- Korábban azt mondta, odafigyel rá, hogy kik és milyen célból vásárolják a műveit. Egyik festménye beszélgetésünk helyszínén, egy irodában lóg – ezzel elégedett?

- Maximálisan, szerintem remek helyre került a képem. Egy 2012-es művem, A paradicsomi délután látható itt, a LOFFICE Coworking közösségi irodában, az Artmagazin szerkesztőségében. Topor Tünde és Winkler Nóra tulajdona a kép, és ami nagyon fontos számomra, hogy ki is akasztották a falra: mindenki láthatja, akár közelebbről is megnézheti, alatta emberek dolgoznak. Szeretem tudni, hová kerülnek a festményeim, olyannyira, hogy akár olcsóbban is eladom őket, ha tudom, hogy biztosan nem egy raktárban fognak porosodni. A képek ugyanis azért vannak, hogy nézzék őket, lehetőleg minél többen. Egyetlen művem van, amiről nem tudok semmit: egy finn gyűjtő vette meg, de hogy milyen célból, vagy hova került, arról sajnos fogalmam sincs.

07-fajgerne dudas andrea-171128-A40A9625 (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)

- Azt is követi, hogy művészete milyen reakciókat vált ki az emberekből?

- Minden, velem kapcsolatos írást elolvasok, még a hozzászólásokat is. A negatív kritikákra is kíváncsi vagyok, hiszen azokból is lehet építkezni. Érdekel a közönség véleménye, egy-egy happeningbe sokszor be is vonom őket – nagyon izgalmas, hogy nem tudni előre, ki hogyan fog reagálni, olyan dolgok történhetnek, amikre nem is számítok.

- A Kult50 összeállításba is bekerült a portréja – a poszt alatti Facebook-hozzászólásokban viszont eléggé elszabadultak az indulatok. Mit szól az olyan véleményekhez, mint hogy „egy ilyen kövér nő miért mutogatja magát?”, vagy hogy „undorító”?

- Az ilyenekkel sajnos nehéz mit kezdeni – egyszerűen vannak emberek, akiknek ez a hozzáállása, ezért ők valószínűleg a művészetem iránt sem fogékonyak.

Pont azért szerepel a képeken egy kövér nő, mert engem nem zavar a testem, és úgy gondolom, hogy egy kövér nő is lehet szép.

03-fajgerne dudas andrea-171128-A40A9612 (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)

- Ha rákeresek az interneten arra hogy Fajgerné, legelőször a rendhagyó képeit, a nagy indulatokat keltő performanszait dobja ki a gép. Nem zavarja, hogy összeforrt a neve olyan címkékkel, mint hogy provokatív feminista meg nőművész? Hiszen rengeteg egyéb témával is foglalkozik.

- Nem vagyok provokatív feminista – feminista az igen, és nőművész is.

De szerintem eléggé visszafogott vagyok, sokkal, de sokkal durvább is lehetnék.

Beszédes, hogy már az is provokációnak számít, ha valaki kiáll és megmutatja magát. A testem a művészetem része, úgy tekintek rá mint egy eszközre, ami segít kifejezni a gondolataimat és érzéseimet.

- Már a művészneve is beszédes: Fajgerné. Épp az a kihívó benne, hogy konzervatív.

- Ez az alkotásaim többségére is igaz: pont attól merészek, hogy hagyományosak. Semmi különleges vagy rendhagyó dolog nincs a meztelen képeimben, vagy épp az eat art művészetemben sem. A Fajgerné is egy konzervatív név, ami a művészeti közegben valahogy mégis rendhagyónak számít. Pont ez a lényege, hogy furcsa és szokatlan – nagyon szeretem az ilyen apró finomságokat. Hogy például feminista létemre a férjem felvett nevét használom.

01-fajgerne dudas andrea-171128-A40A9588 (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)

- Feminista, de igyekszik megkülönböztetni magát attól, ahogy az emberek általában a feminizmust vagy a feministákat elképzelik. Azt nyilatkozta például, hogy nem nélkülözésben vagy elnyomásban nőtt fel, és hogy férje tartja el.

