És az megvan, amikor Krúdy disznót üldöz a Margitszigeten?

Igazán megmelengette a bölcsészlelkemet az az Orfeumban töltött este, amikor Saly Noémit halhattam Krúdyról beszélni. De akit a hasa vezérelt, az sem csalódott, az Ízek és történetek – a körúti vacsoraszínház új gasztro- és kultúrtörténeti sorozata – a szellemi élvezeteken túl három fogással és borral is telíti a nézőt.

Előbb a kaják, aztán a sztorik – nem firtatom a sorrendet, végül is jobb nem korgó gyomorral nekiállni egy olyan hedonista szerzőnek, mint Krúdy Gyula, ugyanakkor az hamar kiderül: csak a szavaiban volt nagylegény, valószínűleg egy rántotta is kifogott volna rajta.

Huszárik Zoltán filmjéből mindenkinek ismerős lehet a gőzölgő húsleves és csillámló velő, nem hiába sikerült olyan érzékletesen ez a jelenet, írott elődje az Isten veletek, ti boldog Vendelinek című novella, amely pofátlanul sokat beszél a gasztronómiai örömökről. Ez a jóízű hangnem aztán áthatja a nyugatos író minden érzékre ható életművét. Valahol nem is baj, hogy a főzés Krúdy esetében föl sem merült (az arról való tudományos értekezés, kioktatás annál inkább). Hiszen aki tudja, mekkora munka van egy akár pillanatok alatt felélhető fogás mögött, aki ismeri a főzés rideg valóságát, az nem tud már-már erotikus hasonlatokig jutni egy sültoldalas leírása során…

Saly Noémi előadása az Orfeumban (Fotó/Forrás: Győrfi-Forgács Beáta / Orfeum)

„Kevés olyan szerző van a magyar irodalomban, aki akkora élvezettel és részletességgel írt volna az ételekről, mint Krúdy Gyula. Nála az étel nem puszta kellék, hanem szenvedély, emlékezet, vágy és menedék egyszerre” – állapítja meg a pódiumon ülve Saly Noémi, aki szerint Krúdy egész életében büszkén emlegette a családi legendát, miszerint első magyarrá lett őse Beatrix királyné szakácsaival érkezett Itáliából. Hogy ebből mi igaz, végül is mindegy, a történet biztosan hozzájárult ahhoz, hogy az írót szinte megszállottan érdekelje a konyha világa.

saját élete ilyen szempontból korántsem volt diadalmenet: gyerekkorát nyomorúságos kosztosdiák-évek, menzák és idegen házakban elfogyasztott, egyszerű ételek kísérték. „Ezek a gyerekkori gasztronómiai élmények egészen biztosan nem jelentettek különösebb kulináris gyönyörűséget” – jegyzi meg a történész, hozzátéve, hogy Krúdy későbbi környezetéhez hasonlóan hamar hozzászokott az otthontól távoli fogyasztáshoz. A fiatal Krúdy újságíróként Debrecen és Nagyvárad kocsmáiban múlatta idejét, a pénzt ugyan többnyire italra költötte, mégis ezekben az években találkozott először azokkal az ízekkel és figurákkal, amelyek később legendássá váltak írásaiban. Saly hosszasan idézte Krúdyt, aki szinte eksztatikus lelkesedéssel sorolja a magyar városok delikáteszboltjainak kincseit: a hagymasaláták alatt savanyodó angolnákat, a francia szardíniát, a különféle kaviárokat, a kassai és prágai sódarokat, a szalámikat, kolbászokat és füstölt húsokat*.

Jelenet a Szindbád című filmből (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

Az Orfeum félhomályos tere Krúdy szempontjából egyáltalán nem véletlen helyszín – derül ki Saly Noémi szavaiból –, a fölöttünk lévő egykori Royal Szálló épületében ugyanis a szerző turbulens szerelmi élete egyik legemlékezetesebb szakaszát élte meg. Szobát bérelt, és jó viszonyba került a szálloda vezérigazgatójával, Várady Gyulával, akinek hamarosan elszerette a feleségét, Kelemen Reginát. Ezzel még nem is lett volna akkora baj, „mindenesetre a Várady Gyula meglepően jól tűrte a szituációt, állítólag azért, mert neki is volt közben egy külső kapcsolata” – teszi hozzá az előadó. A jól működő liezon gondot sem okozott volna, ha Rózsa Zsuzsi, Regina 16 éves lánya bele nem habarodik az ekkor 40 éves Krúdyba. A lángolás kölcsönösnek bizonyult, a sikertelen leányszöktetést követő hatalmas botrány után pedig kénytelen volt távozni a szállodából a zsurnaliszta.

