Plusz

Egy kisváros nagy fesztiválja – Hetedik alkalommal érkezik a Mézesvölgyi Nyár

2023.04.17. 11:00
Ajánlom
2023-ban immáron hetedik alkalommal lesz Mézesvölgyi Nyár Veresegyházon június 23. és augusztus 31. között, amikor is izgalmas hazai színházi és zenés produkciókból mazsolázhatunk, a nemzetközi sztárvendég pedig a walesi rocklegenda, Bonnie Tyler lesz.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Mára hagyománnyá vált, hogy a Mézesvölgyi Nyár kínálatában felvonulnak a Veres 1 Színház legsikeresebb darabjai. Például a 2016-ban bemutatott Anconai szerelmesek eddig mindegyik fesztiválon helyet kapott, idén ezúttal augusztus 1-én tűzték műsorra. A padlás ugyancsak töretlen sikerrel menetel előre, a Mézesvölgyi színpadán augusztus 27-én látható. Rendezője a Jászai- és Nádasdy Kálmán-díjas Böhm György, aki tavasszal az általa írt, Neoton-slágerekből álló Szép nyári nap című musicalt viszi színre a teátrumban. Az izgalmas élménynek ígérkező előadás június 23-án és augusztus 30-án este kapott helyet a nyár repertoárban.

A Veres 1 Színház népszerű prózai darabjai közül négy előadás is a közönség elé kerül. Elsőként a Rövidzárlat (Black Comedy) július 17-én, ezt követően a Hőguta című Eric Chappell-vígjáték pedig augusztus 5-én, Mihályfi Balázs és Csonka András kettősével.

Pletykafészek augusztus 11-én kerül színpadra, a tavaly tavasszal színpadra állított, 1x3 néha 4 című bohózatot pedig augusztus 16-án láthatjuk. 

Folytatva a prózai színdarabok sorát, július 25-re és 26-ra ismét meghívást kapott a Játékszín népszerű előadása, a Menopauza. Június 28-ra a Centrál Színház vendégjátéka, Az igazság című Florian Zeller-mű alapján készült Házassági leckék középhaladóknak, augusztus 4-re pedig az Orlai produkció darabja, a Mezítláb a parkban.

A Mézesvölgyi Nyár két nagy visszatérője A Pál utcai fiúk a Pannon Várszínház előadásában, illetve Az Őrült Nők Ketrece az Átriumból.

Az előbbit július 5-én, utóbbit augusztus 23-án és 24-én játsszák.

Július 9-én a József Attila Színház vendégjátékát, a Made in Hungária című Fenyő-musicalt láthatja a nagyérdemű. Július 22-én érkezik Feke Pál egyszemélyes musical comedy-je, a Kockahas. Június 30-án visszatér a Hadart Színház a Süsüvel, augusztus 18-án érkezik Pom Pom a Rátonyi Róbert Színház előadásában, július 12-én pedig a 17 éve méltán népszerű gyerekzenekar, Farkasházi Réka és a Tintanyúl. Július 15-én Péter Bence, a világhírű magyar zongoravirtuóz ad koncertet, augusztus 12-én visszatér Bródy János, augusztus 26-án pedig a Cotton Club Singers tagjai hozzák el 15 év után felélesztett koncert show-jukat, az ABBA-Jazzt. A nyár szenzációja, hogy egy világsztár is emeli a fesztivál színvonalát: legnagyobb slágereivel érkezik a rock koronázatlan királynője, az idén 71 éves Bonnie Tyler.

További részletek a fesztivál honlapján.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Mézesvölgyi Nyár 2022 (Fotó/Forrás: Mézesvölgyi Nyár)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!