- Az én nemzedékemnek szerencsére már nem kell kivívnia az alapvető jogait, többek között pont a feministáknak köszönhetően. Mikor eldöntöttem hogy művész leszek, a családom végig támogatott ebben, nem kellett harcokat vívnom otthon.

A művészetemből sajnos nem tudok megélni, de a férjem, a szüleim támogatnak, ha alkotásaimat nem tudom anyagilag finanszírozni.

Szerencsére szoktam ösztöndíjakat is nyerni. A művészet mellett családi vállalkozással foglalkozom, mely biztosítja a megélhetést; vezetek egy alapítványt és hagyományos anya vagyok, aki a háztartásért felel és gyereket nevel. Mindemellett most fejezem be tanulmányaim és hamarosan sikerül megszerezni doktori fokozatomat. Hagyományos szerepekkel rendelkezem, és szerencsére van időm a művészetre, nem a munkahelyen kell robotolnom, nem kell szétszakadnom a vágyaim és az elvárások között. Ezért gondolom, hogy kiváltságos a helyzetem és hangoztatom, hogy 'eltartott feleség" vagyok. Ez első hallásra a feminizmussal is szembe megy, miközben ez egy nagy szabadság.

- Miben vallja magát feministának?

- Az attitűdömben mindenképpen. Annak ellenére, hogy megfelelek a hagyományos szerepeknek, küzdök és kiállok a nők jogaiért. Mint mondtam, én jó környezetben, egyenjogúságban nőttem fel, de ez közel sincs mindenhol így: a beosztások és fizetések terén sincs egyenjogúság és a művészetben is még mindig férfi-dominancia jellemző. Sokkal tartozunk elődeinknek, amiért például már a nők is megjelenhetnek a képzőművészetben, de a feminista művészet például még mindig nincs kanonizálva. Emellett ellenzek minden típusú erőszakot, olyannyira, hogy a műveimben is kerülöm a durva ábrázolásmódot. Még egy film elé is csak úgy ülök le, hogy a férjem elő-szűri őket – ha van benne például egy nemi erőszakot tartalmazó jelenet, azt azonnal továbbtekerjük. Egyszerűen nem tudom elviselni az ilyet, ezért érintettek olyan mélyen a közelmúlt szexuális zaklatással kapcsolatos botrányai. Elképzelni sem tudom, hogyan érezhetnek azok, akik áldozatként élték át az erőszakot, ha még rám is ilyen hatással van, akit nem ért zaklatás.

05-fajgerne dudas andrea-171128-A40A9619 (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)

- A legnagyobb visszhangot az olyan képei váltották ki, amelyeken saját magát tette meg témává: ezeken a műveken gyakran jelenik meg pucéran. Ez nem ugyanúgy a saját teste kihasználása, mint ahogy a kifutó modelljei teszik – csak épp az ellentétes oldalról?

- Én is kihasználom a testem, csak az a különbség, hogy nem sanyargatom magam.

Élvezem az életet – pont ezért vagyok kövér.

Ezt pedig a műveimben is megjelenítem: például kiszámoltam, hogy körülbelül harminc kiló felesleg van rajtam, így ennyi zsírt dolgoztam le: jelképesen hájas tésztát készítettem belőle. Persze lehet, hogy egészségügyi szempontból nem tenne rosszat ha lefogynék egy kicsit, de egyrészt lusta vagyok, másrészt én így is tetszem magamnak.

- Mindenkinek el kellene fogadnia a testét és saját magát úgy, ahogy van?

- Ez a művészetem célja: hogy nem csak a média által sugárzott szépségideál létezik. Tudom, hogy nem vagyok egy címlaplány-alkat, sok helyen nem kapok magamra ruhát, és egy kövér nőnek számítok, aki így valamilyen szinten a társadalmon kívül áll. Viszont jól érzem magam és ha a tükörbe nézek, egy szép nőt látok.

