Plusz

Churchill valóban rasszista volt, de ha ledöntjük a szobrát, mit oldunk meg vele?

2020.06.17. 13:05
Ajánlom
Ha ledöntjük Churchill szobrát, az azt jelentené, hogy létezik egy mérce, amely alapján a történelem állandóan újraírható. Ha ez így van, akkor nekünk is van miért tartanunk. Vélemény.

Egy héttel azután, hogy Winston Churchill londoni szobrának talapzatára felfújták, hogy Európa bőszen szivarozó és viszkiző megmentője bizony rasszista volt, megrongálták a politikus budapesti szobrát is a Városligetben: graffitivel fújták rá a „nazi” és a „BLM” (Black Lives Matter) feliratokat.

GettyImages-1218190400-121229.jpg

Tüntetők rongálták meg a Churchill-szobrot a Parliament Square Gardenben 2020. június 7-én. „Rasszista volt” – írták a neve alá (Fotó/Forrás: Chris J Ratcliffe/Getty Images)

A vandalizmus a Topple The Racist-mozgalom (vagyis: „döntsd le a rasszistákat”) ténykedése, amely több tucat köztéri szobor eltávolítását követeli, olyan történelmi alakokét, mint II. Jakab, Oliver Cromwell, Robert Cook kapitány, Nelson admirális vagy Mahatma Gandhi. A jelenség nemcsak azt mutatja meg, hogy a George Floyd-gyilkosság után újjáéledő Black Lives Matter mozgalomban mennyi düh szabadul fel, hanem azt is, hogy egyre nehezebb történelmi narratívát alkotni a 21. században.

Ahogy látni fogjuk, nem ok nélkül került a Churchill-szoborra a felirat: a brit politikus pályája nem csupán ellentmondásos, nézetei sok helyütt egyenesen aggasztóak.

De ha nem rakjuk rendbe a tényeket, az csak a szélsőségeknek fog kedvezni a poszt-igazság korában. Az efféle ikonoklazmus a törzsi politika, az identitáspolitika eszköze, amely inherens lényege folytán kirekesztő. És akkor soha nem jutunk el oda, hogy „all lives matter” – minden élet számít.

GettyImages-12481661071-121952.jpg

Színesbőrű munkás takarítja Churchill szobrát, miután tüntetők rasszistának nevezték a talapzatra felfújt graffiti szerint 2020. június 7-én. (Fotó/Forrás: Dan Kitwood/Getty Images)

De válaszoljuk meg rögtön a kérdést: rasszista volt-e Churchill?

Erre viszonylag könnyű válaszolni: igen, legalábbis minden bizonnyal annak neveznénk, ha ma működő politikus lenne. Winston Churchill hitt a brit felsőbbrendűségben, a gyarmatosítást nem számította nemzete bűnei közé, és a ázsiaiakra, a feketékre, az indiaiakra, az indiánokra számos alkalommal mondott olyat, amibe ma egy politikus nyugaton belebukna. A feketékről több ízben kijelentette, hogy alsóbbrendűnek tekinti őket: „nem hiszem, hogy a fekete ugyanolyan ügyes vagy gyakorlatias tudna lenni, mint a fehér ember”. Az indiai emberek szerinte a legutálatosabb emberek voltak „a németek után”, a hinduizmust egyszerűen bestiális vallásnak tartotta. „Nem látom be, hogy rosszat tettek az amerikai vörös indiánokkal vagy az ausztrál bennszülöttekkel, egyszerűen egy erősebb rassz, egy magasabb rendű rassz foglalta el a helyüket” – jelentette ki 1937-ben.

Winston_Churchill_1874_-_1965_Q113382-122351.jpg

Winston Churchill 26 évesen

1943-ban, amikor a bengáli éhség tombolt, Churchill inkább a britek számára raktároztatott élelmiszert, és Európába szállíttatta az Indiában megtermelt rizst. Amikor az indiai alkirály élelmiszert kért a brit anyaországtól, Churchill megtagadta a kérést, mondván, az éhség India hibája, ahol az emberek „úgy szaporodnak, mint a nyulak”. Hárommillióan haltak meg.

