A Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) hétfőn jelentette be, hogy az új időpont szerint az erre az évre tervezett expó 2021. október 1-jén nyílik meg. Az Egyesült Arab Emírségek dollármilliárdokat szánt az Expo 2020 megrendezésére, hogy lendületbe hozza gazdaságát. A világjárvány kitörése miatt azonban márciusban arra tett javaslatot, hogy jövőre halaszthassa a rendezvényt.
A résztvevő országok sem tudtak megfelelően felkészülni a rendezvényre.
A párizsi székhelyű Nemzetközi Kiállítási Iroda hétfőn bejelentette, hogy a jelenleg is zajló szavazás során - melynek hivatalos végeredményét május végén teszik közzé – az országok kétharmada már beleegyezett az egyéves halasztásba, így annak nem lesz akadálya. A BIE végrehajtó bizottsága már áprilisban támogatásáról biztosította a halasztást.
A javasolt halasztás szerint az expót 2021. október 1. és 2022. március 31. között rendezik meg Dubajban.
A fejléckép forrása: Getty Images Hungary