Plusz

Elhunyt Alexander Brody

2022.02.14. 09:55
Ajánlom
89 éves korában elhunyt Alexander Brody világhírű reklámszakember, a magyar irodalom mecénása, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) tiszteletbeli örökös tagja.

Alexander Brodyt a budai otthonában érte a halál szombat éjjel, 89 éves volt. A szakember, író, üzletember pályafutása során igen sokat tett a magyar kultúráért, ő alapította meg az elsőkötetes szerzőket díjazó Bródy Sándor-díjat, és ő volt az egyik alapítója és mecénása a Bolyai János alkotói díjnak.

Életművével nagy hatással volt a nemzetközi- és ezáltal a magyar kommunikációs iparágra, sokat tett a reklámipar fejlődéséért. A Magyar Reklámszövetség eddig hét kiváló szakembernek adományozott tiszteletbeli örökös tag címet.

Alexander Brody, Bródy Sándorként született 1933. január 28-án Budapesten, Bródy Sándor unokája és Hunyady Sándor unokaöccseként. Budapesten nőtt fel, tizenöt évesen került Amerikába, ahol felvette az Alexander Brody nevet. A Princetoni Egyetemen szerzett diplomát, majd a Young and Rubicam reklámcégnél helyezkedett el, ahol harmincnégy év alatt kifutófiúból a cég nemzetközi igazgatója lett. 1984–1987 között a Reklám Világszövetség elnöke volt. 1993-ban vonult vissza, egyre több időt töltött Magyarországon.

A Magvető Kiadó így búcsúzott szerzőjétől: 

 

Fejléckép:  Alexander Brody / fotó: Magvető Kiadó (facebook)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Plusz hír

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Plusz ajánló

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Október 11-én a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának estjén neves művészek tolmácsolásában kerülhetünk közelebb nagyszerű írók és költők irodalmi világához.
Plusz ajánló

Ma indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

Az országos rendezvénysorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témaköreihez kapcsolódik. Másfél hónapon keresztül közel 130 múzeum részvételével több mint 700-féle program csalogat múzeumi látogatásra.
Plusz hír

Újabb nyolc lábnyomot helyeztek el a Halhatatlanok sétányán

Az idei évben újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Az új Örökös Tagok lábnyomát szeptember 23-án helyezték el a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán.