Meghalok. Meglásd, ebből nincs kiút. Ez egy kijelentő mondat, vagyis kettő"

- írta Vathy Zsuzsa Életünk, halálunk című, 2007-ben megjelent, drámai vallomásokat összegző novellakötetében, amiben férjével, Lázár Ervinnel vállalt sorsközösségét dolgozza föl és egyúttal új megvilágításba helyezi annak betegségét és halálát.

Vathy Zsuzsa 1940. április 15-én született Pápán. Pápán érettségizett, a Türr István Gimnáziumban 1958-ban. Elvégezte a Veszprémi Vegyipari Egyetemet olajmérnök szakon, majd 1965-ben vegyészmérnök lett a százhalombattai olajfinomítóban. Első novellája 1968-ban jelent meg, 1970-től újságíró, 1986-tól a Képes 7 gyermekrovatának szerkesztője, 1990-92 között a Kortárs prózarovatának szerkesztője, 1992-től szellemi szabadfoglalkozású, szabadúszó író volt.

Vathy Zsuzsa és Lázár Ervin

Önéletrajzi fogantatású műveiben a gyermek- és ifjúkort, a nemzedéki ellentéteket, a fiatalság helykeresését, az életmódváltás nehézségeit és kudarcait ábrázolta. Erőssége a hiteles, pontos környezetrajz, a dolgok és az atmoszféra realisztikus megragadása.

Főként kisregényei lettek sikeresek, közülük a legismertebb a Ki látott rétisast? (1984). Több elbeszélés-kötete is megjelent, például az Adjál nekem vasfogat (1973), Lúdtalpbetét Adonisznak (1977), Az ősi háztető (1980), Éjjel a fűben (1985), Szívrepesve (1989) és a Túlélés románcai (1991). Riportjait az Úgy hívtak, hogy nyúlpatikus (1983) és a Kvarcóra, ír himnusszal (1985) című kötetekben gyűjtötte össze. További művei: Itthon vagyok (1987), Beszélő kert (1993), Itt a szépséget nézzük (1995), Búrkifli (1997), Kalandregény (1999), Gördeszkák és űrdeszkák (2000), Angyalhíd (2003), Herend, az más (2006), Életünk, halálunk (2007), Angolpark (2009).

Édesapja, Vathy Gábor ügyvéd, édesanyja, Sághi Magda tanítónő volt. Édesapja első generációs értelmiségiként beindította ügyvédi irodáját, az Esterházy Tamás által kedvezményes áron kiparcellázott földekből pedig 70 holdat vásárolt, hogy megalapozza későbbi családja életét. Foglalkozása és "vagyona" azonban alapot szolgáltatott arra, hogy a "nép ellenségének" tekintsék, és 1958 után passzivitásba szorítva élje életét, ami kihatott Vathy Zsuzsa sorsára is. Családja történetét Curriculum vitae (Kortárs Kiadó, 1995) című írásában foglalta össze. 

A József Attila-díjat 1986-ban kapta meg, és ugyanebben az évben elnyerte a Móra Ferenc Könyvkiadó nívódíját és Az Év Könyve jutalmat. 1990-ben a Magvető Könyvkiadó nívódíjasa lett. A Nagy Lajos-díjjal 1995-ben ismerték el, a Szobotka-díjat 1996-ban kapta meg. 2010-ben négy évtizedes prózaírói munkájáért és az Angolpark című novelláskötetéért Márai Sándor-díjat kapott. 2013-ban Prima-díjjal ismerték el. 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült.