„Építészeti mesemondónak szoktam hívni magamat…" - Beszélgetés Zubreczki Dáviddal

Hogyan vagy miért kezdett el érdekelni a városépítészet?

Gimnáziumban még elsősorban a természet- és a környezetvédelem érdekelt, így kerültem a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetébe. Az egyetemen viszont rengeteget tanultunk a városról és a tájról, engem pedig egyre jobban behúzott ez a téma. Építészetet ugyan keveset hallgattunk, de az annál izgalmasabb volt. Elsősorban a hagyományos népi, és az abból táplálkozó organikus építészetet szerettették meg velünk olyan előadók, mint Makovecz Imre vagy Reischl Gábor.

Vidéken is az ember alkotta épületeket keresed vagy el tudsz időzni a táj és a természet érintetlenségében?

A természet előbb kezdett érdekelni, mint az épített környezet. Kisgyerekkorom óta madarászkodok, letettem a gyűrűző vizsgát, rengeteg kutatótáborban megfordultam. Ma már nem ez foglalkoztat a mindennapokban, de ha szembejön egy ritka állat- vagy növényfaj, akkor hirtelen kibújik belőlem a gyerek, és teljesen lázba tudok jönni tőle.

Zubreczki Dávid Brnóban (Fotó/Forrás: Rákos Blanka / Pesti Vigadó)

Melyik a számodra legkedvesebb épület Budapesten? És melyik vidéken?

Nem vagyok túl jó a legek kiválasztásában, mert ha valamivel sokat foglalkozom, az nagyon magával tud ragadni, és akkor egy darabig az lesz a kedvencem. Egy hónap múlva pedig valami egész más. Most épp egy budapesti templomsétákat bemutató könyvön dolgozom, szóval mostanában a belvárosi Nagyboldogasszony-templomért vagyok oda.

És minderre jönnek az izgalmas kortárs kiegészítések. Olyan az egész, mint egy élő művészettörténeti kiállítás. Ha vidéki épületet kell mondanom, akkor elsőre a veleméri templom jut eszembe. Nem azért, mert ez is templom, hanem mert ez a ház vagy huszonöt éve vonz, és valahogy mindig odavetődöm időről időre.

Zubreczki Dávid Lisszabonban (Fotó/Forrás: Rákos Blanka / Pesti Vigadó)

Melyik építészeti korszak vagy stílus áll hozzád a legközelebb és miért?

Itt ugyanaz a helyzet, mint az adott épületekkel… Mindig más és más stílus szippant be, de a tágan értelmezett huszadik század foglalkoztat a legtöbbet, hiszen leginkább ez vesz körbe bennünket; éppúgy szeretem a szecessziót, mint az art deco-t. Például Dessauban járva az iskola alapításának centenáriumán, egyszerűen lenyűgözött a Bauhaus varázsa. Elképesztő, hogy ezt a campust 1925-ben tervezte Gropius, vagy, hogy milyen sűrű szellemi műhely működött itt, és az hány szállal kötődött hozzánk - nem csak Moholy-Nagy László és Breuer Marcell miatt.

Ugyanakkor ennek a városnak van egy tájépítészeti kincse is, amiről jóval kevesebb szó esik, pedig az is egyedülálló: Lipót herceg angolkertje a XVIII. századból, a dessau-wörlitzi kertbirodalom. A tájképi kertekért ugyanis legalább annyira tudok lelkesedni, mint a húszas évek modern építészetéért.

Külföldön mennyire jársz-kelsz „urbanista" fejjel figyelve az ottani építészetet?

Nem tudom sohasem kikapcsolni magam, hiszen számomra ez az, ami leginkább érdekes egy idegen helyen. Az utazásaim legtöbbje szakmai út, de amikor pihenni megyünk, akkor is – hogyhogy nem – mindig belebotlunk valami nagyon izgalmasba.

Mit gondolsz a rengeteg elhagyatott, omladozó vidéki kastélyról és kúriáról?

