Plusz

Churchill valóban rasszista volt, de ha ledöntjük a szobrát, mit oldunk meg vele?

2020.06.17. 13:05
Ajánlom
Ha ledöntjük Churchill szobrát, az azt jelentené, hogy létezik egy mérce, amely alapján a történelem állandóan újraírható. Ha ez így van, akkor nekünk is van miért tartanunk. Vélemény.

Egy héttel azután, hogy Winston Churchill londoni szobrának talapzatára felfújták, hogy Európa bőszen szivarozó és viszkiző megmentője bizony rasszista volt, megrongálták a politikus budapesti szobrát is a Városligetben: graffitivel fújták rá a „nazi” és a „BLM” (Black Lives Matter) feliratokat.

GettyImages-1218190400-121229.jpg

Tüntetők rongálták meg a Churchill-szobrot a Parliament Square Gardenben 2020. június 7-én. „Rasszista volt” – írták a neve alá (Fotó/Forrás: Chris J Ratcliffe/Getty Images)

A vandalizmus a Topple The Racist-mozgalom (vagyis: „döntsd le a rasszistákat”) ténykedése, amely több tucat köztéri szobor eltávolítását követeli, olyan történelmi alakokét, mint II. Jakab, Oliver Cromwell, Robert Cook kapitány, Nelson admirális vagy Mahatma Gandhi. A jelenség nemcsak azt mutatja meg, hogy a George Floyd-gyilkosság után újjáéledő Black Lives Matter mozgalomban mennyi düh szabadul fel, hanem azt is, hogy egyre nehezebb történelmi narratívát alkotni a 21. században.

Ahogy látni fogjuk, nem ok nélkül került a Churchill-szoborra a felirat: a brit politikus pályája nem csupán ellentmondásos, nézetei sok helyütt egyenesen aggasztóak.

De ha nem rakjuk rendbe a tényeket, az csak a szélsőségeknek fog kedvezni a poszt-igazság korában. Az efféle ikonoklazmus a törzsi politika, az identitáspolitika eszköze, amely inherens lényege folytán kirekesztő. És akkor soha nem jutunk el oda, hogy „all lives matter” – minden élet számít.

GettyImages-12481661071-121952.jpg

Színesbőrű munkás takarítja Churchill szobrát, miután tüntetők rasszistának nevezték a talapzatra felfújt graffiti szerint 2020. június 7-én. (Fotó/Forrás: Dan Kitwood/Getty Images)

De válaszoljuk meg rögtön a kérdést: rasszista volt-e Churchill?

Erre viszonylag könnyű válaszolni: igen, legalábbis minden bizonnyal annak neveznénk, ha ma működő politikus lenne. Winston Churchill hitt a brit felsőbbrendűségben, a gyarmatosítást nem számította nemzete bűnei közé, és a ázsiaiakra, a feketékre, az indiaiakra, az indiánokra számos alkalommal mondott olyat, amibe ma egy politikus nyugaton belebukna. A feketékről több ízben kijelentette, hogy alsóbbrendűnek tekinti őket: „nem hiszem, hogy a fekete ugyanolyan ügyes vagy gyakorlatias tudna lenni, mint a fehér ember”. Az indiai emberek szerinte a legutálatosabb emberek voltak „a németek után”, a hinduizmust egyszerűen bestiális vallásnak tartotta. „Nem látom be, hogy rosszat tettek az amerikai vörös indiánokkal vagy az ausztrál bennszülöttekkel, egyszerűen egy erősebb rassz, egy magasabb rendű rassz foglalta el a helyüket” – jelentette ki 1937-ben.

Winston_Churchill_1874_-_1965_Q113382-122351.jpg

Winston Churchill 26 évesen

1943-ban, amikor a bengáli éhség tombolt, Churchill inkább a britek számára raktároztatott élelmiszert, és Európába szállíttatta az Indiában megtermelt rizst. Amikor az indiai alkirály élelmiszert kért a brit anyaországtól, Churchill megtagadta a kérést, mondván, az éhség India hibája, ahol az emberek „úgy szaporodnak, mint a nyulak”. Hárommillióan haltak meg.

A gyarmatosító szuperpozíciója világlik ki Churchill az Egyesült Államok alelnökével, Henry Wallace-szal folytatott beszélgetéséből is. Az amerikai alelnök naplója szerint a brit kolléga, jelentős whiskeymennyiség elfogyasztása után „azt mondta,

miért kellene apologizálni az angolszász felsőbbrendűségért, hiszen felsőbbrendűek vagyunk, megvan a közös örökségünk, amely évszázadok óta működik, és az alkotmányunkban nyerte el tökéletes formáját.”

