Plusz

Elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológus

2024.08.21. 09:55
Ajánlom
Életének 96. évében elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológus, a magyar szociológia iskolateremtő alakja. Temetését később, szűk családi körben tartják.

Losonczi Ágnes 1928. augusztus 27-én született Debrecenben. A világháború alatt deportálták, hazatérését követően táncművészeti, színházrendezői és bölcsész tanulmányokat követően a Népművelési Minisztériumban dolgozott, majd az 1960-as évektől érdeklődése a szociológia felé fordult.

Alapítója, később igazgatója volt a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének. Első kutatásai a zene társadalmi szerepével foglalkoztak, innen az életmód kérdései felé vitte érdeklődése, majd az egészségügy, az életfordulók, az öregség, a traumatizáció és az idő fogalma került kutatásai középpontjába.

Első könyve 1969-ben jelent meg, utolsó monográfiáját 2009-ben, nyolcvanegy éves korában publikálta. Kötetei és tanulmányai közül jó néhány az adott terület alapvető szakirodalmává vált, vendégoktatóként számos magyar egyetemen megfordult.

Kivételes intellektusa, embersége és derűt sugárzó személyisége a magyar tudományos élet kivételes alakjává avatta.

Losonczi Ágnes 1993-1998 között a Magyar Mozgókép Alapítvány dokumentumfilmes szakkuratóriumának elnöke volt. Részt vett a Szociológia és a Replika című folyóiratok szerkesztésében. Fontosabb művei A zene életének szociológiája (1969), Ártó-védő társadalom (1989), Sorsba fordult történelem (2005) és Az ember ideje (2009) című munkái.

Munkáját 1999-ben Balázs Béla-díjjal, 2004-ben Akadémiai Díjjal, 2006-ban Nemes Nagy Ágnes-esszédíjjal ismerték el. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést és Prima díjat vehetett át. 2017-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki „a magyar szociológia egyik legnagyobb hatású tudósaként végzett jelentős zeneszociológiai kutatásai mellett újító szellemű, elsősorban a társadalmi fordulatok egyénre gyakorolt hatásával, illetve a traumatikus életszakaszok megélésének témájával kapcsolatos nagy jelentőségű tudományos életműve elismeréseként”. 2019-ben Hazám-díjat kapott.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Losonczi Ágnes (fotó/forrás: Gondolat Kiadó)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

„A pedagógus nemcsak tanít, hanem nevel is” – Baráth Márta, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Baráth Mártát, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos oktatóját ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Ne beszéljünk a tanításról, hanem csináljuk” – Gruber László, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Gruber Lászlót, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és AMI földrajzszakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.