Plusz

Cseh Tamás kiénekelte, amit nem lehetett kimondani

2016.01.22. 13:37
Ajánlom
1943. január 22-én született a Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, akire egy korszak és egy nemzedék kultikus alakjaként emlékezünk.

Egyszerű, sallangmentes előadó volt, a lámpalázzal élete végéig küzdött, ha színpadra állt. Valóságos kultusza alakult ki; kiénekelte, amit a Kádár-rendszerben kimondani nem lehetett, és amikor nem nagyon lehetett politizálni, dalai magukban hordozták a véleményt, a nézetet. Ugyanakkor nem volt sztár, nem voltak sztárallűrjei. Felbukkant Jancsó Miklós több filmjében, főszerepet kapott a Nyom nélkül című krimiben, szerepelt a Kutya éji dala, az Idő van, A turné, a Csinibaba, a 6:3 avagy Játszd újra, Tutti! című filmekben. Egyik alkotója volt a Tatabányán bemutatott A legvidámabb barakk című "kiállításszínháznak", vezette a Századunk című tévéműsort, de ő énekelte a Cimbora című népszerű televíziós gyermekműsor főcímdalát is.

Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban - Bereményi Gézával közösen - a Pro Urbe Budapest díjat vehette át Budapest művészeti életében egyedi eszközökkel vállalt küldetésük elismeréseként. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki műfajteremtő előadóművészi teljesítményéért, egy korszak életérzését emlékezetesen tolmácsoló, a hétköznapok prózáját és költészetét egyidejűleg megragadni képes dalaiért.

2008-ban Budapest VIII. kerületének díszpolgára lett, a következő évben Bakonybél is díszpolgárává választotta - talán erre a címre volt a legbüszkébb, 2009-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott. 2006-ban diagnosztizáltak nála gyógyíthatatlan betegséget, a halálos kórral vívott három éves küzdelem után 2009. augusztus 7-én hunyt el.

Cseh Tamás teljes életrajzát itt olvashatja el. A művész emlékére a Nemzeti Kulturális Alap könnyűzenei programot is indított.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Színház

„Molnár műveinek épségére figyelni fogunk a jogok lejárta után is”

Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája tette közzé saját álláspontját az általa csak „Delila-gate”-ként emlegetett esettel kapcsolatban.
Klasszikus

Kurtág operája a negyedik a legjobb 21. századi művek listáján – a Guardian szerint

Habár úgy tűnt, soha nem készül el, végül Kurtág életművének eklatáns darabja lett A játszma vége – írja a Guardian. A tekintélyes brit lap összeszedte a 21. század legjobb kortárs klasszikus zenei alkotásait. Íme a lista.
Klasszikus

Nagy zeneszerzők szerelmi életéről szól Bősze Ádám új előadássorozata

Nem a komolyzenét akarja népszerűsíteni, célja csupán, hogy érdekes legyen. Új előadássorozatában a női szemszögre különös figyelmet fordítva beszél nagy zeneszerzők nagy szerelmeiről Bősze Ádám.
Színház

Bezárja tanodáját Gór Nagy Mária

Nem talált elég tehetséges diákokat, így már csak a kifutó évfolyamokat tanítja a róla elnevezett intézményben a színésznő.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mutatjuk, mit tartogat az október – megjelent a Fidelio új száma

Az ingyenes programmagazin októberi számában az aktuális eseménynaptár mellett interjút talál többek között Orosz Ákos színművésszel, Cuhorka Emese táncművésszel, Edin Karamazov lantművésszel és Tóth Barnabás filmrendezővel. Lapozzon bele online!
Plusz ajánló

Neked mi jut eszedbe Olaszországról?

Opera, Boticelli, pasta – de vajon van-e olyan, hogy olasz kultúra? Az Európai Hidakon idén repülőjegy nélkül repülünk Olaszországba. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Plusz portré

Aranyásó volt, majd Edison és Bell munkatársa lett Puskás Tivadar

Jó szervezőkészségű, kiváló műszaki-gazdasági szakember, nagy kísérletező volt, aki ismerte korának technikai lehetőségeit, és ki is használta őket. A telefonhírmondóval alkotott igazán újat, neve e találmánya révén vált Európa-szerte ismertté. 1844. szeptember 17-én született Puskás Tivadar. 
Plusz ajánló

Ha süt, ha esik – 5 éves az óbudai Esernyős

A közösségi tér programjai fél évtizede színesítik a III. kerület kulturális kínálatát. A jubileumra születésnapi héttel várják a közönséget, melyben helyet kap az Esernyős profilját meghatározó képzőművészet, irodalom, zene és film, valamint egy különleges épületfelfedező séta is.
Plusz hír

Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

A billentyűs, énekes, dalszerző 65 éves korában, hétfőre virradóra halt meg. A Piramis szeptember 21-én a Várkert Bazárban ad koncertet, amelyen megemlékeznek Gallai Péterről.