Plusz

Elhunyt Gazsi Zoltán

2026.06.30. 10:15
Ajánlom
Hosszantartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Gazsi Zoltán, az Önzetlenség napja kezdeményezés elindítója, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője.

Gazsi Zoltán halálhíréről felesége számolt be a közösségi oldalán. „Ma reggel meghalt Gazsi  Zoli. Megállt az idő és kiürült a tér. Csend van és fájdalom. Szeretés és örök emlékezés” – olvasható a bejegyzésben.

Gazsi Zoltán 1965-ben született. Tanulmányait a Radnóti Miklós Gimnázium speciális biológia-kémia tagozatán végezte Szegeden. A gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte diplomáját, ezt követően a Mezőgazdasági Minősítő Intézetben dolgozott, majd 14 éven keresztül multinacionális környezetben a Syngenta vállalatnál. 2007-től az Eisberg ügyvezető igazgatója, 2024-2025 között cégvezetője volt.

Gazsi Zoltán humanista vezetői felfogása nagy hatással volt a vállalati kultúrára.

Haláláig dolgozott azon, hogy kapcsolatokat építsen, az érték- és emberközpontú cégvezetésre inspiráljon másokat.

A nevéhez fűződik az Önzetlenség napja című kezdeményezés, mely során civil szervezetek, önkéntesek, vállalatok és érdeklődők találkozhatnak egymással, hogy megmutassák: a közösségek ereje valós, élő és formálható.

2024-ben könyvet is írt Emberszemlélet – Az életigenlő cégvezető címmel, amely egyszerre útmutató vezetőknek, valamint a szerző memoárja. Gazsi Zoltánt akkor a Lírástudók podcastban Grisnik Petra is vendégül látta. Az üzletember az interjú során felidézte, milyen élmény volt végigdolgozni a gyárban minden egyes munkafolyamatot, miben követi és miben nem követi a mainstream elképzeléseket arról, hogy milyen a jó cégvezető. Emellett őszintén beszélt arról is, milyen kihívások elé állította a rákbetegség.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Forrás: Forbes, Telex

Fejléckép: Gazsi Zoltán (Forrás: Partvonal Könyvkiadó)

„Sok vezető nem hisz abban, amit én csinálok” – Gazsi Zoltán a Lírástudók vendége

Kapcsolódó

„Sok vezető nem hisz abban, amit én csinálok” – Gazsi Zoltán a Lírástudók vendége

Az Eisberg Hungary ügyvezetője járt nálunk, aki elmondta, mit keresnek valójában egy vezetőben a munkavállalók, és miért írt könyvet a saját tapasztalatáról, amibe egy rákbetegség legyőzése is beletartozik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz hír

Orbán János Dénes visszavásárolná műveit a KMTG-től

A Kossuth-díjas szerző ezt Tarr Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében jelentette be, amelyben arról is ír, szeretné tisztázni becsületét. Bejelentése azután érkezett, hogy a kulturális kormányzat feljelentést tett az ügyben.
Plusz interjú

Lábas Viki: „Vállalom azt, ami van” – a Kultikötőben látható az Az én szívem játszik

Az Az én szívem játszik azokat az apró, hétköznapi pillanatokat szeretné megragadni, amelyekért érdemes minden reggel újrakezdeni, és tiszta lappal álmodni a jövőről. Lábas Viki-interjú.
Plusz hír

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Plusz hír

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.