Plusz

Egészen eddig rosszul tudtuk, melyik a világ leghangosabb állata

2016.04.27. 09:21
Ajánlom
Mégsem a kék bálna, ahogy azt az iskolában tanították.

A Minden, ami hallás portál számolt be róla a BBC-re hivatkozva, hogy ez a cím igazából egy másik nagytestű vízi emlőst, az óriás ámbráscetet illeti meg. Míg a kék bálnák 155 és 188 decibeles hangtartományban képesek egymással kommunikálni – amely hangosabb, mint egy felszálló repülőgép hajtóművének hangja –, addig az ámbráscet csettegése elérheti a 230 decibelt is.

Ámbráscet

Ámbráscet (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Joggal merül fel a kérdés, hogy ha ennyire hangosak, hogyhogy nem halljuk őket? A válasz pofonegyszerű: azért, mert a víz alatt élnek. Ráadásul az emberi fül is csak egy bizonyos frekvenciatartományig képes hallani. Az ámbráscet csettegése mindössze 100 mikromásodpercig tart, tehát ahogy elkezdődik, szinte már véget is ér. Ami a legkülönösebb az egészben, hogy ennek ellenére akár 2000 km-es távolságból is képesek egymás hangjeleit érzékelni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Zenei utazás, szerelmes írók és gyerekmusical várja a közönséget tavasszal a Várkert Bazárban

Szuper koncertekkel űzik el a hideg melankóliát, aztán pörgős ritmusokkal és vidám dallamokkal köszöntik a tavaszt a Várkert Bazárban – ígérik a szervezők. Ismert művészek mesélnek majd irodalomról, szerelemről, forradalomról.
Plusz ajánló

Tompos Kátyára emlékeznek a Müpában

A március 1-jén tartott emlékesten a színházi és zenei élet számos jeles képviselője vesz részt. A koncert bevételét a Tompos Kátya Alapítvány fordítja jótékony célra.
Plusz hír

Élettörténet-pályázatot hirdettek fiataloknak

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatot hirdetett 16–22 éves fiatalok számára a következő kérdések mentén: Ki vagy te? Hogyan élsz? Milyennek látod a világot? Milyen jövőt képzelsz el magadnak 10 év múlva?
Plusz ajánló

Zubreczki Dávid: „Budapest tele van különleges templomokkal”

Ismét kiadták a Templomséták Budapesten című könyvet. Zubreczki Dávid építészeti mesemondó nagysikerű kötetében 250 templom, zsinagóga, imaház, kápolna és szentély szerepel különleges városi sétajavaslatokkal. A mű megjelenéséhez kapcsolódóan február 13-tól május 21-ig nyolc budapesti templomban tart vetített előadást a szerző.
Plusz ajánló

10 kiváló programot ajánlunk a magyar kultúra napjára

Ingyenes múzeumlátogatás, koncert, néptánc, felolvasás, cirkusz és cimbalomest is lesz a magyar kultúra napján. Tíz eseményt választottunk ki, amire érdemes odafigyelni január 22-én.