A gyarmatosító szuperpozíciója világlik ki Churchill az Egyesült Államok alelnökével, Henry Wallace-szal folytatott beszélgetéséből is. Az amerikai alelnök naplója szerint a brit kolléga, jelentős whiskeymennyiség elfogyasztása után „azt mondta,

miért kellene apologizálni az angolszász felsőbbrendűségért, hiszen felsőbbrendűek vagyunk, megvan a közös örökségünk, amely évszázadok óta működik, és az alkotmányunkban nyerte el tökéletes formáját.”

Churchillt sokan mentegették, és még többen ítélték el rasszizmusáért angol nyelvterületeken, ahol ez a diskurzus már jó egy évtizede tart. Richard Toye 2010-es, Churchill’s Empire című könyvében kimerítően ír „a két Churchill” látszólag kibékíthetetlen ellentétéről: az egyik a nemzet megmentője, aki a kritikus pillanatban felismerte a náci veszélyt. A másik a brit birodalmi politikus, aki maga is az imperializmusban mélyen gyökerező felsőbbrendűségi elveket vallott.

Churchill_V_sign_HU_55521-122227.jpg

Winston Churchill a V-jelet (Victory!) mutatja

Churchill a viktoriánus Angliában nőtt fel, világnézetét elsősorban ez határozta meg. Azt az egyszerű mesét mondták neki, hogy a civilizált fehér ember meghódította a civilizálatlan sötétbőrűeket, hogy elvigye nekik a civilizáció jótéteményeit. Huszonévesen maga is kivette a részét ebből a hódításból, és emlékirataiban büszkén írt arról, hogy miként semmisítettek meg településeket Pakisztánban, Szudánban, és hogy megölt legalább három „vadembert”. A Dél-Afrikában felállított koncentrációs táborokat azzal mentegette, hogy a lehető legkevesebb szenvedéssel igyekeznek működtetni őket. Amikor 1900-ben, már parlamenti képviselőként a hódítások folytatását sürgette, azzal érvelt, hogy „az árjáknak” győzniük kell.

Akkor hát nem volt több puszta véletlennél, hogy amikor Churchill szembeszállt a náci birodalommal, a britek érdekei egybeestek a nyugati világ érdekeivel – s így a bulldogképű angolból a demokrácia és a szabad világ hőse lett?

Nem szabad bedőlnünk ennek az értelmezésnek: Churchill mégsem egyezett ki a nácikkal, csak hogy megmentse a Brit Birodalmat (igaz, kénytelen volt megegyezni a Szovjetunióval). Paradox módon a békéről, a szabadságról és a demokráciáról zengett szavai – amit az ázsiaiakra, a feketékre és a bennszülöttekre persze nem akart kiterjeszteni – magként hullottak a földbe, és (ahogy Kwame Nkrumah ghánai szabadságpárti politikus írta) „ott szökkentek szárba, ahol nem tervezték.”

A történetírás hiába próbálta a fehér férfi diadalmeneteként értelmezni a 20. századot, Churchill feje felett már életében elzúgott a történelem. A politikus az ötvenes években, a gyarmatbirodalom széthullásával úgy érezte, élete munkája nem ért semmit. „A Birodalomnak, amiben hittem, vége” – mondta unokahúgának. Személye annak a szabadságnak lett a szinonimája, amely a gyarmati rendszerek széthullásának is magva volt.

Mindezt érdemes szem előtt tartanunk, mielőtt nekiállnánk ledönteni Winston Churchill szobrát.

Hiszen az ő alakja leginkább arra mutat rá, hogy milyen nehéz a 21. században egységes narratívát alkotni a történelemből – sőt, természetesen teljességgel lehetetlen. Az alaposabb vizsgálódás eredménye viszont az lehet, hogy felismerjük, mi maradt vissza abból, ami egykor a gyarmati berendezkedés jelentett.

Agbogbloshie-123354.jpg

Szeméttelep Ghána fővárosa, Accra külterületén. Agbogbloshie-ban rengeteg veszélyes hulladék végzi, a bázeli egyezményt megkerülve. (Fotó/Forrás: Marlenenapoli / Wikipedia)

Vajon nem a gyarmatosítók világnézetéből származik az, ahogy a fejlett világ a fejlődő országokkal bánik?

