Plusz

Egy est Jim Morrison emlékére

2014.10.23. 13:01
Ajánlom
Játsszon a Fidelióval és látogasson el Ön is Hobo és a The Doors különleges, közös estjére.

Földes Hobo László teljes pályáját végigkíséri Jim Morrison emléke. A sajnálatosan korán elhunyt énekes és költő, a Doors együttes frontembere már a Hobo Blues Band legelső koncertjein jelen volt dalaival. Később Hobo zenekarával, majd szólóban albumokat készített, hogy magyarul is eljuthassanak az emberekhez az amerikai banda számai.

Földest évtizedek óta foglalkoztatja Jim Morrison életműve: a The Doors vezető énekesének és dalszövegírójának alkotásai fontos inspirációt jelentettek számára saját művészi világlátásának kialakításában. Jim Morrison korai, 1971-ben bekövetkezett halála után Hobo kötelességének érezte, hogy ápolja a nagy előd emlékét, így már a Hobo Blues Band megalapítása előtt, az 1970-es évek közepén játszott The Doors-dalokat. Az azóta eltelt majd' négy évtizedben is mindent megtett, hogy az amerikai művész életműve Magyarországon se merüljön feledésbe: Földes László fordította magyarra Morrison összes dalát és költeményét, amelyek önálló kötetben is megjelentek.

A misszió még mindig tart: Földes László folyamatosan járja az országot emlékestjével. Szerinte Morrison volt az első, aki hidat vert költészet és rockzene közé, így műsorán nemcsak élő zenei kísérettel előadott Doors dalok, hanem az énekes versei is szerepelnek, saját műfordításában.

Ezen a különleges estén Hobo műsora, emlékestje részeként, levetítésre kerül a Doors 1968-as Hollywoodi, egyetlen teljes egészében rögzített koncertje is a filmvásznon.

Ez a koncertfilm Hobo emlékestjének szerves részeként, több részletben bemutatva, segít abban hogy   Jim Morrison életművét még közelebb hozza a nézőkhöz, és méltó emléket állítson ennek a nagy formátumú művésznek és különleges egyéniségnek.

Kérdésünk: Mikor rögzítették a Doors at the Bowl című koncertjüket mely máig az egyetlen teljes egészében rögzített koncertfilmjük?

A helyesen válaszolók közül öten partnerükkel ellátogathatnak november 3-án a Corvin moziba, Hobo és a The Doors közös estjére.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Plusz művészet

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Plusz nyár

A júliusi Fidelio már a polcokon van

Az ingyenes programmagazinban a júliusi eseménynaptár mellett megtalálja Fáy Miklós és Vámos Miklós rovatát, gasztro ajánlatunkat, valamint számos interjút, többek között Dragomán György íróval és Szabó Balázs zenésszel. Lapozzon bele online!
Plusz veszprémfest

Újra opera Veszprémben

Erős programmal várja közönségét az idén 15. évét ünneplő VeszprémFest.
Plusz kult50

Kiderült, kik ők: Íme a kultúra 50 arca 2018-ban

Megvan A kultúra 50 arca. A legújabbak. A Fidelio 2018-as KULT50 kiadványát június 7-én délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban. A lap először 2017-ben jelent meg, akkor a hazai kultúra másik 50 arca szerepelt benne. Az új névsor alább olvasható.
Plusz gasztro

Eper minden mennyiségben!

Az eper, szamóca vagy egyes tájakon szeder névre hallgató, a rózsafélék családjába tartozó tavaszi gyümölcs sokak kedvence. Ehetjük magában, de számtalan módon elkészíthetjük, ezek közül válogattunk most néhány szokatlan receptet és eperrel kapcsolatos érdekességet.