Muzikalitás, zsenialitás tekintetében nem marad el az apjától, de zenéje természetesen populáris, ezért nem korszakokon átívelő és örök érvényű. Carl Philipp Emanuel Bach és Wilhelm Friedrich Ernst Bach alig gyengébb, Johann Christoph Friedrich Bach azonban határozottan provinciális lett Buckeburgban. J. Ch. Bach korának legképzettebb, leginvenciózusabb zeneszerzője volt. Rendkívül egyedi dallamfordulatait, hangszerelését Mozart szinte botrányosan másolja - talán csak Haydn hatása tudta ebből kizökkenteni. Ami annyi rajongót szerez a fiatal Mozartnak az J.Ch. Bach éneklő allegro-ja.
J. Ch. az opera seria zsenije. Az elegancia tökéletes kifejezés, ez az, amit nem lehet tanulni, és hódolatra késztet. Mozart számos áriáját (Adrianóból, Alessandróból) átdolgozta koncertformába tanulás céljából (a No so donde viene-ről alkotott véleményemet már megírtam). Egy Amadis-balettrészletet gimnáziumban egy válogatás CD-n évekig korai Mozartként hallgattam, mert lusta voltam a szerzőt megnézni, és annyira hasonlított a salzburgi szimfóniákra. Rosen pedig joggal kéri számon a formát, mert Haydn volt, aki ezt ráncba szedte, de én azért dallam-, harmónia- és hangszerelés párti vagyok, abban pedig a Bach-fiúk sokat tettek.
Mellesleg nyomatekosan felhívnám arra a figyelmet hogy a szólókoncertezés elterjedése előtt, különösen a Zeno-Metastasio-érában az "olasz" szerzők többsége számára a dramma per musica számított kihívásnak. Néhány instrumentális beállítottságú "különc" (Corelli, Boccherini) kivételével nem lehet a vezető szerzőket (J.Ch. Bach, Jommelli, Traetta, Hasse) hangszeres, esetleg billentyűs műveik alapján megítélni. Ez olyan, mintha Gluckot a trioszonátak, A. Scarlattit a concerto grossók és toccáták, Händelt a billentyűs művek alapján bírálnánk. Vivaldi is elsősorban operaszerzőnek tartotta magát. Tudom egyszerűbb, olcsóbb kiadni ezeket a műveket, de sokszor csak a szerző (pl. Hasse, Scarlatti) lejáratására alkalmasak. Akkor ábrándultam ki a Hungarotonból, amikor évtizedeken keresztül Rameau neve mellett csak ez állt a katalógusukban: Tambourine :(
***
Endimione
Diana - Vasiljka Jesovsek
Nice - Ann Monoyos
Amore - Jörg Waschinski
Endimione - Jörg Hering
Vezényel: Bruno Weil
Az Endimionéról (ha esetleg valami nem passzol. akkor nem jól emlékszem a tetélekre). A nyitány remek. Utána a 2. ária már önmagában megéri azt a pénzt, amit a lemezért kifizettem: "Semplicetto, ancor non sai" Viszonylag gyors tétel létére a hossza több mint 10 perc elképesztően kidolgozott (2 perces) zenekari ritornellóval. A "Dimmi che vaga sei"-ben Bach legjobb cantilena formáját hozza. Méltó leszármazottja ez az ária az Alessandro "Non so donde viene"-jének - kicsit bonyolultabb, nem oly puristán zsenialis. "Quell' alma severa" csodás, pörgös ária bravúra, az egyik kedvencem. A többi ária Bachnak rutinmunka volt, de a kórusok és a duett megint remek színvonalat képviselnek. Az előadás semmi kivánnivalót nem hagy maga után, mindent kihoz a partitúrából. Insomma: nem egy Catone in Utica vagy Alessandro nell'Indie, de még nem is egy La clemenza di Scipione, viszont a legjobban előadott J.Ch. Bach-mű.
***
Nem abszolút sorrend, csak most épp ez telik tőlem. Az első öt nyugodtan felcserélhető szerintem:
1. Scipione
2. Endmione
3. Adriano
4. Alessandro
5. Catone
A reformoperák csak ezután jönnek.
Saját korában a Catone volt legnagyobb sikere mint operai egész, de mai - még az opera seria iránt elfogult - elemzések sem ezt tükrözik. Mellesleg mind az Adriano ("Cara la dolce fiamma") mind az Alessandro ("Non so donde viene") későbbi idézettsége, másoltsága, utánzása sokkal nagyobb, mint a Catonéé. A Scipione teljesen kifejlett éneklő allegróival és szonátaformájú áriáival izgalmasabb, mint a maximum "dal segno" szerkezetű áriákból felépülő Catone. Bár kétségtelenül igen jó darab ez is.
***
Az Orionéról és a Carataccóról nem nyilatkoznék, mivel nem volt még modern előadása. A londoni operái így jöttek sorba:
1. Orione (Bottarelli)
2. Zanaida (Bottarelli)
3. Adriano (Metastasio)
4. Carattaco (Bottarelli)
Látjuk, egy Metastasio-szövegkönyv épp beékelődik Bottarelli művei közé. Másrészt kítűnik, Metastasio szövegkönyvére is lehet reformoperát írni, amit Gluck Temistocléja is bizonyít.
***
Bach, Johann Christian (1735. szeptember 5., Leipzig -1782. január 1., London)
A nagy Johann Sebastian Bach legkisebb fia, a gáláns operazene egyik legjelentősebb képviselője. Zenei képzését kezdetben édesapja, majd unokatestvére Johann Elias Bach, végül már Berlinben (1750-től, édesapja halála után) C. Ph. E. Bach irányította.
