Az idén 70 esztendős Márta István Erkel-díjas fesztiválalapító-szervezőt, színházigazgatót, közösségteremtő komponistát aligha kell bemutatni bárkinek, a Művészetek Völgye alapítója, a Mandel Quartet csembalistája, színházak zenei vezetője, számos zenemű, köztük több mint háromszáz színházi és filmzene alkotója idén kerek évfordulóhoz érkezik, ebből az alkalomból életmű-beszélgetésre és koncertre kerül sor a Magyar Zene Házában.
Kaleidoszkóp – beszélgetés
A zeneszerző és muzsikus pályája meglepetésekkel teli utazás a zene világának különböző műfajaiba. A „tanult mesterségétől” el-elkalandozó, örökké kísérletező Erkel Ferenc-díjas művész tevékenysége –
a valahai 180-as csoporton át a beat és punk zenén keresztül a Mandel Quartetig, az István, a király szimfonikus részeinek hangszereléséig,
a színházigazgatástól a kapolcsi fesztiválalapításig – sok meseszerű történetet tartalmaz.
Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza igazgatójának beszélgetése a szerzővel maga is egy kísérlet, hisz szinte lehetetlen a gazdag életutat ilyen röviden bemutatni. Talán segítenek ebben a filmbejátszások, azok a kordokumentumok, amelyeken megjelennek a társak, a kollégák, a barátok is, akik végigkísérték a szerző 70 esztendejét.
Kaleidoszkóp – koncert
Márta István nem szokványos koncertperformanszt tart a Magyar Zene Háza koncerttermében. Nem lesz virágcsokor, ünnepi beszéd és könnyes visszaemlékezés, de lesz egy furcsa – az életmű különböző állomásainak töredékeit felelevenítő – kaleidoszkóp.
Elektroakusztikus és multimédiás zenei szösszenetek, barokk stílusban íródott diplomamunka, keserédes kánon, tananyaggá és világlátottakká „nemesedett” kompozíciók;
egy sajátos és öntörvényű, „részleges” komponista életművének részletei.
Az előadók között szerepel Boros Misi (egy neki ajánlott postludiummal), újra színpadra áll a Mandel Quartet. Fellép Szirtes Edina Mókus vonóskvintettje, az Amadinda Együttes játssza a Babaházi történetet, a Free Style Chamber Orchestra (Dés Lászlóval, Gőz Lászlóval) a Karácsony Napja – 24. lecke című kompozíciót. Zenélnek még a Zeneakadémia fiataljai és a Magyar Harsona Együttes. Talán egy új szerzemény is elkészül az estre; a szerző Trip(p)tichon-Bosch címmel komponál egy új darabot.
Márta István 70! KALEIDOSZKÓP
életmű-beszélgetés + koncert
Egy „hetvenkedő” zeneszerző a Magyar Zene Házában
Életmű-beszélgetés – október 3., hétfő, 18:00, Kisterem (ingyenes, de regisztráció kell)
Életműkoncert – október 11. kedd, 19:00, Nagyterem (Jegyvásárlás itt)
Fejléckép forrása: Márta István