Az Artisjus 22. alkalommal díjazza a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára.
Az elismerés presztízse elsősorban abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek.
Az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről, a könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő.
Zsoldos Bélát életműdíjjal, Sárik Pétert az év zeneszerzője címmel, Szepesi Mátyást pedig az év szövegírója díjjal tüntetik ki. Az év produkciójának a Napidal Sziámival projektet választották. Junior Artisjus-díjjal ismerik el Sallai Dénes Bálintot (Dé:Nash), Kőrös Mimit (Saya Noé) és a Carson Coma alkotói közösségét. Az év komolyzenei műve kategóriában idén három alkotást is díjaznak: Dragony Tímea To a Skylark (Egy pacsirtához), Pintér Gyula Shades (Árnyak), valamint Vajda Gergely Fuharosok című, Esterházy Péter kisregénye alapján készült műve érdemelte ki az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Lázár Dániel kapja. Az év nótaszerzőjének Matusik Sándort választották.
Artisjus-díj 2022
Könnyűzenei alkotói életműdíj: Zsoldos Béla
Az Év Könnyűzeneszerzője: Sárik Péter
Az Év Könnyűzenei Szövegírója: Szepesi Mátyás
Az Év Produkciója: Napidal Sziámival
Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója: Sallai Dénes Bálint (Dé:Nash), Kőrös Mimi (Saya Noé)
Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói közössége: Carson Coma
Az Év Komolyzenei Műve: Dragony Tímea: To a Skylark (Egy pacsirtához), Pintér Gyula: Shades (Árnyak), Vajda Gergely: Fuharosok
Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Lázár Dániel
Az Év Magyarnótaszerzője: Matusik Sándor
Fejléckép: Dragony Tímea, Vajda Gergely, Sárik Péter, Zsoldos Béla (fotó/forrás: Monoki Attila, Szalóky Béla, Zsoldos Katalin / Artisjus)