A tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium fizika-kémia szakos tanára egyéni és csoportos tehetséggondozó munkát és versenyszervezői tevékenységet is végez. Empatikus személyisége számos tanítványát segítette át a tanuláshoz és versenyzéshez kapcsolódó nehézségeken, diákjai jelentős hazai és nemzetközi versenyeredményeket értek el. Jelentős szerepet vállal a fizika tantárgy élményközelibbé tételét segítő laborfoglalkozások vezetésében és a tananyagok kidolgozásában.
Diákjainak már a középiskolás éveik alatt lehetőséget teremt arra, hogy betekintsenek az egyetemek világába, kutatómunkákban segíti őket és közösen tartanak előadásokat.
Nem csak saját tárgyaiban támogatja a tehetséges diákokat, hanem iskolája tehetségkoordinátoraként az intézmény teljes tehetséggondozási rendszerének fejlesztéséért felelős. Tevékenységének meghatározó része számos nemzetközi tudományos diákprogram koordinálása, és a hátrányos helyzetű tehetséges diákokat támogató Arany János programban való részvétel is. – írta Szeidemann Ákos munkatársa a jelölésben.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Szeidemann Ákos (fotó/forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)