Plusz

Életörömre hangolunk! – Szeptemberben jön a Zsidó Kulturális Fesztivál

2022.08.05. 11:00
Ajánlom
Könnyű- és komolyzenei koncertek, irodalmi és gyermekprogramokkal, hazai és nemzetközi művészekkel várja a látogatókat a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 4. és 12. között. A programokat hét fővárosi helyszínen rendezik meg.

Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Kulturális Fesztivált szeptember 4. és 12. között. A fesztivál idén hét budapesti helyszínen várja a közönséget: a Dohány utcai, a Frankel Leó úti, a Hegedűs Gyula utcai és a Rumbach utcai zsinagógában, a Bálint Házban, s idén először lesznek fesztiválprogramok a Madách Színház Tolnay Szalonjában és a Magyar Zene Házában is.

A szervezők azt közölték, mivel a pandémia miatt nehéz évek állnak mögöttünk, az idei fesztivál jelmondata: Életörömre hangolunk! A közönség a bő egy hét alatt hazai és nemzetközi művészek előadásában könnyű- és komolyzenei koncerteken vehet részt, valamint irodalmi és gyermekprogramokból is választhatnak.

A rendezvényen fellép mások mellett

Falusi Mariann, Koncz Zsuzsa, Rost Andrea, Malek Andrea, Müller Péter Sziámi, Oláh Ibolya, László Boldizsár, Gájer Bálint, Veres Mónika Nika, Szulák Andrea vagy Bauer Andrea.

FalusiMariann-110017.jpg

Falusi Mariann (Fotó/Forrás: Zsidó Kulturális Fesztivál)

A színházak világában nem csak a prózai alakításaikkal, de az énektudásukkal is kiemelkedő színművészek közül fellép például Kern András, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Fesztbaum Béla, Gubik Petra, Gergely Róbert és a Monarchia Operett sztárjai.

A hazai zenésztársadalomból is jelentős művészek képviseltetik magukat: velünk lesz többek között

Havasi Balázs, Gerendás Péter, Födő Sándor, Heilig Gábor, Jáger Bandi, Korcsolán Orsolya, Szakcsi Lakatos Béla, Bolya Mátyás, Szokolay Dongó Balázs és Banda Pál.

Koncertet ad többek közt a Jávori Fegya által vezetett Budapest Klezmer Band, Masa Tamás által vezetett Sabbathsong Klezmer Band és a Klezmerész zenekar koncertje, akik idén Janicsák Vecával egészülnek ki.

Sabbathsong_KlezmerBand-110017.jpg

Sabbathsong Klezmer Band (Fotó/Forrás: Zsidó Kulturális Fesztivál)

A nemzetközi hírű sztárok közül sikerült Budapestre csábítani az izraeli popzene új keleti díváját, a gyönyörűséges hangú és különleges kisugárzású LALA Tamart, a szintén izraeli Nigun Kvartettet, valamint a szefárd dalok sztárját, Mara Arandát Spanyolországból.

De az érdeklődők megnézhetik Szép Ernő Emberszag című regényének új, a Madách Színház által készített filmadaptációját. A Bálint Házban pedig könyvbemutatókkal, gyerekprogramokkal, beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, valamint a Szentély a viharban – a budapesti zsidók megmentése című szabadtéri kiállítást is megtekinthetik a „Cipők a Duna-parton” holokauszt emlékműnél.

24. Zsidó Kulturális Fesztivál

Szeptember 4-12. 
További részletek az esemény honlapján.

Fejléckép: Koncz Zsuzsa (Fotó/Forrás: Nerpel Nikoletta)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Mesterek öröksége, tanítványok hangja – áprilisi koncertek a Hagyományok Házában

A Mesterek és tanítványok előadásainak középpontjában kiváló előadók, igazi mesterek állnak, míg a Tematikus népzenei koncertek című sorozat a tanítványoknak kínál fellépési lehetőséget Áprilisban Kerényi Róbert és Biró Zsófia Sára műsora várja az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Plusz ajánló

Életre kelnek a hagyományok a XV. kerületben

A magyar népviselet napját különleges programsorozattal ünnepli a XV. kerület. Április 25-én személyes történeteken át előadásokkal, tánccal, kézműves foglalkozással mutatják be Rákospalota és más tájegységek gazdag hagyományait.
Plusz ajánló

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.
Plusz ajánló

Táncba kezd a tavasz az áprilisi Fidelióban

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2026. áprilisi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!