőszen szivarozó és viszkiző megmentője bizony rasszista volt, megrongálták a politikus budapesti szobrát is a Városligetben: graffitivel fújták rá a „nazi” és a „BLM” (Black Lives Matter) feliratokat.

GettyImages-1218190400-121229.jpg

Tüntetők rongálták meg a Churchill-szobrot a Parliament Square Gardenben 2020. június 7-én. „Rasszista volt” – írták a neve alá (Fotó/Forrás: Chris J Ratcliffe/Getty Images)

A vandalizmus a Topple The Racist-mozgalom (vagyis: „döntsd le a rasszistákat”) ténykedése, amely több tucat köztéri szobor eltávolítását követeli, olyan történelmi alakokét, mint II. Jakab, Oliver Cromwell, Robert Cook kapitány, Nelson admirális vagy Mahatma Gandhi. A jelenség nemcsak azt mutatja meg, hogy a George Floyd-gyilkosság után újjáéledő Black Lives Matter mozgalomban mennyi düh szabadul fel, hanem azt is, hogy egyre nehezebb történelmi narratívát alkotni a 21. században.

Ahogy látni fogjuk, nem ok nélkül került a Churchill-szoborra a felirat: a brit politikus pályája nem csupán ellentmondásos, nézetei sok helyütt egyenesen aggasztóak.

De ha nem rakjuk rendbe a tényeket, az csak a szélsőségeknek fog kedvezni a poszt-igazság korában. Az efféle ikonoklazmus a törzsi politika, az identitáspolitika eszköze, amely inherens lényege folytán kirekesztő. És akkor soha nem jutunk el oda, hogy „all lives matter” – minden élet számít.

GettyImages-12481661071-121952.jpg

Színesbőrű munkás takarítja Churchill szobrát, miután tüntetők rasszistának nevezték a talapzatra felfújt graffiti szerint 2020. június 7-én. (Fotó/Forrás: Dan Kitwood/Getty Images)

De válaszoljuk meg rögtön a kérdést: rasszista volt-e Churchill?

Erre viszonylag könnyű válaszolni: igen, legalábbis minden bizonnyal annak neveznénk, ha ma működő politikus lenne. Winston Churchill hitt a brit felsőbbrendűségben, a gyarmatosítást nem számította nemzete bűnei közé, és a ázsiaiakra, a feketékre, az indiaiakra, az indiánokra számos alkalommal mondott olyat, amibe ma egy politikus nyugaton belebukna. A feketékről több ízben kijelentette, hogy alsóbbrendűnek tekinti őket: „nem hiszem, hogy a fekete ugyanolyan ügyes vagy gyakorlatias tudna lenni, mint a fehér ember”. Az indiai emberek szerinte a legutálatosabb emberek voltak „a németek után”, a hinduizmust egyszerűen bestiális vallásnak tartotta. „Nem látom be, hogy rosszat tettek az amerikai vörös indiánokkal vagy az ausztrál bennszülöttekkel, egyszerűen egy erősebb rassz, egy magasabb rendű rassz foglalta el a helyüket” – jelentette ki 1937-ben.

Winston_Churchill_1874_-_1965_Q113382-122351.jpg

Winston Churchill 26 évesen

1943-ban, amikor a bengáli éhség tombolt, Churchill inkább a britek számára raktároztatott élelmiszert, és Európába szállíttatta az Indiában megtermelt rizst. Amikor az indiai alkirály élelmiszert kért a brit anyaországtól, Churchill megtagadta a kérést, mondván, az éhség India hibája, ahol az emberek „úgy szaporodnak, mint a nyulak”. Hárommillióan haltak meg.

A gyarmatosító szuperpozíciója világlik ki Churchill az Egyesült Államok alelnökével, Henry Wallace-szal folytatott beszélgetéséből is. Az amerikai alelnök naplója szerint a brit kolléga, jelentős whiskeymennyiség elfogyasztása után „azt mondta,

miért kellene apologizálni az angolszász felsőbbrendűségért, hiszen felsőbbrendűek vagyunk, megvan a közös örökségünk, amely évszázadok óta működik, és az alkotmányunkban nyerte el tökéletes formáját.”

Churchillt sokan mentegették, és még többen ítélték el rasszizmusáért angol nyelvterületeken, ahol ez a diskurzus már jó egy évtizede tart. Richard Toye 2010-es, Churchill’s Empire című könyvében kimerítően ír „a két Churchill” látszólag kibékíthetetlen ellentétéről: az egyik a nemzet megmentője, aki a kritikus pillanatban felismerte a náci veszélyt. A másik a brit birodalmi politikus, aki maga is az imperializmusban mélyen gyökerező felsőbbrendűségi elveket vallott.