A kúriák helyzete nem teljesen reménytelen. Ezek méretüknél fogva könnyebben találnak olyan gazdára, akik életet lehelhetnek beléjük. Kastélyügyben viszont nagyon pesszimista vagyok. Ezek a házak olyan életmódhoz épültek, amilyeneket ma már senki nem gyakorol. Nem is a helyreállításuk jelenti a legnagyobb gondot, hanem az, hogy hogyan töltsük meg élettel azokat. Annyi kastélyt, amennyi Magyarországon van, korhűen rekonstruálni, és a műemléki elvárásoknak megfelelően hasznosítani – lehetőleg a parkjukkal együtt –, egyszerűen lehetetlen.

Nemrég jártam az aszódi Podmaniczky-kastélyban. A hatalmas épület évek óta üresen áll, jó volt látni, hogy most legalább a páratlan barokk díszterme felett kicserélik a tetőt, ezzel megmentve a biztos pusztulástól. De még így is talány, mikor és milyen céllal lehet majd az egész épületegyüttest feléleszteni.

Zubreczki Dávid egy városnéző sétán (Fotó/Forrás: Rákos Blanka / Pesti Vigadó)

Mennyire hordoz szerinted egy tájház és egy barokk kastély azonos értéket?

Egyformán szép és izgalmas tud lenni mindkettő, főleg, ha a környezetével együtt vizsgáljuk őket. Bár biztos népszerű lenne azt mondani, hogy az értékük is egyenlő, azért egy barokk kastély, főleg, ha eredeti szépségében pompázik, és még a kertje is rekonstruálva van, akkor az bizony értékesebb. Leginkább azért, mert az egy teljes egységet jelent, míg a tájház csupán valami egésznek egy kis eleme. Egy pici egysége a falunak, amiből meghagytak valamit mutatóba. Mintha a kastélykertből egy gyönyörű fa maradt volna csak, vagy az egyik szoba freskója. Persze, ha az olyan összetett népi építészeti emlékeket nézzük, mint amilyen Csongrád „óvárosa" vagy a Pityerszer az Őrségben, akkor azok valóban felveszik a versenyt a leghíresebb kastélyokkal is. Nem csak szépségben, de építészettörténeti jelentőségükben is.

Zubreczkid Dávid Sanghajban (Fotó/Forrás: Krizsán András / Pesti Vigadó)

Mi lesz a Pesti Vigadó-sétád tematikája?

Építészeti mesemondónak szoktam hívni magamat néha, és ez a sétáimra halmozottan igaz. A központban az építészet fog állni, talán kevesebb szó esik majd híres történelmi személyekről, mint az megszokott, viszont igyekszem minél több apró részletre és érdekességre felhívni a figyelmet. Szeretem bekapcsolni a házakat egykori környezetükbe, hogy ne úgy gondoljon rájuk a hallgatóság, mint egy magányos műemlékre. Képzeljük el köréjük az egykori várost, utcát és forgalmat is! És persze igyekszem pont úgy előadni, ahogy írni szoktam: félretéve a szakmai szigort és a fölösleges komolykodást.

Van-e kedvenc épületrészleted vagy Vigadó-történeted, amit biztosan megmutatsz és elmesélsz a sétán résztvevőknek?

Az nagyon jól esett, mikor a Pesti Vigadóról írt cikkem után egy olvasó jelezte, hogy Bődey János egyik fotóján felfedezett egy olyan, jelenlegi formájában jelentősen leegyszerűsített lámpát, amelynek az eredetijét Ybl Miklós tervezte, és a fotóit Bécsben őrzik. Ha csak ilyen aprósággal is, de jó személyesen kötődni a ház egyik részletéhez.

Milyen érzésekkel és gondolatokkal jártál először a Pesti Vigadóban?

Nagyon érdekes, hogy ma már nem tudom másmilyennek látni a házat, mint amilyennek ma látom: a magyaros építészeti stílus első remekművének. De emlékszem, hogy gyerekfejjel, mikor először fordultam meg itt, ez is csak egy volt a sok belvárosi palota között. Tetszett, de csak úgy, ahogy a sok más szép pesti ház is tetszett – nem éreztem, hogy ez miben más a többinél. Fontos, hogy ezt az érzést nem szabad elfelejteni, mert akkor tudom igazán megmutatni az épület értékeit, ha tisztában vagyok vele, hogy a séta legelején még nem mindenki látja azokat.

Támogatott tartalom.