Plusz

Eckhardt Mária, Medveczky Ádám és Rost Andrea is a kitüntetettek között

2018.03.16. 12:06
Ajánlom
Március 15-én adták át a tudományos élet kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított Széchényi-díjat, illetve a Magyar Érdemrend középkeresztjének polgári tagozatát.

Széchenyi-díjat adományozott:

DR. BITSKEY ISTVÁN, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professor emeritusa részére a régi magyar irodalom, a reneszánsz és a barokk korszak, valamint Pázmány Péter korának, illetve életművének bemutatása területén folytatott példaértékű, nemzetközileg is elismert tudományos kutatói-oktatói pályája, továbbá a debreceni irodalomtudományi képzés magas színvonalához hozzájáruló, széles körű oktatás- és tudományszervező tevékenysége elismeréseként;

ECKHARDT MÁRIA Erkel Ferenc- és Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont nyugalmazott alapító igazgatója és volt tudományos igazgatója részére a magyar és nemzetközi Liszt-kutatás kiemelkedő egyéniségeként elért jelentős eredményei, valamint a zeneszerző életművének bemutatását, illetve népszerűsítését szolgáló kimagasló színvonalú intézményvezetői munkája elismeréseként;

ECKHARDT MÁRIA

ECKHARDT MÁRIA (Fotó/Forrás: OSZK)

Életrajz

ECKHARDT MÁRIA Erkel Ferenc- és Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, karnagy 1943. szeptember 26-án született Budapesten.

1966-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (ma Egyetem) szerzett diplomát a középiskolai énektanár- és karvezetőképző tanszakon. 1966-tól 1973-ig az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában könyvtáros, tudományos munkatárs volt, mellette énektanárként is dolgozik.

Az OSZK-ban a gazdag Liszt-anyag katalogizálásával bízták meg, a zeneszerző életművét mélyebben megismerve vált annak szakértőjévé, Liszt Ferenc elkötelezett hívévé.

1973 és 1986 között a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében a Magyar Zenetörténeti Osztály tudományos munkatársa, 1983-tól csoportvezetője volt. 1986-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolához tartozó Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont alapító igazgatója, 2009-től főtanácsos, tudományos igazgató volt.

1970-ben létrehozta az Országos Széchényi Könyvtár Énekkarát, amelynek vezetője is volt. Kutatási területe: Liszt Ferenc élete és munkássága, Liszt kortársai és tanítványai, valamint a 19. századi magyar zenetörténet, zenei intézménytörténet. Számos publikációja jelent meg e témakörben.

1986-ban Erkel Ferenc-, 2004-ben Szabolcsi Bence-díjat kapott.

DR. HAMZA GÁBOR, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékének egyetemi tanára részére a római magánjog továbbélésének és a magánjog fejlődéstörténetének kutatásában elért kiemelkedő, világszerte elismert tudományos eredményei elismeréseként;

DR. HOPPÁL MIHÁLY, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete Etnológiai Osztályának tudományos tanácsadója, az Európai Folklór Intézet alapítója és volt igazgatója részére a sámánizmus kultúrájának kutatásában elért, a magyar őstörténet feltárása szempontjából is kiemelten fontos eredményei, valamint a folklór szimbolikájának elemzése, az amerikai diaszpóra-magyarság életének vizsgálata, illetve az etnoszemiotika területén végzett jelentős tevékenysége elismeréseként;

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk alkalmából a

Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata

kitüntetést adományozza:

KÁEL CSABA Nádasdy Kálmán-díjas rendező, érdemes művész, a Művészetek Palotája vezérigazgatója részére a 2017. évi budapesti FINA vizes világbajnokság ünnepélyes megnyitójának megrendezése során, valamint a magyar kultúra nemzetközi népszerűsítése érdekében végzett magas színvonalú munkája elismeréseként;

MEDVECZKY ÁDÁM Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes tanára részérea magyar klasszikus zeneművészet nemzetközi rangját emelő, kivételes szakmai alázattal és elkötelezettséggel végzett művészi munkája elismeréseként;

medveczky adam

medveczky adam

ROST ANDREA Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja részére a világ legrangosabb operaszínpadain és koncertpódiumain is páratlanul sikeres, rendkívül gazdag repertoárt magába foglaló művészi pályája elismeréseként;

DR. VÁMOSSY FERENC Széchenyi-díjas építész, építészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének professor emeritusa részérea a magyar építészeti kultúra érdekében több mint hat évtizede végzett szerteágazó kutatói, publikációs, szerkesztői és oktatói tevékenysége elismeréseként;

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Könyv

„A krimi reneszánszát éli” – Patkó Ágnes és Hidas Bence a Lírástudók vendégei

A napokban jelentek meg első könyveik: a két bűnügyi regényről, a műfaj újjáéledéséről és a lehetséges folytatásokról is beszélgettek a Lírástudók legújabb adásában, amiben a könyvesboltok újdonságai között is segítünk eligazodni.
Színház

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

30 éves a Nemzeti Kulturális Alap – kulturális programokkal vár az NKA

A Budapest szívében, a Benczúr Házban tartott háromnapos rendezvény az Alap által támogatott művészeti értékeket mutatja be 2023. szeptember 29. és október 1. között.
Plusz ajánló

Őszi kulturális élmények a Klebelsberg Kastélyban – Irodalom, zene, film és izgalmas beszélgetések varázslatos környezetben

A néhány éve helyreállított épületegyüttes ma szállodaként, valamint kiemelt rendezvényközpontként üzemel. A kastély szalonja pedig rangos kulturális programoknak ad helyet.
Plusz ajánló

Remek művészek vallanak saját életükről egy új stand up sorozatban 

Az Egy életem elnevezésű önéletrajzi stand up sorozat első estjén, szeptember 30-án Grecsó Krisztián író áll színpadra, őt követi majd Szinetár Dóra színész-, énekesnő, valamint Mucsi Zoltán színművész.
Plusz ajánló

10 ÉV 3K – fennállásának 10. jubileumát ünnepli az óbudai 3K

Szeptember 23-án, szombat délután ingyenes szabadtéri programokkal, egyebek közt koncertekkel, kiállításokkal és színházi előadásokkal várják közös ünneplésre a nézőket, a 3K előtti Pethe Ferenc téren.
Plusz ajánló

Hamarosan kezdődik a kínai Őszközépünnep

Szeptember 29-én kezdetét veszi a második legfontosabb kínai fesztivál, az Őszközépünnep. Ez alkalomból már a hónap első vasárnapján Debrecenben is megrendezésre került az ünnep.