Amit más takargatna, vagy ami aggasztja, az engem inkább kíváncsisággal tölt el: figyelem a bőrömet, a striáimat, érdekel, hogyan öregszem, mely részeken jön elő narancsbőröm, hol miként aszalódom.

Ezek az életünk vele járói, nem gondolom, hogy küzdeni kellene ellenük, csak azért, mert a tévében vagy az újságokban nem látunk ráncos bőrű embereket. Én a hájban, a vérben is meglátom a szépséget – nem is lennék jó orvos, műtét közben például biztos elalélnék a látványtól, milyen csodálatos az emberi test, milyen gyönyörűek a szerveink.

- Az anyaság hozott valamilyen változást a művészetébe?

- A művészettörténet rengeteg, anyasággal, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos művet ismer, a legtöbbel én is tudok azonosulni. Szeretnék én is hozzájárulni a témához a képeimmel, viszont nem feltétlen a bevett módon: az anyaság rengeteg nehézséggel is jár, ami a festészetben eddig ritkán jelent meg. De nem csak ilyen közvetett formában jelent meg változás a művészetemben: az utóbbi időben elkezdett érdekelni a minimális absztrakt, a figura nélküli ábrázolás. Soha nem gondoltam volna korábban, hogy ilyet is fogok alkotni.

06-fajgerne dudas andrea-171128-A40A9621 (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)

- Karrierje kezdetén azt se gondolta volna, hogy olajfestékkel fog dolgozni.

- A művészetem kezdetén el nem tudtam képzelni, hogy egyszer én is olajjal a vászonra festő valaki leszek. Mindig lebomló anyagokkal dolgoztam, akrillal, szeméttel, és kollázsokat, montázsokat készítettem – az ötlet volt a fontos, és az, hogy a megvalósítás valami különleges és rendhagyó legyen. Ekkor még Sadudaerdna néven dolgoztam, ami nem más, mint a nevem visszafelé – ezzel is jelezni akartam, hogy én máshogy viszonyulok a művészethez. Aztán alakultak a képeim, változott a gondolkodásom, majd a művésznevem is megváltozott. Az egyetemen muszáj volt megtanulnom olajjal festeni; ráadásul nem csak a technika, de a festőnők hagyománya is hatással volt rám.

- Konzervativizmussal azért még most se vádolhatjuk. Festett egy sorozatot például a női mellekről.

- Két típusú képből állt a sorozat: felülről ábrázoltam a saját melleimet, szemből pedig másokét – ezek mind híres festményekből származó nőalakokhoz tartoznak. Két célom volt ezzel; az első pusztán üzleti:

a pasik mindig a nők mellét nézik, ezért gondoltam, hogy jó biznisz lesz ezeket megfesteni.

A másik cél is hasonló volt: ha a melleket ábrázoló festményeimet feltesszük magasra, egy galéria falára, akkor a férfiaknak végre nem letekintenek, hanem fel kell nézniük rá.

- Bejött, jó üzlet volt melleket festeni?

- Kellett hozzá egy kis idő, de végül igen. Tizenkét darab festmény készült el, amiket be is válogattak egy oroszországi körkiállításra több másik, az egyetemi mű mellé. A képek négy évig járták az országot, majd mikor hazatértek, beadtam őket mindenféle karácsonyi és művészeti vásárra – végül mindegyik el is kelt.

- Befolyásolja az a tudat, hogy műveit a gyereke is látni fogja?

- Ez nem korlátoz semmiben, viszont egyre többször gondolkodom el, mit fog szólni ahhoz, hogy ő is hangsúlyosan megjelent az alkotásaimban. Lombikbébi programon vettünk rész, a mesterséges megtermékenyítés pedig a képeimen is megjelent. A fogantatása egy happeninget is megihletett: huszonkilenc hónapot vártam a teherbe esésre, ezért hosszú hajamat a huszonkilencedik születésnapomon huszonkilenc tincsbe fogtam, és a közönség segítségével szabadultam meg ezektől. Mióta megszületett, már a gyermekem is megjelent néhány képemen, sőt, ezeken már fel is ismerte magát.

