Plusz

Elhunyt Schanda Beáta

2022.05.31. 13:10
Ajánlom
A közismert művészeti menedzsert számos zenei és táncművészeti intézmény munkatársát, néhány nappal korábban tüntette ki a Magyar Táncművészeti Egyetem.

Elhunyt Schanda Beáta művészeti menedzser – tette a közzé a szomorú hírt a Papageno.

Schanda Beáta 1975-től a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán tanult könyvtár, ének-zene szakon. 2002 és 2005 között a Pécsi Tudományegyetem művelődésszervező szakának volt hallgatója. 2015-ben a Magyar Táncművészeti Főiskola tánctanár, táncelmélet és -történet szakirányán is diplomát szerzett. 1979–1981 között a Petőfi Sándor Általános Iskola (Budapest XI. kerület) karvezető ének-zene tanára volt, majd 1981-től több mint tíz éven át vezette a Jeunesses Musicales Magyarországi Szervezetét. A Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek ügyvezető igazgatója és titkára volt, valamint a Nemzetközi ill. az Európai Zenei Tanács vezetőségének tagja.

1992-től 2001-ig az Interart Fesztiválközpontnál vállalt munkát, majd a Magyar Táncművészeti Egyetem docenseként helyezkedett el. Pályája során több alkalommal vezetett műsort a Bartók Rádióban és a Duna Televízióban. 2003-ban Fehér Rózsa-díjjal, 2005-ben pedig Bánffy Miklós-díjjal ismerték el. A Magyar Táncművészeti Egyetemen végzett munkásságáért 2022-ben Lőrinc György-díjat vehetett át.

A nagyközönség is találkozhatott vele, hiszen a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny fordulói során rendszeresen tájékoztatta a hallgatóságot a verseny menetéről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz interjú

Mindenek újulnak – Berecz András a legtökéletesebb hangszerről, természetességről és fényjelekről

Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.
Plusz hír

Diákok és hobbizenészek is színpadra lépnek a Magyar Zene Háza Fringe-programjában

A tavalyi nagy siker után 2025 elején ismét meghirdette Fringe programját a Magyar Zene Háza. A március végi határidőig közel kétszázan jelentkeztek, közülük huszonhét produkció kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon a Zene Házában.
Plusz interjú

A legmagasabb szintű érzésátadás – EDDA Művek a Margitszigeti Színházban

Séta a múltban – ez a címe az EDDA Művek június 21-i koncertjének, amellyel az ikonikus rockegyüttes a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lép fel. Exkluzív interjú készült Pataky Attilával az EDDA több mint ötvenéves történetéből.
Plusz ajánló

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.