1754-ben Itáliába utazott, ahol zenei tanulmányait Padre Martininál folytatta. Katolizált, és első sikereit egyházi művek komponálásával aratta. 1760-tól 1762-ig a Milánói Dóm orgonistája volt, de érdeklődése már ekkor az opera irányába fordult. 1761-ben mutatta be Artaserséjét Torinóban, aminek fogadtatása hűvös volt, de a Nápolyban, ugyanebben az évben bemutatott Catone in Utica már jelentős sikert aratott. Az 1762-es Alessandro nell'Indie, noha már nem jelentett akkora szenzációt, de néhány száma (pl. a „Non, so donde viene") révén végképp megalapozta Bach hírnevét, mint operakomponistáét. Ezzel párhuzamosan életvitele, folyamatos hiányzásai a szolgálatból, milánói feljebbvalóinak nemtetszését váltotta ki, és a fiatal zeneszerző válaszút elé került. Ezért 1762-ben elfogadta a King's Theatre vezetőségének meghívását, és Londonba költözött. Itt mihamar komponálni kezdett, és első operája az 1763-as Orione mindjárt 3 hónapig volt színpadon. Az ezt követő Zanaidát az 1763-as szezon végéig telt házzal játszották. 1764-ben a királynő zenemesterévé nevezték ki, és ekkor találkozott először a fiatal Mozarttal is, akire rendkívüli hatást gyakorolt. 1765-ben elkezdte Abellel híres koncertsorozatát, és két jelentős operával rukkolt elő, az Adriano in Siriával és a Carattacóval. Ezek után főként pasticciókat mutatott be, valamint Piccini és Gluck műveit. 1770-ben olasz nyelvű oratóriumának (Gioas re di Giuda) kudarca után a koncertsorozat, a pasticciók, kisebb lélegzetű vokális művek (Endimione, 1772) és mannheimi utazások (1772 Temistocle, 1774 Lucio Silla) kötötték le az erejét. Utolsó angliai operáját, a La clemenza di Scipionét 1778-ban mutatták be. 1778-ban Párizsba invitálták, itt ismét találkozott Mozarttal, és új opera írására adta fejét. Azonban az Amadis des Gaules-t (1779) több oldalról támadták, és hamar levették a műsorról. Ennek ellenére újabb megbízást kapott a Párizsi Operától, de az Omphale komponálásában betegsége már meggátolta.
Művei:
Kétség kívül a XVIII. század egyik legjelentősebb operakomponistája volt Johann Christian. Zenéje gyökeresen különbözik apjáétól, talán nem véletlenül. Szinte minden zenei eszményében ellentmond apja törekvéseinek. Rendkívüli figyelmet szentelt a dallamosságnak, énekhangra írott műveknél a természetesen énekelhető vokális textúrának. Ugyanakkor zenekara minden kortársát meghaladóan színes, és választékos ami különösen az obligát hangszeres áriáknál szembeszökő. A hangszeres zene egyfajta vokalizációjának úttörője, az éneklő allegro „feltalálója"; a szimfónia min forma kialakításában is jelentős szerepe volt. Zenéjében alapvetően a derűs hangvétel uralkodik és szinte kizárólag dúrban komponált. Mozartra gyakorolt hatása felmérhetetlen. A fiatal Wolfgang több áriáját is átdolgozta (főként zongorára pl. „Cara, la dolce fiamma") és mint emlegette egész életében olyan áriát szeretett volna írni mint a „Non so donde viene". Noha Mozart műveiben nyüzsögnek a Bach reneszánsz kapcsán felderített direkt átvételek is, alapvetően mégis a melódia centrikus komponálás volt, ami megragadta a fiatal zeneszerző figyelmét. És a mai hallgató ugyanígy válhat szinte függővé J. C.h Bach megejtően kecses dallamaitól. Johann Christian Bach, majd Mozart művészetében a dallam elsődlegessége elvitathatatlan a formával szemben, míg a másik tanítvány-mester viszonyt (C. Ph. E. Bach - Haydn) inkább egyfajta formai tökélyre törekvés jellemzi. A J. S. Bachnál létrejött kényes egyensúly helyreállítása Beethoven öröksége lett.
Hangszeres művek
- 49 szimfónia (Symphony Op6 No6 - Allegro molto, Symphonie Op9 No1 - Presto), 13 nyitány, 31 sinfonia concertante, 37 zongoraverseny (Cembalo concerto Op1 No6 - Allegro moderato).
- Száznál több kamaramű (duettek, triók, kvartettek, kvintettek).
- zongoraszonáták, variációk
- fúvósokra írott darabok
Egyházi zene
Számtalan mise tétel, Te Deumok, zsoltárok, magnificatok etc (Dies Irae)
Operák
Artaserse (opera seria, 1760, Turin)
Catone in Utica (opera seria, 1761, Napoli)
Alessandro nell'Indie (opera seria, 1762, Napoli)
Orione o sia Diana vendicata (opera seria, 1763, London)
Zanaida (opera seria, 1763, London)
Adriano in Siria (opera seria, 1765, London)
Carattaco (opera seria, 1767, London)
Temistocle (opera seria, 1772, Mannheim)
Lucio Silla (opera seria, 1774, Mannheim, Vieni ov'amor t'invita)
La Clemenza di Scipione (opera seria, 1778, London)
Amadis de Gaule (tragédie lyrique, 1779, Paris)
Emellett vagy fél tucat pasticcio, kantáták, duettek, áriák, dalok és egy serenata (Endimione, 1772, London)
hírlevél
