Plusz

Czidra László emlékest a Nádor Teremben

2013.01.27. 16:14
Ajánlom
2013. február 10-n 19 órai kezdettel a magyar szecessziós építészet egyik remeke, a Nádor Terem ad helyet újra a hagyományosan már évek óta megrendezett Czidra László emlékestnek. Immáron 11. alkalommal emlékeznek Czidra Lászlóra barátai, volt növendékei és tisztelői egy színvonalas, sokszínű koncert keretein belül. Czidra László Liszt-díjas furulyaművész, kiváló európai hírű szólista, zenetudós, zenepedagógus, a magyar régizene mozgalom egyik első úttörője 1943-ban született Budapesten.
 

1970-ben alapította meg a Camerata Hungarica együttest, a régizene előadási gyakorlat meghívott előadója volt a budapesti zeneakadémián. A magyar zenei élet sok kiválósága emlékszik ezekre az órákra nagy nosztalgiával, milyen sok szakmai tudást, zenei szemléletváltást, emberséget tanulhattak Tőle. Mind emellett számos pedagógia célú kottakiadvány szerzője, készítője, melyekből ma is tanítanak a zeneiskolákban. Az Országos Furulyaverseny, melyet a magyar alapfokú zeneoktatásban résztvevő növendékek számára rendeznek három évente, 2007-ben az ő nevét vette fel. Munkásságát 2001. január 21-n bekövetkezett hirtelen halála szakította meg, akkor a magyar zenei élet az Óbudai Társaskörben emlékkoncerttel emlékezett meg rá első alkalommal. Göllesz Zoltán, a Nádor Programiroda vezetője felajánlotta helyszínként a Nádor Termet, hogy ez az esemény minden évben megrendezésre kerülhessen. A 11. alkalommal megrendezett koncerten a magyar régizene mozgalom legkiválóbbjait hallhatja majd a közönség, fellép az általa alapított Camerata Hungarica együttes is. A fellépők között találjuk a Tercina együttest, a Musica Historica együttest, mely idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. A műsorban a reneszánsztól kezdve a barokk zenéig a hallgatóság számos színvonalas, izgalmas produkciónak lehet majd részese. Többek között ír furulyamuzsika is szerepel a műsorban. A fellépők között Stadler Vilmos, Bali János, Kecskeméti László, Bánfi Balázs, Lachegyi Imre, Róbert György, Lax Éva. A rendezvényt jelenlétével megtiszteli Czidra László özvegye, Bodza Klára énekesnő, aki énekelni is fog. A koncert után a rendezők szerény vendéglátás keretein belül várják a közönséget egy kis kötetlen beszélgetésre, emlékezésre.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Színház

Szász János rendezését az év legjobb előadásai közé választotta a Washington Post

A nagy múltú amerikai napilap 2023 tíz legjobb színházi produkcióját rangsorolta, Szász János Angels in America: Millennium Approaches című előadása a kilencedik helyen végzett.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Plusz magazin

Mit keresett James Bond zsebében a Müpa egykori igazgatója?

A legnagyobb szakmai elismerésnél is többet érnek azok a történetek, amelyek túlélnek minket, és amelyek olykor-olykor akár több száz kilométert is beutaznak. A Müpa egykori igazgatójára, a november 25-én tizenegy éve elhunyt Kiss Imrére emlékezünk. 
Plusz ajánló

Összművészeti divatbemutatót tart a XV. kerületben a Romani Design

A világ első roma divatstúdiója a 27. Anno Művészeti Hónap keretei közt mutatja be egyedi tervezésű ruháit, ékszereit és kiegészítőit. A programot a Varga Helena Band élőzenével kíséri. 
Plusz ajánló

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Plusz ajánló

Készüljön a karácsonyra a Hagyományok Háza Ünnepváró forgatagával!

December 8. és 10. között kézműves vásárral, gyermek- és családi programokkal, meghitt koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal és egyéb programokkal vár mindenkit az idei Ünnepváró forgatag.