Plusz

Erős kezdés: ősbemutatóval, Blahalouisiana szimfonik koncerttel és egy kortárs drámával indítja az évadot a Kultkikötő

2018.06.04. 10:55
Megosztom
Június 22-én, pénteken az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadás ősbemutatójával, valamint a Heisenberg című darabbal nyitja meg az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő.

A színművészeti játszóhelynek és tábornak induló projekt az elmúlt, szűk másfél évtizedben Magyarország leghosszabb összművészeti fesztiváljává nőtte ki magát. A szervezők egész nyáron át, három önálló helyszínen, (Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen), valamint egy új programhelyszínen (a badacsonyi FrissTeraszon), több mint 200 színházi előadással és koncerttel várják a kulturális programokra a vakáció idején is fogékony közönséget. Az első hétvége programját ajánljuk.

Balatonboglár – Anyám, a nyolcadik kerület!

2018. június 22. 21.00 (ŐSBEMUTATÓ!)

Balatonbogláron egy igazán különleges, nem mellesleg saját produkcióval startol a 2018-as Kultkikötő évad: az Anyám, a nyolcadik kerület! című kortárs monodrámát először itt láthatja majd a közönség. A történet szerint „Él egy fiú a nyolcadik kerület közepén. Nem túl okos, de a szíve nagy. Nem tudni, hány éves, de nem is nagyon öregszik. Ahogy benne az értelem, úgy állt meg körülötte az idő. Anyujával lakik egy lakásban. Meg egy káddal. Egy mindenre alkalmas káddal. Lehet abban álmodozni, utazni, képzelegni, aludni, félni, elbújni, és bizony még fürdeni is. Irigylik is a szomszédok a kádat, nekik erre nem telik, kitalálnak hát mindent, hogy kéredzkedhetnének át – legalább egyszer ebben a nyomorult életben kipróbálni, milyen is a dolce vita. Róluk szól ez a monoKRÓM KÁDráma… na meg persze erkölcsről, felnövésről, szegénységről, és nem utolsó sorban az életről és a halálról!

Pál Dániel Levente, Az Úr Nyolcadik Kerülete című könyve nyomán készült előadást Znamenák István rendezi, a főszerepet pedig Vida Péter alakítja.

Nem is tudom, hogy van-e még olyan hely, ami ennyire sokféleképpen különbözik.

Egyszerre szép és csúnya, szakrális és pogány, megható és profán – és még nagyon hosszan lehetne sorolni az ellentéteket” – nyilatkozta a darab kapcsán Vida Péter, aki június 22-én erről az ezerarcú kerületről, és az ott játszódó történetről mesél majd a közönségnek.

Znamenák István

Znamenák István (Fotó/Forrás: Örkény Színház)

Balatonföldvár - Heisenberg (Orlai Produkciós Iroda)

2018. június 22. 20.30

Nem véletlen, hogy az Orlai Produkció előadásai gyakran felbukkannak a Kultkikötő repertoárjában: az aktuális témákat feldolgozó, hiteles alakításokkal és erős szereposztással operáló darabok nagyon népszerűek a tartalmas és elgondolkodtató színházi élményre fogékony közönség körében. Nekik ajánljuk a Heisenberg című, kortárs drámát.

Egy zsúfolt pályaudvaron egy nő megpillant egy idős férfit, és hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába csókol. Alex, a hetvenes hentes és Georgie, a negyvenes pincérnő beszélgetni kezd. Lassan, minden logika és társadalmi konvenció ellenére rájönnek: nekik dolguk van egymással. A találkozás alapjaiban forgatja fel az életüket, és végül nagy utazásra is vállalkoznak, hogy utolérjék életük elmulasztott lehetőségeit...

A Werner Heisenberg, német fizikus, határozatlansági reláció elvéből kiinduló darabban Benedek Miklóst és Ullmann Mónikát láthatjuk.

Ullmann Mónika: „Ilyen erős szöveggel nehéz bánni”

Kapcsolódó

Ullmann Mónika: „Ilyen erős szöveggel nehéz bánni”

Soron következő bemutatójában a színésznő Benedek Miklós partnereként látható a Heisenberg című előadásban, amely bebizonyítja: a szerelem nem ismer korlátokat.

Benedek Miklós és Ullmann Mónika - Heisenberg

Benedek Miklós és Ullmann Mónika - Heisenberg (Fotó/Forrás: Orlai Produkciós Iroda)

Balatonföldvár – Blahalouisiana szimfonik

2018. június 23. 20.30

Schoblocher Barbara énekesnő „ezer közül is felismerhető” hangja és a sajátos Blahalouisiana-hangzás ezúttal klasszikus hangszerekkel egészül ki Balázs Ádám zeneszerző hangszerelésében. „A zenekar a '70-es évek hangulatát varázsolja a Kultkikötő színpadára:

egyszerre lesz ez időutazás, holdra szállás és sétarepülés a zene szárnyán.

Ezt ígéri a már nemzetközi szinten is jeleskedő Blahalouisiana zenekar, akik igazán különlegessé, és várhatóan még emlékezetesebbé teszik a Kultkikötő 2018-as évadának első koncertjét.

A Kultkikötő első hétvégéjét még további kilenc, hasonlóan tartalmas hétvége követi: június 22-től egészen augusztus 26-ig, jellemzően csütörtökön, pénteken és szombaton este hozzák el a szervezők az ország legnépszerűbb színházi előadásait és koncertjeit. De a felnőtteknek szóló előadások mellett, bőséggel lesznek gyerekprogramok is: az igényes szórakoztatás jegyében összeállított repertoárban bábszínházi előadásokat, interaktív gyerekműsorokat és gyerekeknek szóló koncerteket is találunk.

blahalouisiana_img01_300dpi_fotokred_sinco.hu-100045.jpg

Blahalouisiana (Fotó/Forrás: Sinco / Kultkikötő)

A 2018-as évad teljes programkínálata itt található.

Nyár, kultúra, Balaton

Kapcsolódó

Nyár, kultúra, Balaton

Magyarország és a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja 2018. június 22-én kezdődik, és egészen augusztus 26-ig tart.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Plusz hír

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Plusz hír

Ukrán állami kitüntetést kapott dr. Both Miklós a Polyphony Project kutatómunkájáért

Borostyánszív-elismerésben részesült dr. Both Miklós zeneszerző, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója — az ukrán népzenei örökség dokumentálásáért és nemzetközi megismertetéséért.
Plusz ajánló

10. alkalommal Nagy Hangszerválasztó – jubileumi zenei élmények várnak szeptemberben Budapesten

Kipróbálnád, milyen érzés egy cselló, dob vagy trombita mögé ülni? A szeptember 18–19. között 10. alkalommal meghirdetett Nagy Hangszerválasztó a Nagy Sportágválasztóval közösen várja a családokat a Merkapt Sportközpontban.
Plusz hír

A függetlenek is javaslatot tettek a közmédia átalakítására

Több mint százhúsz beadvány érkezett a kulturális tárca felhívására, mások mellett a Független Előadó-művészeti Szövetség, a Magyar Producerek Szövetsége és Történelemtanárok Egylete is megosztotta javaslatait.