Plusz

Circa

2010.11.16. 10:11
Ajánlom
Lapzárta van, poszt nincs. Csak videó.

Itt voltak a Trafóban, tetszettek. Trafóék kitették a Facebookra, én meg kölcsönzöm tőlük az örökkévalóságnak. Pofátlan könnyedségük - mármint a Circáé - szinte arra késztetett, hogy mint gyerekkoromban, amikor a Szellem a toronyházban kapcsán kipróbáltam a falon átjárást (nem sikerült), megpróbáljam, tudok-e úgy esni, mint egy ólajtó, s aztán felpattanni, átfordulni a vállamon, kétszer három ujjon kézen állni.

CIRCA - Full length from Circa on Vimeo.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.
Klasszikus

Ilyen érzés volt egyetlen európaiként hallgatni a Concerto Budapest koncertjét Kínában

Szürreális és tanulságos élmény volt, de emlékezetes volt az este Fucsouban a zenekar azon tagjai számára is, akik a koncert előtt egy vörös szőnyegen sétáltak Jackie Chan-nel.
Vizuál

Rekordok dőltek a Virág Judit Galéria árverésén

Kádár Béla Concertina című festménye 110, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
Színház

To be, or not to be - Benedict Cumberbatch Hamletként tér vissza az Urániába

Decemberben újra látható az Uránia történetének egyik legnépszerűbb színházi közvetítése, a londoni Barbican Színház Hamlet előadása, főszerepben Benedict Cumberbatch-csel. 
Könyv

Valamirevaló szerző előbb-utóbb szentel regényt a szüleinek

Vámos Miklós ismét megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal George Szirtes Előhívás – Anyám regénye című (ön)életrajzi ténykönyvét mutatja be.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Dupla táncbemutató, a világ egyik legjobb énekkara és Kassák a CAFe Budapest zárónapján

Az október 20-i zárónapon a kortárs tánc, könnyű- és komolyzene, valamint a színház szerelmesei is megtalálják a kedvükre való programot.
Plusz ajánló

Őze Áron dadogással élő sorstársaival beszélget

A dadogás elfogadásának világnapján, október 22-én konferenciát szerveznek, amelyre a beszédhibában érintetteket és a témával foglalkozó pszichológusokat is várnak.
Plusz ajánló

Mi a vásárhelyi hímzés titka? - Hódmezővásárhelyen kalandozik a Partitúra

Partitúra kulturális időutazása ezúttal az Alföld egyik kulturális központjában, Hódmezővásárhelyen és környékén folytatódik. Miklósa Erika és Batta András Makóra, Mártélyba és Kakasszegre is benézett, az adás október 19-én 13.30-kor látható a Duna Televízióban.
Plusz videó

Így készült a Partitúra velencei-tavi adása

Werkvideó-sorozatunkban a Partitúra kulisszái mögé pillantunk be, ezúttal a harmadik legnagyobb természetes tavunk, a Velencei-tó környékére kísértük el Miklósa Erika és Batta András kulturális országjáró műsorát.
Plusz hír

A katolikus egyház beleszólást akar a Notre Dame felújításába és újjáépítésébe

A párizsi katolikus egyházmegye illetékese kedden arra figyelmeztetett, hogy az egyház semmi olyan változtatást nem akar a tűzvész után újjáépülő Notre Dame-székesegyházon, amely nem a beleegyezésével készül.