Kapcsolódó

Meg nem termékenyült petesejtek mementója

Fajgerné Dudás Andrea Júlia képzőművésznő huszonkilenc hónapig várt, hogy teherbe eshessen, majd huszonkilenc tincsbe fogta össze hosszú haját, melytől huszonkilencedik születésnapján szabadult meg az acb Galériában a Türelem rózsát terem című egyestés performansza alatt. KRITIKA

De vajon mit fog szólni ahhoz, hogy az életének kezdete ilyen mértékben ki lett tálalva?

A férjemmel gyakran beszélgetünk erről, azt a megállapodást kötöttük, hogy minden esetben közösen döntünk arról, a kislányunkat hogyan ábrázoljam, ábrázoljam-e a műveimben. Apuka szerencsére nem haragszik, ha őt is lefestem, sokszor úgy, hogy nem is tud róla – viszont a gyerek más.

- Korábban azt nyilatkozta, szeretne híres lenni, szeretné, ha felismernék az utcán.

- Az ember nyilván arra vágyik, hogy minél többen megismerjék műveit és a nevét – én is így vagyok ezzel. Viszont nem lehetek elégedetlen, sokan hallottak már rólam, vagy látták a kiállításomat.

Azt szeretném, hogy az emberek minél szélesebb tömege találkozzon kortárs művészettel – az eart art például kiváló terepet nyújt erre.

Kiteszem az asztalomat, ételeket készítek, közben kiabálom a nevét, vagy megpróbálom bemutatni a portékáimat - mint egy piaci árus. Mindig van valami plusz gondolat az ilyen ételek mögött, és ezekkel az is szembesülhet, aki egyébként nem jár múzeumokba vagy kiállításokra. Volt, hogy zöldparadicsomból készítettem lekvárt, ami Sacher-tortába került. A zöldparadicsom sokrétű szimbólum, a női princípium mellett ezzel akartam jelezni az itthoni nőművészet kezdetlegességét is. Volt, aki megkóstolta a tortát és annyira ízlett neki, hogy rendelt egyet a szülinapi bulijára is – nem tekintettek a süteményre művészetként, de a partin ettől függetlenül elmesélték a történetét és a jelentését. Egy olyan közönséghez is eljutott a gondolat, akiket máshogy nem érhettem volna el.

09-fajgerne dudas andrea-171128-A40A9634 (Fotó/Forrás: Szécsi István / Fidelio)

- Eat-artjaiban az undorító és visszataszító témájával foglalkozik. Ezeket is ennyire jól fogadják?

- A Candy Muffint övezte a legnagyobb visszautasítás – ennek lényege, hogy a néző fogyaszthat az asztalra kitett muffinokból, közben pedig megnézheti, hogyan készült: egy cukros melldíszt viselek, amit beleköpök a tésztába. Ez mindig kiverte a biztosítékot.

Volt, hogy órákig álltam a teli asztallal, sokan odajöttek az édesség látványára, de mikor meglátták, hogyan készült, megtorpantak, vagy nem nyelték le a falatot.

Egy anyuka a gyerekét húzta vissza az asztaltól, de volt, hogy egy hajléktalan is fújolva menekült el. Pedig ettől sokkal durvább dolgok is belekerülnek az ételeinkbe, a nyálam ráadásul készítés közben kipárolog a muffinból.

A Hernyó-egytálétel nagyobb siker volt: ebben olyan papírtányérokat használtam, amin hernyó testű önarcképeim láthatóak; a tányér közepén pedig egy visszataszító látványú, de finom illatú hernyó étel állt. A kérdés az volt, minek hisznek az emberek: a látványnak vagy a szaglásuknak. Nem tudhatták, miből készült az étel, valóban tartalmaz-e hernyót, mégis sokan megkóstolták.