Plusz

Elmaradt az őszi Ördögkatlan is, helyette fákat ültettek a szervezők

2020.11.03. 16:30
Ajánlom
Október végén faültetéssel és ősbemutatóval köszöntek el a szervezők és a befogadó falvak a vírus-sújtotta 2020-as évtől. Nem hozott szerencsét nekik a 13-as szám: a 13. Ördögkatlan Fesztivált rendezték volna az idei nyáron, ám nem csak ezt, de a pótlásának szánt, őszi Ördögkatlan Napokat is el kellett hagyni a járvány miatt.

De a települések lakói és a Katlan szervezői is vallják: „Mulatságnak lennie kell!”, szóval nem hagyták annyiban. Beremenden, Nagyharsányban és Villánykövesden mintegy száz fát és gyümölcsbokrot ültettek el, hogy azok jövőre, a 14. Ördögkatlanban büszkén hirdessék, „Jövőnek lennie kell!”

122679146_3951316288230232_1822707096160016292_o-163408.jpg

Faültetés október 25-én az Ördögkatlan helyett (Fotó/Forrás: Ördögkatlan)

A szervezők beszámolója szerint a helyi nénik és bácsik, messziről jött, nosztalgiázó katlan-látogatók és a kicsi gyerekek vödrökkel és lapátokkal egyaránt szorgoskodtak, hogy a hárs- és juharfák, kőris- és ostorfák, mézalmácska- és vérmogyoróbokrok biztonsággal földbe kerüljenek.

Földbe került a két védnök fája is: egy fekete nyár Cseh Tamás emlékére és egy fehér nyár Törőcsik Mari tiszteletére.

Utóbbit a spontán és személyes program is megidézte: Matta Lóri bábozott gyerekeknek-felnőtteknek, Kisgyörgy Kincső, nagyharsányi iskolás népdalt énekelt, a Faluturisták szokás szerint bolondoztak (és persze Etus is ültetett), Beck Zoli utcazenélt, hogy aztán a Szuhay Marci és Kiss Andor által megépített 13-as szám meggyújtásakor elénekeljen egy Cseh Tamás-dalt. Lobogott a tűz, földre hanyatlott a tizenhármas, és mindenki boldogan hallgatta: „Csönded vagyok…”

122532448_3951316971563497_2378380148126665534_o-163408.jpg

Faültetés október 25-én az Ördögkatlan helyett (Fotó/Forrás: Ördögkatlan)

A zöld hétvége megrendítő lezárása volt a k2 Színház Béke című előadása. A Déryné Program keretében létrejött produkciót Benkó Bence és Fábián Péter írta és rendezte. Rozs Tamás zenész és a színészek Mozarttal és zsidó dallamokkal fűszerezték az előadást, amelynek története Jézus születését és Heródes tébolyult válaszát mesélte el, amikor a békét hozó Megváltót csecsemők pusztulása követte. A darab kérdése: miért nem tudunk békességben élni?

A szervezők remélik, hogy 2021-ben találkoznak a fesztiválozókkal, és nagyobb közönség is láthatja az előadást.

 „Nem koncertet adunk, hanem együtt játsszuk azt a közönséggel” – Interjú Beck Zolival

Kapcsolódó

 „Nem koncertet adunk, hanem együtt játsszuk azt a közönséggel” – Interjú Beck Zolival

Az idén húszéves 30Y nem pont úgy képzelte a 2020-as évet, ahogy az eddig alakult, ám ezzel együtt – és ettől függetlenül – azért beszélgettünk egyet Beck Zolival arról, hogy mitől is volt annyira fontos az együttzenéléssel töltött két évtized.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Könyv

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Közösségi napot és találkozót szerveznek Kálloy Molnár Péter emlékére

Az eseményen fellép többek között Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabó Győző, Kálid Artúr, Jávori Ferenc Fegya, Janza Kata, Földes László Hobo, Palya Bea és Hrutka Róbert is.
Plusz ajánló

Kincsvadászat a határon túl – jön a Partitúra új évada!

Online tér vissza a kulturális ismeretterjesztő műsor: Pozsony, Kassa, Szabadka, Eszék, számos erdélyi város és egy speciális, a geopolitikai helyzet okán Magyarországon rögzített kárpátaljai adás szerepelnek a Partitúra hatodik évadában. A forgatásához Marosvásárhelyen csatlakoztunk.
Plusz hír

Hangoskönyvet és társasjátékfejlesztést is támogat a Pro Cultura Urbis Közalapítvány

A Kuratórium döntése nyomán új kiállítások, városi fesztiválok, multimédiás alkotások és kortárs művészeti programok indulhatnak el, tovább gazdagítva Budapest kulturális kínálatát és építve a város kreatív közösségét.
Plusz ajánló

Hangok a nyílt tengerről – Budapesten is bemutatja új albumát Yann Tiersen

Az Amélie csodálatos élete és a Good bye, Lenin! zeneszerzője legújabb,  Rathlin from a Distance | The Liquid Hour  című lemezének dalait hozza el a Barba Negra színpadára február végén. 
Plusz hír

Az Essentia Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet esszenciáját a Pesti Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A művészeti esemény negyven eseménnyel és minden eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.