Churchillt sokan mentegették, és még többen ítélték el rasszizmusáért angol nyelvterületeken, ahol ez a diskurzus már jó egy évtizede tart. Richard Toye 2010-es, Churchill’s Empire című könyvében kimerítően ír „a két Churchill” látszólag kibékíthetetlen ellentétéről: az egyik a nemzet megmentője, aki a kritikus pillanatban felismerte a náci veszélyt. A másik a brit birodalmi politikus, aki maga is az imperializmusban mélyen gyökerező felsőbbrendűségi elveket vallott.

Churchill_V_sign_HU_55521-122227.jpg

Winston Churchill a V-jelet (Victory!) mutatja

Churchill a viktoriánus Angliában nőtt fel, világnézetét elsősorban ez határozta meg. Azt az egyszerű mesét mondták neki, hogy a civilizált fehér ember meghódította a civilizálatlan sötétbőrűeket, hogy elvigye nekik a civilizáció jótéteményeit. Huszonévesen maga is kivette a részét ebből a hódításból, és emlékirataiban büszkén írt arról, hogy miként semmisítettek meg településeket Pakisztánban, Szudánban, és hogy megölt legalább három „vadembert”. A Dél-Afrikában felállított koncentrációs táborokat azzal mentegette, hogy a lehető legkevesebb szenvedéssel igyekeznek működtetni őket. Amikor 1900-ben, már parlamenti képviselőként a hódítások folytatását sürgette, azzal érvelt, hogy „az árjáknak” győzniük kell.

Akkor hát nem volt több puszta véletlennél, hogy amikor Churchill szembeszállt a náci birodalommal, a britek érdekei egybeestek a nyugati világ érdekeivel – s így a bulldogképű angolból a demokrácia és a szabad világ hőse lett?

Nem szabad bedőlnünk ennek az értelmezésnek: Churchill mégsem egyezett ki a nácikkal, csak hogy megmentse a Brit Birodalmat (igaz, kénytelen volt megegyezni a Szovjetunióval). Paradox módon a békéről, a szabadságról és a demokráciáról zengett szavai – amit az ázsiaiakra, a feketékre és a bennszülöttekre persze nem akart kiterjeszteni – magként hullottak a földbe, és (ahogy Kwame Nkrumah ghánai szabadságpárti politikus írta) „ott szökkentek szárba, ahol nem tervezték.”

A történetírás hiába próbálta a fehér férfi diadalmeneteként értelmezni a 20. századot, Churchill feje felett már életében elzúgott a történelem. A politikus az ötvenes években, a gyarmatbirodalom széthullásával úgy érezte, élete munkája nem ért semmit. „A Birodalomnak, amiben hittem, vége” – mondta unokahúgának. Személye annak a szabadságnak lett a szinonimája, amely a gyarmati rendszerek széthullásának is magva volt.

Mindezt érdemes szem előtt tartanunk, mielőtt nekiállnánk ledönteni Winston Churchill szobrát.

Hiszen az ő alakja leginkább arra mutat rá, hogy milyen nehéz a 21. században egységes narratívát alkotni a történelemből – sőt, természetesen teljességgel lehetetlen. Az alaposabb vizsgálódás eredménye viszont az lehet, hogy felismerjük, mi maradt vissza abból, ami egykor a gyarmati berendezkedés jelentett.

Agbogbloshie-123354.jpg

Szeméttelep Ghána fővárosa, Accra külterületén. Agbogbloshie-ban rengeteg veszélyes hulladék végzi, a bázeli egyezményt megkerülve. (Fotó/Forrás: Marlenenapoli / Wikipedia)

Vajon nem a gyarmatosítók világnézetéből származik az, ahogy a fejlett világ a fejlődő országokkal bánik?