Churchill_V_sign_HU_55521-122227.jpg

Winston Churchill a V-jelet (Victory!) mutatja

Churchill a viktoriánus Angliában nőtt fel, világnézetét elsősorban ez határozta meg. Azt az egyszerű mesét mondták neki, hogy a civilizált fehér ember meghódította a civilizálatlan sötétbőrűeket, hogy elvigye nekik a civilizáció jótéteményeit. Huszonévesen maga is kivette a részét ebből a hódításból, és emlékirataiban büszkén írt arról, hogy miként semmisítettek meg településeket Pakisztánban, Szudánban, és hogy megölt legalább három „vadembert”. A Dél-Afrikában felállított koncentrációs táborokat azzal mentegette, hogy a lehető legkevesebb szenvedéssel igyekeznek működtetni őket. Amikor 1900-ben, már parlamenti képviselőként a hódítások folytatását sürgette, azzal érvelt, hogy „az árjáknak” győzniük kell.

Akkor hát nem volt több puszta véletlennél, hogy amikor Churchill szembeszállt a náci birodalommal, a britek érdekei egybeestek a nyugati világ érdekeivel – s így a bulldogképű angolból a demokrácia és a szabad világ hőse lett?

Nem szabad bedőlnünk ennek az értelmezésnek: Churchill mégsem egyezett ki a nácikkal, csak hogy megmentse a Brit Birodalmat (igaz, kénytelen volt megegyezni a Szovjetunióval). Paradox módon a békéről, a szabadságról és a demokráciáról zengett szavai – amit az ázsiaiakra, a feketékre és a bennszülöttekre persze nem akart kiterjeszteni – magként hullottak a földbe, és (ahogy Kwame Nkrumah ghánai szabadságpárti politikus írta) „ott szökkentek szárba, ahol nem tervezték.”

A történetírás hiába próbálta a fehér férfi diadalmeneteként értelmezni a 20. századot, Churchill feje felett már életében elzúgott a történelem. A politikus az ötvenes években, a gyarmatbirodalom széthullásával úgy érezte, élete munkája nem ért semmit. „A Birodalomnak, amiben hittem, vége” – mondta unokahúgának. Személye annak a szabadságnak lett a szinonimája, amely a gyarmati rendszerek széthullásának is magva volt.

Mindezt érdemes szem előtt tartanunk, mielőtt nekiállnánk ledönteni Winston Churchill szobrát.

Hiszen az ő alakja leginkább arra mutat rá, hogy milyen nehéz a 21. században egységes narratívát alkotni a történelemből – sőt, természetesen teljességgel lehetetlen. Az alaposabb vizsgálódás eredménye viszont az lehet, hogy felismerjük, mi maradt vissza abból, ami egykor a gyarmati berendezkedés jelentett.

Agbogbloshie-123354.jpg

Szeméttelep Ghána fővárosa, Accra külterületén. Agbogbloshie-ban rengeteg veszélyes hulladék végzi, a bázeli egyezményt megkerülve. (Fotó/Forrás: Marlenenapoli / Wikipedia)

Vajon nem a gyarmatosítók világnézetéből származik az, ahogy a fejlett világ a fejlődő országokkal bánik?

Hogy Afrikába, Indiába exportáljuk a veszélyes hulladékot, az akkumulátorokat, az elektronikai cikkeket. Hogy környezetszennyező gyárakat telepítünk olyan országokba, amelyek még nem engedhetik meg maguknak a szigorúbb szabályozásokat. Hogy szemet hunyunk afelett, hogy Indiában centekért varrják a ruháinkat, szerelik össze az iPhone-okat, ráadásul gyerekek. Hogy az Egyesült Államok és szövetségesei harmadik országokban, Szíriában, Líbiában vívnak háborúkat a fegyverüzlet virágoztatásáért. Miben különbözik ez attól, hogy Churchill kivitte a rizst Indiából, éhínséget szabadítva a gyarmati lakosokra? Ha a brit gyarmatbirodalom nem fér mai morális kereteinkbe, akkor a mai, sokkal észrevétlenebb, átláthatatlanabb kizsákmányolása a harmadik világnak miért igen?

Valóban kialakulóban van egy globális tudat, amely túlmutat országhatárokon. Ez Churchill idejében még épp csak pislákolt. De a brit politikus szobra elleni vandalizmus azt feltételezi, hogy létezik egy morális és ideológiai mérce, ami alapján a történelmi korok visszamenőlegesen megítélhetők, és ami alapján a történelem állandóan újraírható. Kétlem, hogy ez így lenne. De ha így van, akkor a mi korunknak is van miért félnie az utókortól. Nem is kicsit.

