Plusz

Elstartolt a 10. Mézesvölgyi Nyár

2026.06.22. 10:05
Ajánlom
Június 21-én este kezdetét vette a Veres 1 Színház által szervezett eseménysorozat, amely nyár végéig változatos programokkal várja a közönséget szabadtéri színpadán.

Charlie nagyszabású koncertjével vasárnap este hivatalosan is megnyitotta kapuit Pest megye legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Mézesvölgyi Nyár.

A Veres 1 Színház szervezésében megvalósuló, idén jubileumi, 10. évadát ünneplő programsorozat egészen a nyár végéig várja a minőségi kikapcsolódásra vágyókat.

A rendezvény augusztus 29-ig, összesen 25 estén át, 23 különböző produkcióval – köztük koncertekkel, színházi vendégjátékokkal és saját sikerdarabokkal – költözik a csillagos ég alá, Veresegyházon.

Mezesnyitas2-100553.jpg

A Mézesvölgyi Nyár nyitókoncertje (Fotó/Forrás: Veres 1 Színház)

Részletes program és jegyek itt érhetők el. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A Mézesvölgyi Nyár nyitókoncertje (forrás: Veres 1 Színház)

Veres 1 Színház

„A 2014-ben alakult Veres 1 Színház nem színházi startup többé. Serdülőkorba léptünk. Kitapinthatóvá vált az ízlésvilágunk, rátaláltunk a hangunkra, de ennél még fontosabb: a közönségünkre. Több mint 600 ezer néző szavazott az elmúlt tíz évben arra, amit csinálunk” – mondja Venyige Sándor, a Veres 1 Színház igazgatója. Állítja, így alakítható ki a sikeres műsorpolitika, és ez teszi üzletileg is tervezhetővé a működést. A pályázati pénz és állami támogatás nélkül működő modell alapja az erős tulajdonosi szemlélet elvárása a kollégáktól, a változásokra való gyors reagálás és az örök kíváncsiság.

A társulat az elmúlt években 150 helyszínen, több mint 600 ezer nézőnek játszott 1600 előadásnál is többet – az ország szinte minden pontján. Létrehozta saját szabadtéri játszóhelyét, a Mézesvölgyi Nyár pedig mára Pest megye legnagyobb összművészeti fesztiváljává nőtte ki magát.

A Veres 1 Színház sikere mögött elhivatott szakemberek állnak,

akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy a kultúra és a színházművészet értékei minél szélesebb közönséghez eljussanak. A vezetőség tagjai több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a színház- és kulturális menedzsment területén, és elkötelezetten formálják a Veres 1 Színház művészi és szakmai irányvonalát.

„Talán mondható, hogy mi ezt a nagy közösségi játékot sajátosan fogjuk fel: nézőink belépőjegyeikkel, bérleteikkel bizalmat vásárolnak tőlünk – számunkra viszont a szabadságot veszik meg.

A Nézők tartják el a színházat, a Nézők a legfőbb részvényeseink.”

veres1szinhaz.hu

mezesvolgyinyar.hu

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz hír

Orbán János Dénes visszavásárolná műveit a KMTG-től

A Kossuth-díjas szerző ezt Tarr Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében jelentette be, amelyben arról is ír, szeretné tisztázni becsületét. Bejelentése azután érkezett, hogy a kulturális kormányzat feljelentést tett az ügyben.
Plusz interjú

Lábas Viki: „Vállalom azt, ami van” – a Kultikötőben látható az Az én szívem játszik

Az Az én szívem játszik azokat az apró, hétköznapi pillanatokat szeretné megragadni, amelyekért érdemes minden reggel újrakezdeni, és tiszta lappal álmodni a jövőről. Lábas Viki-interjú.
Plusz hír

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Plusz hír

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.