Hogy Afrikába, Indiába exportáljuk a veszélyes hulladékot, az akkumulátorokat, az elektronikai cikkeket. Hogy környezetszennyező gyárakat telepítünk olyan országokba, amelyek még nem engedhetik meg maguknak a szigorúbb szabályozásokat. Hogy szemet hunyunk afelett, hogy Indiában centekért varrják a ruháinkat, szerelik össze az iPhone-okat, ráadásul gyerekek. Hogy az Egyesült Államok és szövetségesei harmadik országokban, Szíriában, Líbiában vívnak háborúkat a fegyverüzlet virágoztatásáért. Miben különbözik ez attól, hogy Churchill kivitte a rizst Indiából, éhínséget szabadítva a gyarmati lakosokra? Ha a brit gyarmatbirodalom nem fér mai morális kereteinkbe, akkor a mai, sokkal észrevétlenebb, átláthatatlanabb kizsákmányolása a harmadik világnak miért igen?

Valóban kialakulóban van egy globális tudat, amely túlmutat országhatárokon. Ez Churchill idejében még épp csak pislákolt. De a brit politikus szobra elleni vandalizmus azt feltételezi, hogy létezik egy morális és ideológiai mérce, ami alapján a történelmi korok visszamenőlegesen megítélhetők, és ami alapján a történelem állandóan újraírható. Kétlem, hogy ez így lenne. De ha így van, akkor a mi korunknak is van miért félnie az utókortól. Nem is kicsit.

Fejléckép: Dan Kitwood/Getty Images

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Kapcsolódó

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Thomas Wayne-nek nem kell félnie, hogy orrba vágja Arthur Flecket, hiszen pénze van. A Joker kivételes, egymilliárd dolláros közönségsikere és a jelenlegi amerikai zavargások egy narratívában illeszthetők. Vélemény.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Feljelentés történt az SZFE-n zajló események miatt

Négy magánszemély tett bejelentést a rendőrségen az SZFE-ügy kapcsán – tudta meg a 24. hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy felmerült a személyi szabadság megsértésének gyanúja, de más bűncselekmények miatt is vizsgálódnak.
Színház

Ria, ria, lambéria – Kritika a Radnóti Színház Gina című előadásáról

A GHB (gamma-hidroxi-butirát vagy gamma-hidroxi-vajsav, a köznyelvben: gina) szerves vegyület. Kis adagban izomnövelésre használják, nagyobb adagja euforikus állapotot idéz elő, még nagyobb mennyiségben altatásra is alkalmas. Veszélyes partidrog.
Vizuál

58 évesen elhunyt James Redford, Robert Redford fia

Az amerikai színészlegenda fia pénteken hunyt el epevezetékrákban – írta a BBC hírportálja.
Könyv

Az őszinteség nem egyenlő a szaftos részletekkel

Október elején nálunk is megjelent Woody Allen az Egyesült Államokban nagy port kavart önéletrajza Apropó nélkül címmel a Jaffa Kiadónál. A kiadó kommunikációs vezetőjét, Németh Lucát arról kérdeztük, mennyire számít ellentmondásos lépésnek egy ilyen kötet kiadása vagy akár maga a szöveg.
Könyv

Alföldi Róbert előadásában jelent meg Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplója

Esterházy Péter utolsó regénye egy hónappal a halála előtt jelent meg. A fájdalmas mű most Alföldi Róbert hangján hallható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz felhívás

Szerkesztő-újságírót keres a Fidelio

A Fidelio Magazint és a fidelio.hu-t kiadó Programmagazin Kiadó Kft. a hazai és nemzetközi kulturális életben jártas munkatársat keres szerkesztő-újságíró pozícióba.
Plusz ajánló

Botránykönyvek és filmsikerek a novemberi Fidelióban

Az ingyenes programmagazin novemberi számában többek között Horvát Lili mesél a velencei bemutatkozásáról, Lakatos Mónikát kérdeztük a WOMEX életműdíjról, de Földes Tamás is felidézte a múlt század egyik legnagyobb botrányhősét, Boris Viant. Lapozz bele online!
Plusz hír

Október végétől kapható a Vylyan Bogyólé

Hamarosan már bárki kortyolgathatja a Vylyan Pincészet legújabb nedűjét, a francia újbor készítésének hagyományait követő Bogyólét. A 2020-as palackokat Győri Katinka Laura, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatójának címkéje díszíti.
Plusz könnyűzene

A Qualitons, a Platon Karataev és a Mörk a leginkább exportképes zenekaraink itthon

Idén második alkalommal állította össze a külföldön is labdába rúgó könnyűzenei együttesek listáját a HOTS.
Plusz hír

25 ezer lopott régészeti emléket adott vissza Franciaország Marokkónak

Tizenöt éve történt a régészeti lopás, de csak most sikerült visszaszolgáltatni a tárgyakat Marokkónak. Az egész három tonnát nyom.