Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

2025.04.21. 11:35
Ajánlom
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál. Egy nappal korábban, húsvétvasárnap még megjelent a hívek előtt, és röviden szólt is hozzájuk.

Ferenc pápa argentin jezsuita szerzetes, a 266. római pápa, az első latin-amerikai katolikus egyházfő. Jorge Mario Bergoglio néven született 1936. december 17-én Buenos Airesben, 2013. március 13-án választották a katolikus egyház fejévé.

Haláláról Kevin Farrell bíboros adott hírt a Vatikán tévécsatornáján e szavakkal: „Kedves testvéreim és nővéreim, mély szomorúsággal kell bejelentenem Ferenc szentatyánk halálát. Ma reggel 7 óra 35 perckor Róma püspöke, Ferenc visszatért az Úr házába. Egész életét az Úr és az ő egyházának szolgálatára szentelte. Hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel tanított minket arra, hogyan éljük meg az evangélium értékeit –

különösen a legszegényebbek és leginkább kirekesztettek javára.

A némaságra ítélt zenészeket bátorította Ferenc pápa

Kapcsolódó

A némaságra ítélt zenészeket bátorította Ferenc pápa

A római egyházfő videoüzenetben szólt azokhoz a muzsikusokhoz, akiket némaságra ítélt a járvány. Szerinte a zene az egyházi liturgia elmaradhatatlan része, és reméli, hamarosan újra az lehet.

1957-ben, húszas évei elején Jorge Mario Bergoglión egy súlyos légúti fertőzés következtében tüdőműtétet hajtottak végre Argentínában, a tüdejének egy részét eltávolították. Idősebb korára Ferenc pápa gyakran szenvedett különböző légúti megbetegedésektől. Idén februárban kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála, 38 nap kórházi kezelés után térhetett vissza otthonába, a Szent Márta-házba.

Magyarországi látogatásai

Ferenc pápa két alkalommal látogatott el Magyarországra. 2021. szeptember 12-én részt vett a Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséjén, 2023-ban pedig a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciára érkezett, amelynek csúcspontjaként, április 30-án szentmisét tartott Budapesten, a Kossuth téren. Első látogatása alkalmával Rilkétől és Radnóti Miklóstól is idézett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával folytatott találkozóján.

Radnótitól idézett Ferenc pápa budapesti látogatása során

Kapcsolódó

Radnótitól idézett Ferenc pápa budapesti látogatása során

A Szentatya a Bori notesz sorai mellett Rainer Maria Rilkétől is idézett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával folytatott találkozóján.

„Szeretettel emlékszünk vissza a Szentatya 2021-es és 2023-as magyarországi látogatására, amelyeken egyértelmű volt, hogy a szívében őrzi a magyar népet – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, aki szerint Ferenc pápa az „úton levő”, a „meghallgató”, a teremtett környezetre és a perifériákra figyelő egyházról tanított.

A Vatikán hírcsatornája azt is közölte, hogy 2024 áprilisában Ferenc pápa jóváhagyta a pápai temetési szertartások liturgikus könyvének frissített kiadását, amely majd irányt ad a megtartandó temetési szentmisének. A második kiadás több újdonságot is bevezet, többek között azt, hogyan kell eljárni a pápa földi maradványaival halála után. A halál megállapítása ezentúl a kápolnában történik, nem pedig abban a helyiségben, ahol elhunyt, és a testét azonnal a koporsóba helyezik.

Olvass bele a Ferenc pápa megmondja című kötetbe!

Kapcsolódó

Olvass bele a Ferenc pápa megmondja című kötetbe!

Nem kell kereszténynek, sőt még vallásosnak sem lenni, hogy találjunk megfontolandó, értékes és bátorító gondolatokra leljünk a kötetben található írások között.

Diego Ravelli érsek, az apostoli szertartások mestere szerint

Ferenc pápa azt kérte, hogy a temetési szertartás legyen egyszerűsített,

és a hangsúly az egyház hitének kifejezésén legyen a feltámadt Krisztus testében. „A megújított szertartás még inkább azt kívánja hangsúlyozni, hogy a római pápa temetése egy pásztor és Krisztus tanítványának temetése, nem pedig egy e világi hatalmasságé” – idézte a Vatican News Diego Ravelli érseket.

Fejléckép: Ferenc pápa 2021-ben (fotó/forrás: Quirinale.it / Wikipedia)

Ferenc pápa magyar származású holokauszt-túlélőnél tett látogatást Rómában

Kapcsolódó

Ferenc pápa magyar származású holokauszt-túlélőnél tett látogatást Rómában

Az egyházfő római otthonában kereste fel a nála öt évvel idősebb magyar származású írónőt, Bruck Edith-et, aki a koncentrációs táborokban eltöltött időről beszélt a szentatyának.

KÉP-regény: Az argentin aranyháromszög

KÉP-regény: Az argentin aranyháromszög

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal háromrészes sorozatba kezd Argentína legnagyobb exportcikkeiről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Sokat tanulok a gyerekektől” – Simon Zoltán, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Simon Zoltánt, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI digitális kultúra oktatóját, a robotika tehetségműhely vezetőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.