Fejléckép: Dan Kitwood/Getty Images

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Kapcsolódó

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Thomas Wayne-nek nem kell félnie, hogy orrba vágja Arthur Flecket, hiszen pénze van. A Joker kivételes, egymilliárd dolláros közönségsikere és a jelenlegi amerikai zavargások egy narratívában illeszthetők. Vélemény.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Shadows in the Forest, avagy milyen törékeny az élet – ALBUMPREMIER

Shadows in the Forest címmel jelent meg az MZK Publishingnál Palotás Gábor ütőhangszeres művész új marimba-albuma, amelynek a címadó dalból készült videóklipje is most a Fidelión debütál.
Klasszikus

Elhunyt Fodor Tamás hegedűművész

A Budafoki Dohnányi Zenekar egykori koncertmesterét, a Pesti Vigadó munkatársát váratlanul érte a halál. Egykori munkahelyei fájó szívvel emlékeztek rá.
Plusz

Kapszulák – Patti Smith Nap a Csokonaiban

Október 1-jén, a Patti Smith Napon a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház tereiben a zenét és a szabadságot körbejáró eseménysorozat veszi kezdetét, melynek keretében izgalmas performanszon, felolvasáson, beszélgetésen vehetünk részt és egy különleges, zenehallgató kapszulákból álló installációt is megtekinthetünk.
Vizuál

Idén sem lett jobb hely a világ – megnyílt a World Press Photo kiállítás – Galéria

Megnyitott a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nemzetközi zsűri idén 130 ország 4066 fotóriporterének 64 823 fotójából válogatta össze a tárlat anyagát, amelyet világszerte százhúsz helyszínen mutatnak be.
Könyv

„Irodalom nélkül nem volna civilizáció sem” – exkluzív interjú Sjónnal

„Bármikor, ha a világ jelentősen változik, azt legelőször az irodalomban lehet észrevenni” – fejtette ki lapunknak adott interjújában Sjón. A PesText Fesztiválon vendégeskedő író-költővel az irodalom jelentőségén túl az izlandi nyelv történetéről, a jó regény ismérveiről és filmes munkáiról beszélgettünk, de elárulta azt is, mire a legbüszkébb.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Kapszulák – Patti Smith Nap a Csokonaiban

Október 1-jén, a Patti Smith Napon a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház tereiben a zenét és a szabadságot körbejáró eseménysorozat veszi kezdetét, melynek keretében izgalmas performanszon, felolvasáson, beszélgetésen vehetünk részt és egy különleges, zenehallgató kapszulákból álló installációt is megtekinthetünk.
Plusz interjú

„Ha tudom, hogy ekkora felhajtás lesz, nem csinálom” – Interjú Víg Mihállyal

Akkor is leírok egy mondatot, ha nem vagyok benne biztos, hogy fogok érte pénzt kapni – mondja Víg Mihály zeneszerző, író, aki szeptember 21-én ünnepli 65. születésnapját. A Balaton és a Trabant zenekarok alapító tagjával arról is beszélgettünk, miért lepték meg a róla készült portréfilmre kapott visszajelzések, mi szükséges a dalszerzéshez, és miért lehetséges, hogy mindannyian egy nagy, közös álomban vagyunk.
Plusz ajánló

Muzsikusok és képzőművészek lepik el Bakonybél gyönyörű monostorát – Jön a Gellért Ünnep

Bakonybél aprócska falu, ezernél alig többen lakják, gyönyörű fekvése mellett azonban az itt lakozó szellemiség is elbűvölő. Pár nap múlva a híres rendház a művészeteké lesz: szeptember 24-25-én első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Gellért Ünnepet a Szent Mauríciusz Monostorban.
Plusz hír

Lehetséges, hogy felfedezték Nefertiti királynő régóta keresett sírját

Évek óta eredménytelenül keresik Nefertiti (más átírásban Nofertiti) ókori egyiptomi királynő sírját a régészek, most viszont a neves egyiptológus, Zahi Hawass úgy véli, végre megtalálta, ezzel pedig megoldást kínálhat a régóta tartó Nefertiti-rejtélyre.
Plusz lapszemle

Kulka János: Annyira fura, hogy ez én vagyok

Exkluzív interjút adott az RTL Klubnak Kulka János, aki hamarosan debütáló szólólemezéhez forgat videoklipeket. A színművész betegségéről is vallott, illetve arról, hogy úgy érzi, kevesebb szükség van rá a filmes és a színházi világban.