Hogy Afrikába, Indiába exportáljuk a veszélyes hulladékot, az akkumulátorokat, az elektronikai cikkeket. Hogy környezetszennyező gyárakat telepítünk olyan országokba, amelyek még nem engedhetik meg maguknak a szigorúbb szabályozásokat. Hogy szemet hunyunk afelett, hogy Indiában centekért varrják a ruháinkat, szerelik össze az iPhone-okat, ráadásul gyerekek. Hogy az Egyesült Államok és szövetségesei harmadik országokban, Szíriában, Líbiában vívnak háborúkat a fegyverüzlet virágoztatásáért. Miben különbözik ez attól, hogy Churchill kivitte a rizst Indiából, éhínséget szabadítva a gyarmati lakosokra? Ha a brit gyarmatbirodalom nem fér mai morális kereteinkbe, akkor a mai, sokkal észrevétlenebb, átláthatatlanabb kizsákmányolása a harmadik világnak miért igen?

Valóban kialakulóban van egy globális tudat, amely túlmutat országhatárokon. Ez Churchill idejében még épp csak pislákolt. De a brit politikus szobra elleni vandalizmus azt feltételezi, hogy létezik egy morális és ideológiai mérce, ami alapján a történelmi korok visszamenőlegesen megítélhetők, és ami alapján a történelem állandóan újraírható. Kétlem, hogy ez így lenne. De ha így van, akkor a mi korunknak is van miért félnie az utókortól. Nem is kicsit.

Fejléckép: Dan Kitwood/Getty Images

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Kapcsolódó

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Thomas Wayne-nek nem kell félnie, hogy orrba vágja Arthur Flecket, hiszen pénze van. A Joker kivételes, egymilliárd dolláros közönségsikere és a jelenlegi amerikai zavargások egy narratívában illeszthetők. Vélemény.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Egmont-nyitány tízezer tüntető előtt – interjú Juhász Bence karmesterrel

Október 23-án hatalmas tömeg állt ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. A Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara pedig egy olyan zeneművet vitt utcára, amellyel történelmi időket idézett: Beethoven forradalmi Egmont-nyitányát. Juhász Bence karmester beszélgetésünkben felelevenítette a különleges előadást.
Klasszikus

Korán megkapta Kocsis áldását – Berecz Mihály a Kult50-ben

„Születésem óta a zene állandó része életemnek”, írja az 1997-es születésű Berecz Mihály rövid önéletrajzában. Valóban így van. De a zene kezdetben nem a klasszikus műfaj köntösében volt jelen az életében, hanem a népművészet révén.
Klasszikus

Éneklő apácák a klasszikus zenei listák élén

Az egyik legnagyobb zenekiadónál jelent meg a Poor Clares of Arundel kóruslemeze, az apácák pedig rögtön az eladási listák élére törtek.
Klasszikus

Cecilia Bartoli és Andrea Bocelli együtt énekelnek – VIDEÓ

Közös dalt adott ki Andrea Bocelli és Cecilia Bartoli. A Pianissimo klipje egy olasz villában forgott.
Jazz/World

Gyönyörű népdalok mai hangon – Megjelent a Dalinda új lemeze

Kísérletező hangzású albumot ígért a Dalinda, most megérkezett. Az a capella női énektrió lemezén természetesen népdalok szerepelnek, gyönyörű és mai feldolgozásban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

A kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt az idei CAFe Budapest

A 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál 17 napja során fokozott biztonsági előírások közepette több száz kortárs zenei, színházi, könnyű- és világzenei, képzőművészeti és jazzprogram, opera- és táncelőadás, köztük számtalan premier és magyarországi bemutató valósult szerte a fővárosban.
Plusz hír

Kórházban ápolják Szőcs Gézát

A miniszterelnök kulturális főtanácsadóját koronavírussal kezelik, állapota súlyos – írja az Index.
Plusz koronavírus

Minden kulturális intézményt bezárnak Németországban a járvány rohamos terjedése miatt

November 2-tól szinte minden kulturális intézmény bezár egy hónapra Németországban. A részletekről Angela Merkel kancellár tájékoztatja a lakosságot. A bevételkiesés 75%-át megtérítik.
Plusz magazin

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.
Plusz hír

Állami kitüntetéseket kaptak művészeink október 23. alkalmából

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.