Ilyen és ehhez hasonló léhaságok alakítják a szerző lakhatási és étkezési körülményeit, holott ekkor már háromgyerekes édesapa, első házassága Spiegler Bellával húsz évig tart, bár nem éltek együtt. Általában akadt egy nő, aki megfelelően táplálta Krúdyt, de a jóllakottság nem volt jellemző rá: kávéházakban, éttermekben, kocsmákban élte ki magát. De ez talán sosem sikerült teljesen. „A vöröshagyma, ez a földi alma tud magából árasztani olyan illatokat, mint bizonyos nők, amikor szerelmeseikkel találkoznak” – írja Az ember, aki mustármag volt** című írásában. Apropó, „Krúdyból nem lehet húzni!” – szögezi le már az este elején az előadó, és igaza van. Ezek a különös, egyszerre humorral, érzékiséggel és valahol sóvárgó melankóliával telített mondatok egyszerűen nem szeletelhetők föl. Ellentétben a hagymával, amelyről emlékezetem szerint nem oktatott ki senkit, vagy legalábbis ilyen Krúdy-szöveg nem került elő.

az ő – valamint Szép Ernő, Szomory Dezső és a fél Nemzeti Színház – társaságában esett meg az a margitszigeti disznótor, amelyről még sokáig beszélt Budapest népe. Ekkor ugyanis Krúdy József nádorispán egykori nyári villájában, az úgynevezett Régi kastélyban lakott a szigeten (az időközben feleségévé lett Zsuzsikával). Karácsony előtt a társaság ötlete nyomán egy részeg csónakossal disznót hozattak át Óbudáról a Margitszigetre. Az állat aztán természetesen elszabadult, így a magyar kulturális élet krémje közösen üldözött egy malacot „a tökig érő hóban”, amit végül sikerült elfogni, és annak rendje és módja szerint, hentes segítségével levágni.

Saly Noémi előadása az Orfeumban (Fotó/Forrás: Győrfi-Forgács Beáta / Orfeum)

A hangzatos sztorik és ragyogó szövegek közepette fokozatosan előtérbe került Krúdy tragikus oldala is. A bohémélet lassan nyomorba fordult. Pekár Gyula, Horthy Miklós kedvenc kultúrpolitikusa egy nőügy miatt nagyon megharagudott a szerzőre, és megakadályozta, hogy bárhol publikálni tudjon. „Megélhetési bűnözésből” Krúdy megírta az Álmoskönyvet, amit Bécsben kellett kiadnia, mert Pekár annyira megfélemlítette a kiadókat, hogy senki nem merte fogadni a kéziratot. Hősünk ekkoriban alig keresett, gyakorlatilag Zsuzsi tanítónői fizetéséből éltek, egyre többet ivott, a szervezete tönkrement, a család (Krúdynak Zsuzsitól is születik egy gyermeke) majd’ megfagy a felfűthetetlen nyaralóban. Végül fizetésképtelenségük miatt kilakoltatták őket a szigetről, és következett az óbudai végjáték, Krúdy életének utolsó három keserves éve. Főként ebben az időszakban a kórházat megjárt, gyomorbajos szerző valójában egyáltalán nem evett úgy, mint ahogyan azt az ételekről szóló írásaiban megidézte. Három keserves óbudai év telik el így. Egyik nap holtan talált rá a család mezítlábas cseléde, mivel már Zsuzsi is a szeretőjénél töltötte az estéket. „Az ételekről való beszéd valamiféle misztikus, verbális birtokbavétel” – fogalmazott Saly. Ha a valóságban nem is tehette, az írásban legalább övé volt a gyönyör.

Krúdy Gyula 1929-ben (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Az irodalommá nemesített életöröm nem puszta bohém szemlélet Krúdynál – számomra ez volt a legérdekesebb felismerés az este nyomán. Krúdynál az étkezés a pszichoanalitikával is találkozik, a sorsátvétel, a mélyebb érzelmi azonosulás mechanizmusa is egyben. Nem hiába, hiszen közeli barátságot ápolt a Freud-tanítvány Ferenczy Sándorral, és élénk érdeklődést mutatott a lélektan iránt. Az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél***, valamint A hírlapíró és a halál**** is olyan ételtematikájú írások, amelyekben a karakterek (Saly Noémi szavaival élve) „beleeszik magukat egymás sorsába”. Csak, hogy véletlenül se tekintsünk ösztönlényként a magyar irodalom kalandoréletű kedvencére…

A húsimádó Krúdy kapcsán csak így a végén merem szégyenkezve bevallani, hogy vegetáriánus menüt kértem, de bizton állíthatom, partnerem szerint a húsos is remek volt. Jó vacsora egy szellemes előadót hallgatva egy kiváló szerzőről, és a magyar irodalom legkulinárisabb szövegei – ettől még a legfinnyásabbak is megenyhülnek.

Fejléckép: Krúdy Gyula – fotó alapján (forrás: Fidelio)