Plusz

Elhunyt Jan Assmann egyiptológus, vallástörténész

2024.02.21. 14:15
Ajánlom
A világhírű német tudós nevéhez fűződik egyebek közt a kulturális emlékezet fogalma, amelyet feleségével közösen dolgoztak ki. 2018-ban a Német Könyvkereskedelem Békedíjával tüntették ki.

Jan Assmann a Hedielbergi Egyetem tájékoztatása szerint február 19-én este hunyt el Konstanzban, a tudós 85 éves volt – vette észre a Telex a Zeit Online oldalán.

Jan Assmann 1938. július 7-én született Langelsheimben. Középfokú tanulmányait Lübeckben és Heidelbergben folytatta, egyetemi tanulmányait pedig Münchenben, Heidelbergben, Göttingenben és Párizsban végezte.

1976-tól a Heidelbergi Egyetem professzora volt, de tanított Párizsan, Jeruzsálemben és az Egyesült Államokban is.

2003-ban vonult nyugdíjba.

Assmann egyiptológus, kultúra- és vallástudós volt, kutatásának középpontjában az ókori Egyiptom társadalmi élete állt, az idő megértésétől a halál és a túlvilági élet gondolatán át az interperszonális kapcsolatokig és az istenek ábrázolásáig. 

Az igazi hírnevet A kulturális emlékezet című könyve hozott neki, amelyben egyebek közt az egyistenhit kialakulását és újszerűségének okait vizsgálta.

Feleségével, Aleida Assmann-nal együtt közösen dolgozták ki a kulturális emlékezet fogalmát, amellyel arra keresték a választ, hogy mely tényezők járnak hozzá az identitás és a tudat kialakulásához a társadalmakban. Munkájukat 2018-ban a Német Könyvkereskedelem Békedíjával ismerték el.

Jann Assmann több műve is olvasható magyarul, legutóbb 2020-ban jelent meg A Varázsfuvola – Opera és misztérium című könyve az Atlantisz Kiadó gondozásában.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Jan Assmann (Fotó/Forrás: Martin Kraft / Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Plusz interjú

Legendás öltözékek – Öltözékek legendái – Regőczy Krisztina kűrruhája a Folk Fashion kiállításon

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításán Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó matyómintás övvel díszített kűrruhája is megtekinthető.
Plusz hír

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz hír

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz hír

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.