Plusz

Egy nagyszerű zenész, aki nem csak a Süsü zenéjét szerezte

2019.10.08. 15:10
Ajánlom
Október 8-án született Bergendy István, aki a Süsü bábfilm zenéje mellett jó néhány slágert írt a Bergendy együttessel.
Bergendy1-110941.jpg

Bergendy István zenekarvezető, zeneszerző, 1984 (Fotó/Forrás: Fortepan/adományozó: Urbán Tamás)

Bergendy István francia gyökerű nemesi ősei a Felvidékről kerültek szülővárosába, Szolnokra. Első hangszere a tangóharmonika volt, majd szaxofonozni tanult. A Radio Luxembourg és az Amerika Hangja zenei programjait, édesapja jazzlemezeit hallgatta, a középiskolában Rock néven együttest alapított, amely - mi mást - rock zenét játszott.

Apja ösztönzésére ment a Műegyetemre, ahol három évig autómérnöknek tanult, de 1961-ben felvették a Konzervatóriumba, ami eldöntötte a jövőjét.

Többek közt a Műegyetemi Szimfonikus Zenekarban is játszott, 1958 őszén velük lépett fel életében először a Zeneakadémián. Egyik alapítója volt a Közgazdasági Egyetem klubjában megalakult Ifjúsági Jazzegyüttesnek, a formációban öccse, Péter szaxofonozott, fuvolázott. A Bergendy nevet 1962-ben vette fel a zenekar, és ő lett a zenekarvezető. 1962 végétől az Ifjúsági Park téli helyiségében, a belvárosi Dália presszóban, nyáron pedig az Ifiparkban játszottak rendszeresen. Amikor a beathullám Magyarországot is elérte, a közönségük fogyatkozni kezdett. A fiatalok fúvósok helyett gitárzenét akartak hallani, ezért a zenekar 1964-ben kibővült egy gitárossal, és már Shadows-számokat is játszott. (Bergendy állítólag Szörényi Leventét is hívta, de ő csak úgy lett volna hajlandó csatlakozni, ha bátyját, Szabolcsot hozhatja basszusgitárosnak.)

A képzett zenészekből álló Bergendy-együttesnek komoly szakmai becsülete volt, lemezfelvételtől rádiós élő adásig, koncertturnétól a Táncdalfesztiválig mindenhová hívták őket.

Fontos szerepük volt Zalatnay Sarolta első rádió- és tévéfelvételének elkészítésében, segítették pályáján Komár Lászlót, Máté Pétert és Katona Klárit.

Bergendy3-110959.jpg

Az MTV stúdiójában a Bergendy együttes 1976. (Fotó/Forrás: Fortepan/adományozó: Rádió és Televízió újság)

Tagcserék után 1967-től két és félévig Svájcban, Németországban és a skandináv országokban "vendéglátóztak". A hazatérés után már másként muzsikáltak, a jazz, a soul és a rock olyan egyvelegét játszották, amely "fúziós zeneként" igazából csak néhány év múlva lett itthon kedvelt. 1969 őszén megnyílt a saját klubjuk a Ganz-Mávag Művelődési Házban. A következő évben csatlakozott hozzájuk Latzin Norbert billentyűs-zeneszerző és Demjén Ferenc "Rózsi" basszusgitáros-énekes-szövegíró; az invenciózus komponista és a karakteres, bársonyos hangú frontember belépésével új fejezet kezdődött az együttes életében. Az 1970. december 31-i szilveszteri tévéműsor révén egy csapásra országszerte népszerűek lettek, ez a sok sikert és slágert hozó korszak 1976-ig tartott.

Kiszolgálták a közönségízlést, de eleget tettek a szakmai elvárásoknak is. 1972-ben megjelent első, saját számaikat tartalmazó albumuk Jelszó: LOVE - szeretet címmel, amelyet aztán követett a többi népszerű korong.

Olyan slágerek születtek, mint a Jöjj vissza, vándor (Demjén első dalszövege), Napot akarok látni, Fázom, Mindig ugyanúgy, Sajtból van a hold, Darabokra törted a szívem, Iskolatáska.

Ez utóbbi A Hétfő (Hét fő) című korongon hallható, amely az első magyar konceptalbum (a nap minden órájához tartozik egy dal) és az első hazai könnyűzenei dupla lemez is volt. Demjén és a többiek zenei elképzelései 1977-re szétváltak. Az énekes a slágeres, rockos irányba lépett tovább, megalakítva a V' Moto Rock együttest, a Bergendy pedig a jazz-rock hullámot próbálta meglovagolni, kevés sikerrel.

Bergendy István azóta is neheztel Demjén "Rózsira", hogy faképnél hagyta őket, pedig náluk lett népszerű.

Bergendy2-110940.jpg

Bergendy együttes Delhusa Gjonnal 1977. (Fotó/Forrás: Fortepan/adományozó: Urbán Tamás)

Az együttes néhány jazzfesztiváli koncertlemez után 1980-tól sikeres mesejátékokat, gyermekalbumokat készített: Bergendy István szerezte a Süsü, a sárkány, a Süsüke, a sárkánygyerek, a Futrinka utca és a Sebaj, Tóbiás tv-sorozatok, a 24 részes Én táncolnék veled című tv-tánciskola zenéjét, musicaleket írt (Kártyaaffér hölgykörökben, Mesélj, Münchhausen, Bohóc az egész család, Robinson és Péntek, Dobszó az éjszakában, Ördög bújjék...) és egy rock-kantátát is (A rendíthetetlen ólomkatona).

A Süsü bábfilm dallamát akkoriban gyermek és felnőtt egyaránt dúdolta az egész országban.

Bergendy István a Süsü, a sárkány főcímdala miatt 2009-ben plágiumgyanúba keveredett, ugyanis az amerikai Willie Mitchell ’70-es években megjelent Cherry Tree című száma – mint kiderült – szinte hangról hangra megegyezik vele. Bergendy István azt állította, soha nem hallott Willie Mitchellről. Az Artisjusnál szövegíróként Csukás István, előadóként a Bergendy zenekar, zeneszerzőként Bergendy István van feltüntetve; a jogdíj a Bergendy–Csukás párosnak jár. Bírósági ügy nem lett az esetből, az Artisjus magyar szerzői jogvédő irodán sem történt bejelentés.

Az 1980-as évtized elején Bergendy István megalakította a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalon Zenekart, amelynek tizenkét tagja közül nyolc volt zenész, négy pedig énekes és vokalista. Az együttes a 20. század mindenfajta könnyűzenéjét, tánczenéjét adta elő show-szerűen elegáns egyenruhákban, igényesen. Bálok rendszeres fellépői voltak, tánciskola felvételeik lemezen, televízió-sorozatban és videokazettán is megjelentek. 2009 októberében a zenekart kisebb létszámú együttes váltotta fel, amelyet két éve feloszlatott.

Az egykori Ifjúsági Parkban ismerte meg leendő feleségét, Várady Juditot, akit 1966-ban vitt oltár elé, s két gyermekük született. A művész két évvel ezelőtt, 81 éves korában, a koronavírus-fertőzés szövődményeik következtében hunyt el. 

Fejléckép: Bergendy István 1984-ben (Fotó/Forrás: Urbán Tamás)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Sokat tanulok a gyerekektől” – Simon Zoltán, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Simon Zoltánt, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI digitális kultúra oktatóját, a robotika tehetségműhely vezetőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.