Plusz

Csáth Gézával ijesztgetnének a magyar képregényesek

2015.06.27. 14:32
Megosztom
Közösségi finanszírozással hoznák tető alá az első magyar horrorképregény-antológiát.

A június 27-én elindított kampány szerint az antológia megjelenéséhez összese 1300 dollárra lenne szükség, az összegnek eddig 6%-a érkezett be. A kampányt elindító Borbád Bence ezt írja a projektről:

A 2015-ös őszi képregénybörzére mi is szeretnénk megmutatni, hogy a horror/thriller képregény műfajnak itthon is vannak rajongói - és alkotói is! (...) Az antológia 72 oldalán több groteszk és sötét tónusú grafika formájában taglalunk olyan kérdéseket, amelyekkel minden ember találkozhat a hétköznapok során: egyaránt felbukkan a modern társadalom kritikája, az egyén személyisége és fejlődése, a magány, a szerelem, csakúgy, mint az álomszerűen absztrakt, már-már abszurd gondolatok. (...)A termékeny alkotói csapat célja, hogy a megjelenés ne egyszeri alkalomra szóljon, és még több kiadvánnyal, akár rendezvénnyel járulhassunk hozzá a magyar képregény műfaj fejlődéséhez és gazdagításához.

Borbás ígérete szerint az antológiába a klasszikus kaszabolós horrortörténetek mellett bekerülne egy Csáth-adaptáció is, az alkotók között pedig ott szerepelne többek között Lakatos István is, akinek képregényes munkáin az elmúlt évek egyik legjobb ifjúsági regényét, a Dobozvárost is köszönhetjük.

A nemes ügyet itt lehet támogatni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Vizuál

Néha a mesterek is mellényúlnak – jó rendezők rossz filmjei

Van, hogy egy grandiózus tervből kínos kudarc lesz, máskor a stúdió szól bele túl erősen, vagy éppen maga az alkotó veti el a sulykot. Összegyűjtöttünk néhány emlékezetes példát arra, amikor a kivételes tehetség és a biztos kéz sem volt elég egy jó filmhez.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesélő műtárgyak Budapest történetéből a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó 1865-ös megnyitását követő évtizedek Budapest történetének egyik legmozgalmasabb korszakát hozták. A város változásairól mesélő tárgyak közül több ma a Pesti Vigadó TITOK · TÖRTÉNET · MESE – A Vigadó aranykorai című állandó kiállításán is látható.
Plusz ajánló

Izgalmas programok, hagyományőrzés, egész napos családi élmény Pákozdon

Minden Pákozdon kezdődött: 1848-ban itt aratta első győzelmét a frissen megszületett magyar honvédsereg, és ennek az örökségnek állít emléket immár tizenhetedik alkalommal a Honvédfesztivál, szeptember 26-án, szombaton.
Plusz ajánló

Fecskehajtó Fesztivál – kétnapos összművészeti programsorozattal tárja ki kapuit a Hagyományok Háza

Szeptember 25-én és 26-án a nagyközönség előtt is kitárul a Hagyományok Háza: a Budai Vigadó termei mellett a Corvin tér és a Szilágyi Dezső tér is megtelik zenével, tánccal, kézművességgel, tudománnyal és családi programokkal.
Plusz ajánló

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Plusz ajánló

A kísérletező alkotókra fókuszál a közelgő Liszt Ünnep

Autechre, London Sinfonietta, Franz Welser-Möst és a The Cleveland Orchestra, Alan Gilbert, Leif Ove Andsnes és az NDR Elbphilharmonie Orchester, FrenÁk Társulat, Duna Művészegyüttes – október 8-án kezdődik, és egészen 22-éig tart a Liszt Ünnep.